A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
2012. február 22. és március 18. között újra eljön a képek ideje, azaz a Képek Ideje – Temps d’Images Fesztivál és vele csupa különleges vizuális megoldásokkal, a mozgókép és előadóművészet izgalmas interakciójával foglalkozó produkció. S hogy pontosan mi mindent kínál egy fesztivál, ahol a vetített és mozgó képé, illetve a mozdulatoké a főszerep?

A fesztivál nyitányaként 7 év után újra Budapestre érkezik a világhírű fizikai színházi társulat, a DV8, ráadásul itt lesz személyesen Lloyd Newson, a társulat zseniális vezetője is! Majd jön a Panodráma Szóról szóra című verbatim színházi produkciója valóságtöredékekkel és videókamerákkal a színpadon, márciusban pedig ismét a Trafó nagytermének közepén vet(ít) árnyékot és fényt az olasz Muta Imago, de lesz különleges vetítéssel kísért gyerekelőadás a Forte Társulattal, visszatér a Krétakör nagy sikerű összművészeti trilógiája, a Krízis, sőt bemutatunk egy izgalmas Hamupipőke-adaptációt is, szereplők/ színészek nélkül. Ráadásul a fesztiválprogram részeként március 9-én nyílik a Trafó Galéria Andreas Fogarasi-kiállítása is, Vasarely Go Home címmel, a mozi szerelmesei pedig kiváló ARTE filmeket nézhetnek majd a Művész Moziban.

dv8_temps

A Képek Ideje - Temps d’Images Fesztivál 2002-ben jött létre az ARTE kulturális televízió és a franciaországi Ferme du Buisson kortárs művészeti központ kezdeményezésére, és az utóbbi 9 évben kiterjedt európai hálózattá nőtt mind az alkotók együttműködése, mind az előadások áramlása tekintetében. A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában idén immár hetedik alkalommal találkozhat a közönség a színpadi és képi művészet kereszteződésével kísérletező művekkel.

A fesztivál két alapítója, hat partnerintézménye, két társult tagja és egy Európán kívüli partnere (összesen 10 ország) a kezdetektől fogva kitöltötte az alapötlet adta teret: programigazgatóik merészen válogattak az új lehetőségeket kutató alkotók és alkotások közül, országonként hozzáadva a fesztiválhoz saját ötleteiket, tapasztalatukat és persze különböző kulturális értékeiket. A fesztivál elkötelezett a kutatás és az innováció mellett, a cél mindenekelőtt: szoros és termékeny kapcsolatot teremteni színpad és vizualitás között; előadóművészeti formákat és mozgóképet ötvöző produkciók létrehozásával.

A Temps d’Images hálózat tagja a belga Les Halles de Schaerbeek, a francia  La Ferme du Buisson, a német Tanzhaus Düsseldorf, a román Artlink, a litván Von Krahl Theater, a török Garajistambul, az olasz Romaeuropa, a lengyel Centrum Sztuki Wspólczesnej Zamek Ujazdowski, a portugál Duplacena és a kanadai Usine C.


Képek Ideje - Temps d’Images Fesztivál
2012. február 22 - március 18.

PROGRAM


DV8 (UK):
Beszélhetünk erről? / Can We Talk About This?

Fizikai színház

2012. február 22-24. 20:00

Angolul, magyar felirattal.
Figyelem, az előadás a társulat kérésére PONTOSAN a meghirdetett időpontban, 20.00-kor kezdődik!
Az előadásban meztelenség, durva nyelvhasználat és esetenként morálisan sértő jelenetek is előfordulnak.

„Rém egyszerű nem felháborodni egy könyvön. Csak be kell csukni. /
It is very, very easy not to be offended by a book. You just have to shut it." 
(Salman Rushdie)

Szólásszabadság, cenzúra, vallás. Aktuális témák ezek mostanában. Mi pedig sokféle eszközzel próbáljuk kifejezni a gondolatainkat, a véleményünket erről. Most meg fogjuk próbálni egy szokatlan formában: a legendás DV8 társulat verbatim tánc-színházi produkciójával.

A 2011 őszén Ausztráliában bemutatott előadás témája a multikulturalitást érintő jogszabályok, a szólásszabadság, a cenzúra: Salman Rushdie könyveinek 1989-es elégetésétől, Theo Van Gogh holland filmrendező meggyilkolásán át, a Mohammed-karikatúrák körüli 2005-ös botrányig sok esemény történt az utóbbi évtizedekben, amelyek kultúrával, művészettel és a szabadságjogokkal kapcsolatos politikát alakítják.

A DV8 legújabb darabja a kockázatvállalásról (is) szól, kockázatvállalásról a szó fizikai és esztétikai értelmében egyaránt. Lloyd Newson és társulata arra tesz kísérletet, hogy átlépje a tánc és a színház közötti határmezsgyét, hogy méltósággal, egyértelműen, de nem nagy hangon álljon ki a gondolatok és érzelmek szabad áramlása mellett, hogy egyszerre legyen radikális és közérthető, és hogy minél szélesebb közönséghez eljuttassa üzenetét.

1986-os megalapítása óta a DV8 a világ vezető fizikai színházi társulataként szerzett hírnevet. Az utóbbi években az angol csoport dokumentarista stílusú produkciók felé fordult, amelyekhez archív dokumentumokat és élő interjúkat használnak fel.

Február 23-án, csütörtökön 18:30-tól a világhírű rendezővel, Lloyd Newsonnal Lévai Balázs szerkesztő-riporter beszélget a Trafó Galériában. Az angol nyelvű beszélgetésre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Rendezte: Lloyd NEWSON
Rendezőasszisztens, társulati manager: Elizabeth MISCHLER
Produkciós manager: Jamie MAISEY
Színpadmester: Tom PATTULLO
Színpad: Matt DAVIS
Hang: Eamon WALSH
Fényterv: Beky STODDART
LX: Richard GODIN
LX és videó: Ben DODDS
Táncosok: Ira Mandela SIOBHAN, Hannes LANGOLF, Ermira GORO, Lee DAVERN, Joy CONSTANTINIDES, Christina MAY, Seeta PATEL, Anwar RUSSELL, Samir M'KIRECH, Kim-Jomi FISCHER



PANODRÁMA
Szóról szóra

Dokumentumszínházi előadás a magyarországi rasszista romatámadásokról

2012. február 28. 19:00
2012. február 28. 29. 20:00

Magyarul, angol felirattal.

“Megtörtént, holott nem követtem el, és nem történt meg, holott elkövettem.” (Pilinszky János)

A Szóról szóra a magyarországi 2008-2009-es romák elleni támadássorozat tényeiből kiindulva vizsgálja a magyarországi többségi társadalom reakciót és felelősségét a mai hazai légkör kialakításában.

Két állítás igaz egyszerre: a gyilkosságokat egyértelműen elítéli a magyarországi fehér lakosság 90%-a. Ugyanakkor több mutató szerint is ugyanezen csoport 95%-a kisebb-nagyobb mértékben rasszista, ha a cigányokról van szó. Ezzel az utóbbi adattal próbáljuk meg szembesíteni magunkat és közönségünket. Ha ez sikerül, akkor kezdhetünk dolgozni a probléma megoldásán.

"Fontos dolog történt a Trafóban. Valakik beszélni kezdtek. Olyasmiről, amiről színházban egyáltalán nem szokás, és úgy, ahogy nem szokás. Mások szavaival, szóról szóra ismételtek mondatokat, mondattöredékeket, nyögéseket, talán képeket is. Kimentek a valóságba, fogták és behozták, mert mi, nézők, nem megyünk oda, Galgagyörkre vagy Tatárszentgyörgyre és még ki tudja hová. " /Tompa Andrea, szinhaz.net/

Előadók: BÁNKI Gergely, FEUER Yvette, HÁRS Anna, ORSÓS Róbert, ÖRDÖG Tamás, SCHERMANN Márta, SZAMOSI Zsófia, URBANOVITS Krisztina
Dramaturgia: BÍRÓ Dénes, GARAI Judit, HÁRS Anna, MERÉNYI Anna
Videó: BÍRÓ Dénes, KORÁN Gabriella
Hangtervező: KERESZTES Zoltán
Hangtechnika : REMBECZKI János
Fénytervező: VIDA Zoltán
Koncepció és kreatív producer: LENGYEL Anna
Támogatók: BKA, OSI, NEFMI, színház.hu; ARTE



Muta Imago (IT): Madeleine
Színház


2012. március 2-3. 20:00
Dream is black as death.
(Theodor W. Adorno)
A Madeleine a várakozás története. A lassú megfigyelésé. Közeledés, megállíthatatlan visszaszámlálás, kérlelhetetlen zuhanás a nyilvánvaló végzet felé.
Az előadásban egy nő vár a visszatérésre. Nem tudja, hogy mikor és hogyan fog ez megtörténni. De tudja, hogy meg fog történni, hogy megjósolhatatlan, ellenállhatatlan, romboló lesz. Fel fog borítani mindent, amit ő korábban felépített. Az álom és a félelem a Madeleine világának két legfontosabb alkotóeleme… az alkotókkal, a vetítésből, trükkökből, visszatükröződésekből álló díszlettel, a köddel, a füsttel és a széllel együtt.
A három fiatal olasz művész, Claudia Sorace rendező, Riccardo Fazi dramaturg, és Massimo Troncanetti díszlettervező már visszatérő vendég nálunk, 2010-ben (a+b)3 című előadásukat a Képek Ideje – Temps d’Images fesztivál keretében mutatták be.

Rendező és fényterv: Claudia SORACE
Iró és hangtechnika: Riccardo FAZI
Díszlet: Luca GIOVAGNOLI, Massimo TRONCANETTI
Jelmez: Fiamma BENVIGNATI
Színpadkép: Luigi ANGELUCCI, Laura ARLOTTI
Szereplők: Glen BLACKHALL, Chiara CAIMMI



ARTE Filmek a Művész Moziban
2012. március 5-7.



2011. március 5. 19:00
Jiri Kylian – memoires Oubliettes
2011

Angolul, francia felirattal.
In English with French subtitles.

A 64 éves Jiri Kylian nemzedékének egyik legkiválóbb koreográfusa, több mint 100 darab fűződik a nevéhez, ezek közül jó néhány repertoáron van a világ legismertebb táncközpontjaiban, operáiban. Hiába a nemzetközi hírnév, mindeddig nem készült életét és munkásságát feldolgozó dokumentumfilm. Ehhez persze az is kell, hogy valaki annyira visszahúzódó legyen, mint Kylian… aki azonban most az egyszer a kamerák elé állt.

Rendezte /Directed by: Don KENT
Írta/Author : Christian Dumais-LVOWSKI
Gyártó/Produced by: ARTE, Bel Air Media SYNOPSIS



2011. március 6. 19:00
Ravi Shankar, l'extraordinaire leçon
2010

Angolul, francia felirattal.
In English with French subtitles.

Különleges dokumentumfilm az indiai zene legendás nagykövetéről, a leghíresebb indiai szitárjátékosról, Ravi Shankarról, aki a múlt század ötvenes éveitől kezdve hihetetlen energiával, invencióval és kitartással népszerűsítette az indiai zenét szerte a világon. A filmben nemcsak részleteket láthatunk utolsó, párizsi fellépéséről, hanem tanúi lehetünk annak is, hogyan tanította-képezte szitárjátékossá lányát, Anoushkát.

Rendezte/Directed by Fréderic LECLAIR
Írta / Author: Said ASSADI, Fréderic LECLAIR, Bernard TOUMOIS
Gyártó/Produced by: ARTE, Camera Lucida Productions



2011. március 6. 20:00
Wayne McGregor, une pensée en mouvement
2010

Angolul, francia felirattal.
In English with French subtitles.

Wayne McGregor, a világhírű angol koreográfus nem  réved a múltba, nem dédelgeti korábbi sikereit, hanem folyamatosan kísérletezik, továbbgondol, kutat. A róla szóló film ennek a különleges, szenvedélyes és ragályos kreativitásnak ered a nyomába. McGregor kísérletének tárgyai a táncosok, akik egy laboratóriumban egy neurológus irányításával maguk is kutatókká lesznek…

Rendezte/Directed by:  Catherine MAXIMOFF
Operatőr/Camera: Samuel DRAVET
Gyártó/Produced by: Les Films du Présent


2011. március 7. 19:00
Danser Ravel et Debussy
Thierry de Mey filmje
Gyártó/Produced by ARTE

Három koreográfia Ravel és Debussy zenekari műveire.
Ravel zenéjére (Lúdanyó meséi) a több mint hatvan szereplő és táncos  segítségével megelevenednek az erdő fái, a természet költészete; egy különös világ, tele tündérekkel, szörnyekkel, mesékkel. 
Kazahsztánban – a sivatagban, ahonnan már visszahúzódott az Aral tó – forgatta hihetetlen fényviszonyok és homokvihar közepette de Mey az  Egy faun délutánját Anne Teresa De Keersmaeker koreográfiájára, felidézve Nizsinszkij-féle ős-változatot. Ravel La valse-ára pedig Thomas Hauert és társai improvizáltak a brüsszeli háztetőkön.


FORTE TÁRSULAT
Koto és Kaori

mese gyerekeknek és felnőtteknek
ŐSBEMUTATÓ!

2012. március 8-9. 18:00
2012. március 10. 11:00 és 16:00

„Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit.
Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.”
(Weöres Sándor)

„Meséltem néhány városi embernek azokról a csodákról, melyeket saját szememmel láttam: a virágok alvásáról, a fűről, ami éjszaka betakarózik, a fejcsóváló bokorról, és arról is, hogy bizonyos növények tudnak számolni… Meghallgattak, de igazán nem hitték, amit mondok. Pedig még nem is beszéltem senkinek a fák emberrélevéséről...”

Horváth Csaba a Forte Társulat vezetője Dó, ré, mi címmel már készített gyerekeknek szóló előadást – most együttesével visszatér ehhez a világhoz, ha kicsit másként is: a fizikai színház nyelvén, tánc és beszéd sajátos ötvözésével. A társulat új partnereket is talált – a Kitchen Budapest munkatársainak személyében. Papp Gábor és Sipos Melinda  izgalmas installációja meghatározza a történet látványvilágát.

Luca: VATI Luca
Kertész:  SOMODY Kálmán
Hold : KÓTI Árpád (hangfelvételről)
Kotó és Kaori: MAENO Shiori és MASHIKO Yumeno/HIGUCHI Megumi
Kezek-fejek-lábak erdejének főnöke  KÁDAS József
Pad; Beszéd bolt tulajdonosa: ANDRÁSSY Máté
Kerti lámpa; Fény: SIMKÓ Katalin
Kút; Természet: BLASKÓ Borbála
Kerítés; Város:  SIPOS Vera

Koncepció és szöveg: FÖLDEÁKI Nóra
Zene: DÉS András
IllusztrációMOCSÁR Zsófia
Jelmez: BENEDEK Mari
Fényterv: PAYER Ferenc
Látvány: PAPP Gábor és SIPOS Melinda, a Kitchen Budapest munkatársai
Produkciós manager: SZÁMEL Judit
Produkciós asszisztens: KOHÁRY Mária


Trafó Galéria
Vasarely Go Home
Andreas Fogarasi kiállítása

Megnyitó: 2012. március 9. 19:30

Andreas Fogarasi legújabb dokumentumfilmje a Vasarely Go Home, amelyet a Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofia felkérésére készített, és a spanyol intézményben mutatott be önálló kiállításán. A projekt Madrid után most a Trafó Galériában lesz látható.
A videó két – egymással szoros összefüggésben álló – eseményt vizsgál, amelyek 1969. október 18-án játszódtak le Budapesten. Aznap nyílt meg Victor Vasarely retrospektív kiállítása a Műcsarnokban, ami az absztrakt művészet egyik első és legmeghatározóbb „hivatalos” megjelenése volt Magyarországon. A magyar neo-avantgarde és absztrakt-művészet ugyanis ekkor legfeljebb csak megtűrt jelenség lehetett. Ehhez képest az ún. „normalizációs” kirakat-kultúrpolitika jegyében rendezett tárlatok a külföldi magyar származású elismert művészek-felé nyitottak. A helyi művészeti szcéna így egyszerre  kritizálta a kiállítást és támasztott is elvárásokat vele szemben.

A második esemény is ennek jegyében zajlott le, ugyancsak a Vasarely-kiállítás megnyitóján: Major János – a magyar neovantgarde egyik legtehetségesebb és legszerényebb alkotója - egyszemélyes tiltakozó-akciót tartott; zsebében egy kis felirattal érkezett a Műcsarnokba, amin az állt: „Vasarely Go Home”. Ezt a miniatűr transzparenst csak barátainak mutatta be a tömegben, mikor más fürkésző szemek nem láthatták. Fogarasi szemtanúkkal készített interjúkban elemzi az akció és a kiállítás politikai kontextusát egyaránt.

Andreas Fogarasi 2007-ben elnyerte a Velencei Biennálé Arany Oroszlán-díját a Magyar Pavilonban rendezett kiállításával. A művész munkáit azóta többek között a budapesti Ludwig Múzeum gyűjteménye őrzi, Fogarasi pedig fontos kiállítások visszatérő vendége világszerte.


A TÁP Színház bemutatja: 
Kálmán Eszter: Hamupipőke

Színház színészek nélkül
PREMIER

2012. március 14-15. 20:00

Mi az első kép, ami eszünkbe jut Hamupipőke történetéből? A cipő? Egy seprű? Csupa tárgyi elem, kellékek. A lépcső, a palota... Helyszínek, díszletek. Szolgasors, varázslat... Csupa színházilag megjeleníthető fogalom. Már csak az ember hiányzik...

Hogyan mesélnél el egy történetet színészek nélkül? El tudnád-e mesélni csak fénnyel?  Hanggal?Elég közérthető-e a színpad nyelve, és egyenrangú fél tud-e lenni a színésszel szemben? Mi történik, ha kivesszük a színészt, az embert a színpadról, és rábízzuk a mesélő szerepét a színházi gépezetre? Képes-e a színházi eszköztár helyettesíteni az embert és önálló életre kelni? Eléri-e célját a technika, és rá tudja-e venni a nézőt, hogy más megközelítésből nézzen egy előadást?

Ez a Hamupipőke: színház. Egy színészek nélküli színház próbatétele, amelynek középpontjában mégis az ember áll. Hiánya a színpadon és jelenléte – mint néző, mint befogadó. Vajon rá tudja-e venni a néző saját érzékszerveit, hogy máshogy és másra figyeljen, mint szokott?

Szereplők:NINCSENEK
Videó: JUHÁSZ András
Díszlet: KÁLMÁN Eszter
Jelmez: JUHÁSZ Dóra
Zenei szerkesztő: VAJDAI Vilmos
Hang: BELÉNYESI Zoltán
Fény: DÉZSI Kata
Produkciós manager : KULCSÁR Viktória
Munkatársak: BÁLINT Gábor, BOTKA Zoltán, FÁBIÁN Gábor Zoltán
Grafik: LAKI Eszter
Kellék: NÉMETH Fruzsi
Rendező munkatársa: FAZEKAS Anna
Rendező: KÁLMÁN Eszter
Köszönet:
Gerlóczi Judit, Roder András, Rembeczki János, Sipos Krisztina, Vermes Kata


KRÉTAKÖR (Fancsikai/Gulyás/Schilling):
Krízis

- trilógia–

2012. március 17-18. 16:00

A Krétakör legújabb projektje összegzi és továbbfejleszti a szervezet elmúlt 3 évben szerzett tapasztalatait. A Krízis a Gát család története: az egyes részekben a család három tagját különböző előadóművészeti formákon keresztül ismerhetjük meg.

„A Krízis-trilógia kifinomult, komplex eszköztárával egy sor kellemetlen kérdést firtat, tabutémákról beszél, állásfoglalásra kényszerít. A jp.co.de játékos formában kérdez rá a társadalmi együttélés lehetőségeire, az ember mint társas lény reflexeit szabályozó belső és külső törvényszerűségekre. A Hálátlan dögök a családon belüli fizikai-lelki erőszaktétel változatos formáiról tudósít az opera műfaja révén a lehető legjobban absztrahált-stilizált, vagyis a nézőtől a legmesszebb eltávolított, mégis rendkívül hatásos formában. A papnő a világ megjavíthatóságába vetett naiv hitről, egy zárt és zárkózott kisközösség megreformálási kísérleteiről, az egymást kizáró, s a gyerekekért vérre menő harcot vívó pedagógiai hitvallások összeütközéséről szól.”
(Jászay Tamás, Revizor) 

Művészeti vezető: SCHILLING Árpád
Producer: GULYÁS Márton

I.RÉSZ
jp.co.de
film

Az első rész a tizennyolc éves fiú, Gát Balázs álomszerű utazása/felnőtté válási kísérlete. Balázs elhagyja családját, hogy önálló életet kezdjen, de nehezen szabadul a családi és a nemzeti kötelékektől. Egy idegen nagyvárosban 12 önkéntest gyűjt össze, hogy kirobbantsa saját forradalmát. A célja egyszerű: a szabadság megtapasztalása. Az alkotók a történetet egész-estés kísérleti filmként dolgozzák fel.

Forgatókönyv : SCHILLING Árpád és FANCSIKAI Péter
Rendező: FANCSIKAI Péter
Operatőr: RÉV Marcell
Producer: GULYÁS Márton

Szereplők:
Jana BAIEROVÁ, BODROGI Jenő, BUDAI Balázs, CZAGÁNY Klaudia, FARKAS Kornélia, FARKAS Szebasztián, FARKAS Szilárd, ifj. FARKAS Szilárd, FARKAS Szilveszter, FARKASNÉ DÓSA Cecília, Jake HASKELL, Jovana BOBIĆ, Ana KIŠ, KOVÁCS István, MILES, Oliver MUSIĆ, Diego Rojas ORTIZ, Laura PRICE, SÁROSDI Lilla, Eduardo SOARES, Simon SRAMEK, TANASI Valeria, TATJANA Mihalina, VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ Ildikó, VAS János, Oleg VORSLAV, Miljana ZEKOVIĆ

Produkciós vezető: SÁGODI Ildikó
Co-producer: MUHI András Pires
Hangmérnök: LUKÁCS Péter Benjámin
Vágó, VFX : BUDAI Balázs, FANCSIKAI Péter, PAPP Szilvia
Zene : Lawrence WILLIAMS, Bohren & der Club of Gore
Gyártásvezető: MUHI András Pires
Fővilágosító: HAJDU Miklós
Látvány (Magyarország): TAKÁCS Nóra

II. RÉSZ
HÁLÁTLAN DÖGÖK
Kortárs opera

A második részben a családfő, a 45 éves gyermekpszichiáter, Gát Gyula története bontakozik ki kamaraopera formájában. Az orvos szakterülete a családon belüli erőszak, a gyermekeken elkövetett szexuális abúzus. Egy nap új pácienst hoznak a klinikára, a hétszeres gyermekeken elkövetett nemi erőszakkal és gyilkossággal vádolt Ádámot. A doktor orvosszakértői pozícióját hamarosan megkérdőjelezi kettejük beszélgetése: a páciens fokozatosan átveszi az irányítást. Szürreális folyamat veszi kezdetét, melyben a doktornak szakmai mulasztásairól és családjának széthullásáról is számot kell adnia – önmagának. Az opera ősbemutatóját 2011 júliusában tartották Münchenben. 

„Az előadás autentikusan, szinte már dokumentarista módon hat ránk, Dargay Marcell, aki egy éve vette át a Krétakör zenei vezetését, precízen kiszámolva váltogatja a beszédet az énekkel, megtalálja a helyét a szólóéneknek, a gyerekdalnak és a vonósoknak, melyek a kamarazenei alapban folyamatosan csúsznak át egymásba, illetve váltják egymást. (..) Gulyás Márton a rendező, aki Schilling Árpáddal, a Krétakör művészeti vezetőjével és Schein Gábor költővel együtt jegyzi a darabot. Az alkotók egy percre sem merülnek el a művészieskedésben, így maradnak belül a Brecht nevével fémjelzett Krétakörön.- Tisztelet nekik érte.” (Klaus Kalchschmid)

Rendező, dramaturg: GULYÁS Márton
Történet: GULYÁS Márton, SCHILLING Árpád
Zeneszerző: DARGAY Marcell
Librettó: SCHEIN Gábor
Zenei korrepetitor: INCZE Zsóka
Színész-drámatanárok: SEREGLEI András, KARDOS János
Kutatómunka: MUNK Vera
Pszichológiai szakértő: HEGEDŰS Ibolya
Hangtechnika: REMBECZKI János

Szereplők/Presenters:
Gát Gyula / Doctor Gyula Gát: KOVÁCS István
Gát Lilla: KOVÁCS Annamária
Ádám: MEGYESI Zoltán
Gát Balázs: FEHÉR László
Hajni: KOVÁCS Ráchel
Anna: GODA Sára
Anita: BOJTOS Luca
Laci: KOVÁCS Jonatán
Gabriella: HORVÁTH Dominika

Zenészek/Musicians:
Zongora: DARGAY Marcell
Fafúvós hangszerek: ABLONCZY Keve
Elektronika: BOLCSÓ Bálint
Accord Quartet: MEZŐ Péter (hegedű / violin), VEÉR Csongor (hegedű / violin), KONDOR Péter (mélyhegedű / viola), ÖLVETI Mátyás (cselló / violoncello)



III. RÉSZ
A PAPNŐ
színház

A trilógia záródarabja az anya, Gát Lilla története. Az egykoron ünnepelt fővárosi színésznő jelenleg egy Budapesttől távoli magyar falu elkötelezett drámapedagógusaként dolgozik. Környezete idegenkedve figyeli sajátos pedagógiai módszereit. Vállalkozása kudarcba fullad: előbb tanártársai, később a falu lakói, majd diákjai, végül saját fia fordul ellene, így el kell hagynia a falut, vissza kell utaznia a fővárosba.

A színházi előadás résztvevőit, 20 diákot, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely bevonásával romániai magyar diákszínjátszó csoportok körében meghirdetett program során választották ki, az előadást pedig innovatív színház-pedagógiai eszközök alkalmazásával hozták létre.

Író, rendező: SCHILLING Árpád
Rendezőasszisztens: JUHÁSZ Bálint
Szakmai partner:
Osonó Színházműhely (BARTHA Lóránd, DARAGICS Bernadett, FAZAKAS Mihály, MUCHA Oszkár)

Operatőr, vágó: PAMUKI Krisztián
Hangmérnök: HUTLASSA Bence
Casting: MUHI András Pires
Video: BUDAI Balázs
Fotó: TÓTH RIDOVICS Máté
Szereplők:
Gát Lilla: SÁROSDI Lilla
Testnevelés tanár: TERHES Sándor
Pap: BARTHA Lóránd
Gát Balázs: BÍRÓ Kálmán

Diákok:
BAJKA Márta, BARTHA Levente Sándor, BOLDIZSÁR Emese, DARÓ Annamária, DIMA Zsolt, DOBONDI Jolán, GÁBOR Kinga Kati, IMRE–MUNTEAN Kikerics Kata, INCZE Eszter, KOMÁN Attila, KORODI Janka, LUKÁCS Erika, MAKSAI Erzsébet, MÁRTON Ágnes, ÖTVÖS István, TANKÓ Tímea Mónika