A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2011. októberében nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót. A fesztivál gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kalászi Faluház hosszabb ideje rendszeresen befogadja a Táncműhely kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs táncelőadásokat is láthasson a közönség. A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó fokozatosan régiós jelentőségre tett szert, hiszen a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel a kortárs táncművek koncentrált bemutatását, szolgálja ki a modern tánc iránti közönségigényt.

kalaszitalalkozo_plakat

A fesztivál ars poeticája a kezdetektől fogva változatlan: a programba olyan progresszív alkotókat hívnak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúlnak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használják a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe.

A 2011-es fesztiválra – a korábbi évekhez hasonlóan – az elmúlt színházi évad kiemelkedő, ugyanakkor a fesztivál vállalt tematikája szempontjából jelentős produkciókat hívtunk meg: a Forte Társulat Így jár, aki a távoli, ismeretlen hangtól megijed és a Közép-Európa Táncszínház Visszavonhatatlan c. előadását, valamint a házigazda Duna Táncműhely legújabb, Himnusz című alkotását. Fontosnak tartjuk, hogy a programban gyerekelőadás is szerepeljen, ezért meghívtuk a Dunaújvárosi Bartók Táncegyüttes Tengertánc c. produkcióját. Ugyanakkor a legfiatalabb koreográfusoknak is igyekszünk bemutatkozási lehetőséget adni, e célkitűzésünknek megfelelően ebben az évben Grecsó Zoltán Melletem elférsz és Szigorúan ellenőrzött vágyak c. koreográfiáit láthatja a közönség.
A fesztivál programját – immár hagyományosan – táncfilmek vetítése és táncfotó-kiállítás teszi teljessé.

A fesztivál helyszíne:
Koós Károly Általános Művelődési Központ / Kalászi Faluház
2011 Budakalász, Szentendrei út 5.

PROGRAM:


2011. október 6. csütörtök

19.00     Fesztivál- és kiállításmegnyitó (Kávézó)
19.30     Forte Társulat: Így jár az, aki a távoli, ismeretlen hangtól megijed (Színházterem)

2011. október 7. péntek

10.30    Dunaújvárosi Bartók Táncszínház: Tengertánc (Színházterem)
19.30     Közép-Európa Táncszínház: Visszavonhatatlan (Színházterem)
21.00    Táncfilmvetítés, válogatás az OSZMI gyűjteményéből (Kávézó)

2011. október 8. szombat

17.00 Grecsó Zoltán: Melletem elférsz / Szigorúan ellenőrzött vágyak (Színházterem)
19.30     Duna Táncműhely: Himnusz (Színházterem)
21.00    Szűkített Kvartett koncert (Kávézó)


Forte Társulat: Így jár az, aki távoli, ismeretlen hangtól megijed
a szanszkrit meseirodalom legrégibb ránk maradt gyűjteménye, a Pancsatantra alapján

A Pancsatantra (Ötös Tankönyv) szanszkrit nyelvű állatmese gyűjtemény a Kr.u. II-III. századból az életbölcsességek régi indiai tankönyve, mely főleg az állatok világán keresztül vonja le mulattatóan és egyben drámaian a tanulságot. A mesékben bizonyos mértékben érezhető politikai színezettség eredeti célja az uralkodás tudományára való nevelés volt. A mesékben szereplő állatok emberi típusok, illetve viszonylatok megtestesítői: az oroszlán az állatok királya és az indiai maharadzsák tükörképe, a sakál a miniszter hasonmása, a veréb és az elefánt viszálya pedig a kis ember és a hatalmasok viszályát példázza.
A produkció zenei világát Dresch Mihály és zenekara élőzenei kísérete alkotja. Az előadás nyelve a mozgás, a tánc, a vizualitás, a zene és a beszéd együttes használatával válik kerek egésszé, és célja, hogy az ősi tanmese gyűjteményt aktualizálja, mai kortárs színházi nyelvre fordítsa.

Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Kádas József, Kopeczny Kata, Krisztik Csaba, Simkó Katalin, Sipos Vera, Vati Tamás, ifj. Zsuráfszki Zoltán
Zenészek: Dresch Mihály, Ajtai Péter, Miklós Szilveszter
Zeneszerző: Dresch Mihály
Díszlet: Milorad Krstic
Jelmez: Benedek Mari
Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

www.fortedanse.hu


Közép-Európa Táncszínház: Visszavonhatatlan
kortárs táncest Shakespeare miatt, Lear okán

"... kimondjuk rejtett szándokunkat ... mászunk a sír felé...melyitek szeret leginkább ... ércből szerkesztve...érzékek legdúsabb tára ... feszült a húr ... mit cselekszel? ... áldozni érted ... Tedd, öld meg ... vérünk el nem tűrhete ... Visszavonhatatlan ... szent eskü által ... fordítsd szerelmedet ... lefosztja róla ... úgy szerelem, ha nem zavarjuk össze ... utáltan legszerettebb! ... lángzó tiszteletre ... menj tova ... nedvesült szemmel ... Isten veletek ... kifejti az idő ... Jer, szép ... az éjszaka távozik ... búcsúvétel bókja ... szeszélyekben mutatja ... szégyenünkre válik ... hódolok ... félálom és ébrenlét között ... megeskünném ... hallám őt állítani ... nap- s holdfogyatkozások ... Óvatosan csináld! ... kibúvási mód ... csillagokra hárítani ... kölcsönzött hang ... sürgesd ... magad-tartásában ... Mi az? ... mintha alunnék a világ ... idézi a vihart ... éhsanyarta farkas ... természet elleni ... háládatlan ember ... pihenj meg ... lélek van odabenn ... nem fejtheti meg ... Tilalmam van ... Bocsássátok le a függönyöket. ..."

Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn,  Molnár Zita, Palcsó Nóra, Dobi András, Katonka Zoltán, Mádi László
Zenei szerkesztő: Mádi László
Koreográfus: Jónás Zsuzsa

www.cedt.hu


Duna Táncműhely: Himnusz

A tánc jelen tud lenni bármilyen érzésünk nyomában, félelmeink szűkölő terében, mindennapjaink artikulált és artikulálatlan mozdulataiban. Igazi megjelenési formája azonban az öröm, s ez fordítva is igaz: öröm a tánc kezdete. Schiller ódaként értelmezte az örömöt, s az ódáról tudható még az is, hogy ünnepi műfaj, amelynek különösen vallásos formája a himnusz. Amikor még az ünnep jelenlétet követelt, vagyis nemcsak a ruha vált ünnepivé, hanem maguk a résztvevők is; amikor az emlékezés még nem merült ki egy régmúltra fókuszáló aktusban, közhelyszerű beszédben, hanem rituális- szertartásos eljárások révén tárgyának elevenjéig hatolt, valósággal megjelenítette azt, akkor az ünnep és a tánc még egymásnak voltak rendelve, még egymást feltételezték.
A Himnusz című előadás tánc és ünnep kapcsolatát járja körül. Az előadás két egyenrangú pillére a zene és a tánc: egyfelől a kortárs zenét és Erkel Ferenc korának zenei világát, másfelől pedig a néptáncot és a kortárs táncot ötvözi.

Előadók: Bodor Ildikó, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Soós Andás, Vida Gábor,  ifj. Zsuráfszki Zoltán
Zenészek: Bakai Márton, hegedű; Pribay Valéria, cselló; Szalay Tamás, nagybőgő
Zeneszerző: Bakai Márton
Jelmez: Túri Erzsébet
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

www.dunatancmuhely.hu


Dunaújvárosi Bartók Táncegyüttes: Tengertánc
táncköltemény gyerekeknek és szüleiknek Szalóki Ági dalaival

A gyermeki lét csodálatos világát őrzi, ébreszti újra a Bartók Táncszínház művészeinek játéka a Tengertánc című produkcióban. Derűs, lírai táncképek sorozata gyerekversekkel, mondókákkal. Az előadás legfőbb szándéka, hogy megmutassa a hétköznapokban rejlő ünnepeket.

Előadják: Ankovics Zsuzsanna,  Járay Anikó, Kiss Alexandra,  Miklián Richárd,  Móri Csaba,    Suplicz Mihály,  Szauer Szilvia,  Szerecz Róbert, Thiard-Laforest Csaba,  Tóth Boglárka
Díszlet és jelmeztervező: Nedermann Magdó
Koreográfus: Horváth Zsófia

www.bartokszinhaz.hu



Grecsó Zoltán: Mellettem elférsz / Szigorúan ellenőrzött vágyak

Grecsó Zoltán két koreográfiája egy este. A Mellettem elférsz Grecsó Krisztián azonos című könyve alapján készült, a Szigorúan ellenőrzött vágyak pedig Jiři Menzel és Parti Nagy Lajos ihlette előadás a valóság és az egyedi tudat között átívelő híd kereséséről.
"Rám mindig számíthat, ugye tudja? Éva elhallgatott, és amikor felnézett Domos látta, hogy könnyes a szeme, tétovázott, de az utolsó pillanatban megölelte. A nő már majdnem lehajtotta a fejét, és akkor olyan lett volna  az ölelés, ahogyan az apa karolja át a lányát. Így meg éppen valódi lett, érezte az arcán Éva könnyeit, hogy milyen finom, illatos a bőre, a haja." (Részlet Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című könyvéből)
A Szigorúan ellenőrzött vágyak hiperrealista módon közelíti meg a köznapiságok valóságait, az átlagember mindennapjai és vágyai közti határvidékeket. A bakter egész nap a sorompó csak ül, s arra vár, hogy napjában kétszer letekerje azt. Utazik, mialatt elrobognak mellette a vonatok, de csak az álomképeiben, a két végtelenbe futó sínpáron, vágyai soha össze nem érő paralleljén.

Előadók: Rózsahegyi Orsolya, Grecsó Zoltán (Mellettem elférsz), Gothár Márton, Maday Tímea, Lengyel Katalin, Grecsó Zoltán (Szigorúan ellenőrzött vágyak)
Zene, koreográfia: Grecsó Zoltán


Szűkített Kvartett koncert

A Szűkített Kvartettben hárman játszanak. Marci hegedül, Vali csellózik, Gábor üt. És tényleg játszanak. A hangokkal, a ritmusokkal, meg ami még eszükbe jut. Aki mindenféle népdalokra ismer, nem téved.
A formáció Vali és Marci szép konzis éveiben alakult, aztán 2006-ben jött Gábor és lett belőlük szűkített kvartett. A Kalászi Kortárs Tánctalálkozón azonban valóban kvartetté bővülnek ki.

Előadók: Bakai Márton – hegedű, Clemente Gábor – ütőhangszerek, Pribay Valéria – cselló, Szalay Tamás (mv. ) – nagybőgő

http://www.youtube.com/watch?v=uUq9cDFiWlc