A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Az Orkesztika Alapítvány 2000 óta rendezi meg Szóló Tánc, és 2002 óta Duó Tánc Fesztiválját, a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A magyar mozdulatművészet száz éves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány a fesztivál során lehetőséget teremt minden alkotónak, hogy művészi elképzeléseit bemutassa. A SzólóDuó fesztivál célja, hogy a szárnyait bontogató vagy épp a tapasztalt alkotó táncosokot bátorítsa, legújabb alkotásait megismertesse a nagy közönséggel.

A SzólóDuó sok korábbi fellépője mára már nemzetközileg elismert koreográfus táncos (Bata Rita, Duda Éva, Ladjánszki Márta, Pataky Klári). A versenyprogramban résztvevők személyes szakmai visszajelzést kapnak a nemzetközi zsűritől, ezzel ösztönözve a további, önálló alkotások elkészítését.

A SzólóDuó Fesztivált jelölő körök előzték meg, Németországban, Lengyelországban és Magyarországon. A más országból érkező jelentkezők videón keresztül adhatták be jelentkezésüket. A fesztivál előzsűrijei az idei közel 100 jelentkező közül 34 produkciót választott be a SzólóDuó 2012 versenyprogramjába. A Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Németországból, Svédországból, Ausztriából és Magyarországról érkező koreográfusok és táncosok szóló esetén 6, duó esetén 9 perces premierjeit láthatja, szavazataival pedig értékelheti majd a közönség a MU Színházban.

A fesztivál ideje alatt minden délelőtt workshoppokra várjuk a profi és kezdő táncosokat a Mozdulatművészeti Stúdióban. A fesztivál helyszínein minden este az Ork-Kota Platform 3.0 keretében 1 perces táncfilmeket láthatnak a fesztiválra látogatók.
A SzólóDuó2012 Gálaestjén az idei versenyprogram legjobbjait, illetve a tavalyi két nyertes, Monika Castkova (CZ) és Cansu Ergin (TR-P) egy-egy önálló, legfrissebb munkájának premierjét láthatja a közönség. Idén először, a workshop résztvevői is tartanak egy rövid bemutatót a nagyközönség számára a fesztivál utolsó napján.


szoloduo2012

SZÓLÓDUÓ 2012
"nyílt pályázati rendszerrel működő nemzetközi táncfesztivál"
az Orkesztika Alapítvány szervezésében
2012. január 4-8.

SzólóDuó 2012 – Fesztivál program

SzólóDuó 2012 Megnyitó Est
2012. 01. 04. szerda  19h
Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió (1097 Budapest, Tagló u. 11-13.)
Az est vendége: Anna Piotrowska - "Close to gate No. 5 - clitoris landscape"

SzólóDuó 2012 Versenyprogram
2012. 01. 05. csütörtök 20h, 2012. 01. 06. péntek 20h, 2012. 01. 07. szombat 20h
MU Színház (1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.)

Előadók és koreográfusok:
BALLA Eszter (HU), BARTCZAK Adrian (PL), BARTCZAK Magdalena(PL),BEDNAI Nikolett (HU), BEHREN Tim (DE), BENHÁKOVÁ Anna (CZ), BERNÁTH Bernadett (HU), BOBROWSKI Janina (DE), BOZEK MUSZYNSKA Alekasandra (PL), CIMBOROVA Veronika (SK), CZAP Gábor (HU), CSÁK Beatrix (HU),DUROV Martin (SK), EGYED Bea (HU), FÖLDESI Barbara (A), GRECSÓ Zoltán (HU), GULYÁS Anna (HU), GUTTENHOEFER Sophia (DE),GYULAI Júlia (HU),HARASZTI-ZWIEP Adrienn (HU), HELLSTEN Ida (S), HIRTH Anne (DE), HOLESZ Aleksandra (PL), HOUŠKOVÁ Petra (CZ), JAREMKO Karolina (PL), JOBBÁGY Bernadett (HU), JUHÁSZ Zsolt (HU), KIRSCHNER Samuel (A), KISS Anikó (SRB), KRATOCHVÍLOVÁ Barbora (CZ), KUBÁŇ Šimon (CZ), KUTTNEROVÁ Markéta (CZ), LIPSKER Maya (DE), LŐRINCZ Krisztina Mariann (HU), LUKÁCSI Laura (HU), MALICKI Paweł (PL), MALOJLO Dariusz (PL), MELETIADIS Photini (DE), MÉSZÁROS Márk (HU) NAGY Zoltán (HU), PATSCHOVSKY Florian (DE), PAWELEC Maria (PL), POLOWCZYK Joanna (PL), RATAJSKI Michał (PL), ROVÓ Péter (HU), ROZGONYI Melitta (HU), RÓZSAHEGYI Orsolya (HU), SAMU Kristóf (HU), SCHELL Martin (HU), SIRUCEK Eris (CZ), SKOWRON Karolina (PL), SOMORJAI Judit (HU), SÖDERHULT Ellen (S), STRÁNÍKOVÁ Anežka (CZ), SZELES Tamás (HU), TÓTH Klaudia (HU), ÚJVÁRI Milan (HU), VINCZE Levente Gergely (HU), VÖRÖS Renáta (HU), ZIELONKA Ewelina (PL).


SzólóDuó 2012 Gálaest
2012. 01. 08. vasárnap 20h

MU Színház (1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.)
Program
SzólóDuó 2012 versenyprogram legjobbjai.
Díszvendég
A SzólóDuó 2011 nyertesek legújabb koreográfiáinak premierje:
Monika Castkova (CZ): Twinkle és Cansu Ergin (TR-P): Reservoire