"A SZZZEVASSZ! TAVASSZ! tánc-akciók sora a MU színháztól a Lehel Piacon, az Andrássy úti ÁTKELŐn, a Ráday utcán - és még vagy harminc helyen - át egészen a Trafóig. Ha valamikor ideje van a táncnak, akkor most csak igazán! Szorongás csüggedés? Megvan rá minden okunk, mégis mi haszna lenne? Minél inkább szűkülnek lehetőségeink, annál többször, annál több helyen kell tennünk e beszűkülés ellen. Erről szól ez a sok tánc mindenütt.
Az események táblázata folyamatosan bővül. Napról-napra részletgazdagabban olvasható honlapunkon. A kortárstánc legkorszerűbb művészeti eszköztára jelenik meg a táncosok akcióiban. Az utcatáncosok virtuozitása egyesül a hagyományos tánctechnikák értékeivel. Szabad játék a kompozícióval: néhol rögzített mozgásanyagok szabad struktúrákban, másutt improvizált mozgásanyagok kötött struktúrákban. A lényeg a táncosok hiteles, energikus kapcsolata egymással és a közönséggel.
A táncesemények intenzitásának velejárója illékonyságuk. A film alkalmas ellensúlyozni a tánc e gyengéjét. Filmünk célja térben és időben kiterjeszteni a hatást.
A KÉMHATÁS kreatív dokumentumfilm, melyben a Szzzevassz! Tavassz! eseményeinek táncosai mellett szerepet vállalt Rudolf Péter is. A film társproducerei: Angelus Iván/Goliwood és Angelusz Iván/Katapult film.
A film újszerű képrögzítési technikákkal készül: a jövő HD telefonjait az egyik kommunikációs cég biztosítja, a GoPro és helikoptermodelles kamerákat, videó készítésre alkalmas fényképezőgépeket a leginnovatívabb cégek támogatásával alkalmazzuk. Táncelőadói gyakorlatunk interaktivitása jellemzi majd a film forgatását és vetítéseit egyaránt.
A váratlan akciók váratlan reakciókat váltanak ki környezetükből, a tánc mellett e reakciók lencsevégre kapása a cél. Hogy a performansz és a néző kapcsolatát ne zavarja meg a film forgatás hókusz-pókusza ne álljon a néző és a
Felhívást (a mellékletben) jutattunk el – ezúton is, a média segítségével - mindenkihez, aki szívesen táncol másokkal, aki a mára egyre jobban elterjedő Full HD minőségű telefonjával szívesen rögzíti a tánceseményt. Kérjük jutassa el hozzánk kedvenc képsorait! Aminek ott a helye, belekerül majd filmünkbe. Imélben várjuk a linket!
MŰVÉSZET? Kultúra? Oktatás? Civil világ? Tényleg nem kell senkinek?
Tény hogy az államnak egyre kevesebb gondja - és pénze - van erre. Csak a művészek, pedagógusok szívügye lenne mindez? Támogatás – termek, áram, víz, gáz, tanárok, fizetések – nélkül természetesen még a legelhivatottabb művészek sem képesek manapság táncolni, tanítani. Valóban minden anya és apa belenyugodott, hogy a gyereke egy unalmas és buta országban nő majd fel?
Nem! Már látszik, hogy van, aki tenni is akar azért, hogy jobban alakuljanak a dolgok. Hogy ne a körülmények győzzenek le minket, hanem fordítva. Szerencsére ahogy az állam kivonul a testi-lelki „egész"ség finanszírozásából, egyre többen látják, hogy ha nem akarnak rabszolgasort hagyni örökül gyerekeikre – tenniük kell valamit.
Jó példát mutatnak erre maguk a táncosok, énekesek, koreográfusok, akik tudják, érzik, hogy az értékteremtő kultúra szellemi és anyagi befektetés nélkül nem. Jó példát mutatnak a Pastrami étterem tulajdonosai, akik vendégül látják sajtóeseményeinket és a sajtó munkatársait. Jelentős támogatás részleteinek tisztázásánál tartunk egy nagy kommunikációs céggel. A filmesek: Rudolf Péter, a Katapult film, a helikopteres-kamera csodák szakértője Goldstein Bánki Endre filmes partnereink, mind egy közös ügy érdekében csatlakoztak kezdeményezésünkhöz. Várjuk a többieket!
A FINANSZÍROZÁS tekintetében az állami gondoskodás gyengülése, elbizonytalanodása nehéz anyagi helyzetbe sodorta az Új Előadóművészeti Alapítvány intézményeit is. Ezért egyedi támogatási formákat, személyre szóló, szociális és tanulmányi szempontok alapján odaítélhető ösztöndíjakat alapítottunk. Teret és időt adunk a művészeti alkotásnak, a művészi és a tudományos gondolkodás közelítésén munkálkodóknak. És persze tanítunk művészettel és művészetet. Alkotunk. Eljuttatjuk a címzettekhez. Ehhez várjuk a partnereket, akik tárgyakkal, szolgáltatásokkal, szellemi apporttal és pénzzel akarnak és tudnak hozzájárulni közös céljainkhoz!
KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIÁNK újragondolásakor hamar beláttuk, hogy a tömeges, intim és személyes formák megkülönböztetése a részletekben dől el. Az óriásplakátos tömegkommunikáció személytelensége, és a hálószoba ügynöki hálózat intim módszerei egyformán nem szolgálják céljainkat. A virtuális csatornákat is csak arra kívánjuk felhasználni, hogy a valóság szilárd talajára invitáljuk társainkat. A kommunikáció személyes csatornáinak kimunkálásához várjuk, kérjük a sajtó munkatársainak ötletei, tanácsait, tetteit!
Mi felületet - találkozási, kommunikációs, szellemi, intézményes teret - biztosítunk, hogy fókuszáljuk ezeket a szabad, pozitív energiákat. Ehhez várjuk a szövetségeseket!"
Angelus Iván
További részletes információk:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.tanc.org.hu