Hamarosan felújítja a Miskolci Nemzeti Színház az ön rendezésében a Legenda a lóról című előadást. Nem köztudott önről, de ez a színmű immár másodszor lesz a búcsúja egy színháztól.
Döbbenetes ismétlődés. Ezt nem gondoltam volna. Tizenegy évvel ezelőtt, szinte napra pontosan Veszprémben ugyanígy erre a bemutatóra készültünk…
Ott is az történt, mint ami most Miskolcon: új vezetője lett a színháznak, és önnek mennie kellett.
Azért nem teljesen ismétli meg önmagát az élet. A veszprémi Petőfi Színház akkor kinevezett igazgatója az általa vezetett intézményben gyakorlatilag megszüntette a kortárs táncszínházi műfajt, ami a korábbi igazgató, Vándorfi László teljes anyagi és erkölcsi támogatása mellett az én ottani jelenlétemet indokolta. Itt nem ez történt. Miskolcon egyszerűen lecseréltek.
Miért?
Ötperces beszélgetésünk alatt Kiss Csaba igazgató azt mondta, teljesen más színházat szeretne, mint ami eddig itt működött, és teljesen más táncszínházat is. Utóbbit Kozma Attila vezetésével képzeli el. Ezért nem volna szerencsés, ha mindketten itt maradnánk. Hogy ez milyen szempont, például művészi megközelítés-e, ítélje meg mindenki saját maga. Az elmúlt évek előadásainak felét én készítettem, a másik felét az új tánctagozat-vezető. Megvizsgálta-e a döntést meghozó vezetők közül valaki, hogy mi a kettőnk közötti szakmai különbség? Szerintem nem. Nem ismerik az elmúlt kilenc évi munkásságunkat. Alkotó emberként, színpadi előadóművészként is büszke vagyok a koreográfiáimra, egy-egy sikeres színpadi szereplésemre. De arra is büszke vagyok, amit ezen túl tettem a tagozatért: jelentős értéknek érzem a Tánchétvége Miskolcon elnevezésű rendezvénysorozatot, amellyel kinyitottuk a színházat, és elhoztuk ide a kortárs táncművészet színe-javát. Büszke vagyok a Megyejárásra is – három éve lépünk fel rendszeresen táncelőadásokkal a környékbeli településeken. Közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések, kiállítások sora van a hátunk mögött. Én ezeket a programokat fontosnak, a tagozat művészi lényegéhez tartozó eredményeknek tartom. És mindezeket nem a színház pénzéből finanszíroztuk, hanem központi támogatásból, amit nekem kellett megszerezni. Ha jól olvastam Kiss Csaba pályázatát, az ilyen akciók, ez a szellemiség nem áll távol attól, amit ő szeretne. De mi abban a progresszió, hogy engem elküldenek, és a helyemre áll az, akinek a fentiekhez semmi köze nincs? Aki az elmúlt években kizárólag a saját koreográfiái elkészítésével foglakozott? Ha tényleg a pályázatban olvasható progresszív változtatás szándéka miatt történt a váltás, akkor azt nagyon meg kellene mondani, hogy az az eddigiekhez képest micsoda.A teljes interjú a boon.hu-n olvasható>>
Forrás: boon.hu (szöveg), mnsz.eu (fotó)