A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
2012. március 21-22. 20.00 óra  MU Színház

A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között.
Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész.
Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás.
Azonosítás.


Az előadás az ébrenlét és álom határmezsgyéjével foglalkozik, ehhez kapcsolódóan az éberség, tudatosság, az öntudatra ébredés és az öntudatlanul megélt, sodródó élet kontrasztja, egymásnak feszülése áll a produkció  középpontjában.
A darab kísérletet tesz egy feltételezett jövőbeli világ megidézésére. Célja, hogy belehelyezze a táncosokat és a nézőket ebbe a furcsa környezetbe, melyben három világ találkozása, ütköztetése történik: a tegnap, a ma és a holnap karol egymásba. Bár az előadás első ránézésre leginkább a jelen és a jövő foglalkoztatja, azonban ahhoz, hogy ezek értelmet nyerjenek, elengedhetetlen a múlt kutatása, hogy onnan elindulva vezessen az utunk a jelen öndefinícióján keresztül egy felfedezetlen, ismeretlen vidékre. Így aztán az ismerős jelen és a felderengő-felderítendő jövő hátterében ott lappang egy archaikus, ősi szerepköröket hordozó, mitologikus világ is, amely voltaképpen a múlt értékeit hordozza. Az előadást akár fiktív időutazásnak is nevezhetjük, ahol hirtelen mindhárom sík egymás mellett terem a porondon.

lunatika2012_dd
Fotók: Dömölky Dániel

Hihetetlen erő sugárzik a színpadról: hullámzik a tér, ritmusra múlik az idő. A nézők kapnak tehát némi ízelítőt, kóstolót – 48 percet – testi létük „örökkévalóságából”, a jelenlét fokozhatatlan intimitású, minden közvetítést nélkülöző, önfeledt öröméből, élvezetéből ” Hegedűs Sándor, Zene, Zene, Tánc

"…Kunert Péter lüktetető zenéje úgy húzza a szereplőket maga után, mintha csak örvénybe csalogatná őket... A szereplők mintha félálomszerű, hipnotikus állapotban, bódultan, szinte vaktában cselekednének, és mégis (vagy éppen ezért) egy-egy pár percnyi találkozáskor rögtön megmutatkoznak az adott kapcsolat legintimebb mélyrétegei..."  Tóth Ágnes Veronika, Élet és Irodalom

lunatika2012_dd_2

Videó: http://vimeo.com/27370176

Előadók, alkotók: Bora Gábor, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Simkó Beatrix, Mikó Dávid
Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Jelmez: Duda Éva
Koreográfus asszisztens: Grecsó Zoltán
Produkciós Munkatárs: Máriás Petra
Zeneszerző: Kunert Péter
Koreográfus: Duda Éva