Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a pályázatokat véleményező szakmai bizottság egyhangú javaslata alapján 2011. december 1-jétől Török Jolánt nevezi ki a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.

December elsejétől a Nemzeti Táncszínház jelenlegi igazgatója, Török Jolán vezetheti tovább az intézményt – tudatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóosztálya. Török Jolán a kezdetek óta irányítja a teátrumot, amely december 1-jén ünnepli a 10. születésnapját.
– A következő egy évben folytatom azt a munkát, amit az elmúlt években megkezdtem. Továbbra is szeretném, ha a színház repertoárjában minőségi gyerekeknek és felnőtteknek szóló darabok szerepelnének minden stílusban. A nagynevű táncegyüttesek mellett a jövőben is lehetőséget kívánok nyújtani fiatal, tehetséges művészeknek is a bemutatkozásra – nyilatkozta Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.
A pályázatot még nyáron írták ki a 2011. december 1-től 2012. december 31-ig tartó időszakra. Az igazgató csak további egy évre tervez a színház élén, a 2012-ben kiírandó pályázaton már nem indul.
– Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt tíz évben a nézők nyomon követhették nálunk a magyar táncművészet fejlődését, illetve arra, hogy a gyermek- és ifjúsági előadásainkkal hozzájárulhattunk az új generáció művészeti neveléséhez. Szintén büszkeséggel tölt el, hogy mind a nálunk fellépő társulatok, mind a nézők szívesen térnek vissza hozzánk – mondta Török Jolán.
A Nemzeti Táncszínház befogadó színházként működik. Az intézményben az elmúlt évtizedben különböző stílusokat képviselő, profi magyar táncegyüttesek léptek fel, emellett fiatal, új társulatoknak is bemutatkozási lehetőséget biztosított a színház.
Török Jolán – akit a pályázatokat véleményező szakmai bizottság egyhangú szavazata alapján választottak meg – pályázatában kérte, hogy utódja 2012. július 1-jétől érkezzen meg a Nemzeti Táncszínházhoz.
– Bízom abban, hogy kérésemnek megfelelően, júliustól itt lesz az új igazgató, akinek december 31-ig mindent precízen, megfelelő minőségben tudok átadni – hangsúlyozta Török Jolán.