A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.


Küzdelmes évad felén vagyunk túl, egyre komolyabb művészekké érnek a táncosaink. Aktívan részt veszünk a színház életében, nemcsak a produkcióiban, hanem folyamatosan nézzük egymás munkáját. Ugyanakkor sok vendégtanárt hívunk, legutóbb a román Domsa Sorin tartott klasszikus balett, majd Grecsó Zoltán kortárs tréninget nálunk. Ez a nyitás jellemzi a munkánkat, pl. önálló produkcióra készülünk májusban, melyhez koreográfusi pályázatot hirdettünk. Tizenketten jelentkeztek, többek között külföldről is. A múlt héten Gyöngyösön tartottunk tánctörténeti bemutatót, melyben a néptánctól a kortárs és az ír sztepp táncig adtunk ízelítőt, de ennek lesz folytatása Egerben is – mondja a tagozatvezető.

eger_galg
Fotó: Gál Gábor