A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
A nemzetközi táncéletet is megmozgatta a Győri Balett március 4-én megtartott próbatánca. Többszörös túljelentkezés mellett 62-en pályáztak az egy-egy női és férfi táncosi státuszra egyebek mellett Brazíliából, Európa számos országából és Ázsiából.

gyor

A nemzetközileg is elismert társulat a kitűnő tánctechnikai tudáson kívül egyéniségeket is keresett, hiszen a darabok sikeres interpretálásában a személyiségnek is fontos szerepe van. A próbatáncon a jelentkezők koncentrációs készsége, nyitottsága és helyzetfelismerő képessége is döntő volt.

A Győri Balett a 2012-13-as évadra korábban már szerződési ajánlatot tett a Táncművészeti Főiskola két végzős növendékének, rájuk már számítanak egyebek mellett az október 13-ára tervezett Zorba ősbemutatón is, amelyet Harangozó Gyula állít majd színpadra.