A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Mély fájdalommal és végtelen szomorúsággal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Kloska László táncművész, a Honvéd Táncszínház nyugdíjas táncosa, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetés tulajdonosa 2011. december 12-én, életének 47. évében, 15 hónapnyi reménykedés után, örökre itt hagyott bennünket. Drága szerettünktől 2012.  január 20-án veszünk végső búcsút az Új Köztemetőben, az evangélikus egyház szertartása szerint.

Kloska Lászlót, a Honvéd Táncszínház tagját 2010 őszén drámai baleset érte, emiatt súlyos, mélykómás állapotban hosszas kórházi ápolásra szorult. Tavaly novemberben a Duna Táncműhely, a Forte Társulat és a SÍN Kulturális Központ szervezésében közös jótékonysági esten gyűjtött pénzt Kloska László gyógykezelésére.

kloskalaci1

Kloska László középiskolás korában kezdett el néptánccal foglalkozni a Bihari János Táncegyüttesben, majd 1983 óta a Honvéd Együttes tagja. Meghatározó szerepeket formált meg az Együttes olyan jelentős előadásaiban, mint a Magyar Elektra, Antigoné, Magyar Mise, Helység kalapácsa, Lúdas Matyi, János vitéz, Országalma, Asszonyok könyve, Ki népei vagytok, Magyar Carmen. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt elismerést.