2011. szeptember 26. - október 1. Merlin Színház
Az Érintéspont Művészeti Alapítvány 2011-ben második alkalommal rendezi meg japán előadóművészeteket bemutató nemzetközi fesztiválját. A budapesti programokat, amiknek idén a MERLiN Színház ad otthont, nemzetközi turné követi majd a pozsonyi Bratislava in Movement Festival, valamint a krakkói Manggha Muzeum együttműködésével.
A szervezők tervei szerint a jövőben kétévente jelentkező programsorozat a műfajok legnevesebb képviselőinek bemutatásával szeretné a japán kultúra itthon és a régióban kevésbé ismert szegmensét megismertetni a nagyközönséggel, illetve a színházi szakmával.
Az idei fesztivál a butoh műfaját igyekszik körbejárni. A butoh a második világháború után született Japánban a nyugati táncstílusokkal szembeforduló avantgárd előadóművészeti stílusként, amely a testről alkotott konvenciókat lefejtve az érzelmi intenzitásra helyezte a hangsúlyt és erre alapozva alakította ki mozgásnyelvét, eszköztárát. A butoh előszeretettel használ játékos és groteszk képeket, dolgoz fel tabu témákat, s választ különleges tereket helyszínül. S bár a butoh valamennyi alkotója saját, egyéni filozófiáját követi, az évtizedek során megfigyelhetővé váltak bizonyos irányok és tendenciák, melyeket a fesztivál előadásain is nyomon követhetünk.
A fesztivál hat napja során a butoh japán nagymesterei (Yoshito OHNO, Akira KASAI, Ko MUROBUSHI, Yumiko YOSHIOKA) mellett a műfaj fiatalabb generációjának képviselői (Kae ISHIMOTO) egyaránt színpadra lépnek majd. Újra láthatjuk Yoshito OHNO és Batarita 2009-ben Budapesten bemutatott Áttetsző című duettjét, amely a több mint 40 évvel ezelőtt Tatsumi HIJIKATA által Yoshito OHNO részére koreografált darab újraértelmezése. Ko MUROBUSHI, a Hijikata-féle butoh örökség legautentikusabb képviselőjeként számon tartott alkotó szólódarabjával, valamint Bataritával 2011-ben készített koprodukciójával lép fel. A Fesztivál vendége lesz a szokatlan, „individualista" stílusáról ismert Akira KASAI Társulat, valamint az első japán női butoh társulatban feltűnt, jelenleg Németországban élő Yumiko YOSHIOKA és a butoh-t más kortárs előadóművészeti stílusokkal ötvöző Kae ISHIMOTO is.
Az előadásokon kívül professzionális workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők, az estéket záró közönségtalálkozókon pedig az alkotókkal, előadókkal való személyes találkozásra, kérdések felvetésére, élmények megosztására is lehetőség nyílik.
Az Itt van Japán! három bemutatónak ad otthont: Ko MUROBUSHI, a Japánból érkező nagymester és Batarita, a butoh tánc magyarországi letéteményese 2011 nyarán készült Otthagyott árnyék című koprodukciójának, az Akira KASAI Társulat A vér egy különleges nektár című koreográfiájának, valamint Kae Ishimoto Átváltozott lány című darabjának.
A fesztivál valódi különlegessége a 103 éves korában elhunyt butoh nagymester emlékének szentelt Kazuo OHNO élete kiállítás, amely eredeti plakátokat, a mesterről készült fotókat, általa készített grafikákat és róla szóló könyveket mutat be a nagyközönség számára. A két este során vetített dokumentumfilmek pedig Kazuo OHNO világába, életről és a táncról alkotott gondolataiba engednek betekintést.
A fesztivál szervezői idén is folytatják Az életkor ereje szimpóziumot, mely a nyugati kultúrákban meglehetősen kényes témát jár körül: az öregedést és az öregséget. Hogyan viszonyulnak a nyugati és keleti kultúrák az időskorhoz a mindennapi életben és a művészetekben? Ezekre a kérdésekre próbálnak meg választ keresni a meghívott szakértők: Takashi Morishita (a Keio Egyetem Tatsumi Hijikata Archívumának vezetője), Sebestyén Rita (író, kutató), valamint Hegedűs Sándor (a Magyar Táncművészeti Egyetem adjunktusa). A felvezető előadásokat követően a fesztivál fellépői és hallgatósága is lehetőséget kapnak a beszélgetésbe való bekapcsolódásra.

Kae Ishimoto
PROGRAM:
2011. szeptember 26.
15.00 Ko MUROBUSHI: Butoh - workshop
17.00 „Az életkor ereje"/2. - szimpózium
19.00 Kazuo OHNO élete - kiállításmegnyitó, a Batarita butoh workshop (2010/2011) résztvevőinek előadása - fesztivál megnyitó
19.30 Akira KASAI: A butoh teste - workshop
2011. szeptember 27.
15.00 Yumiko YOSHIOKA: Testrezonancia - workshop
17.00 Ko MUROBUSHI: Butoh - workshop (Színházterem)
19.00 Akira KASAI: A butoh teste - workshop (Színházterem)
19.00 Mr. O. portréja - filmvetítés (Kamara)
20.30 Szépség és erő - filmvetítés (Kamara)
2011. szeptember 28.
15.00 Yumiko YOSHIOKA: Testrezonancia - workshop
17.00 Ko MUROBUSHI: Butoh - workshop
19.00 Akira KASAI: A butoh teste - workshop
19.00 Ó, te jó isten! - filmvetítés
20.30 Interjú Kazuo OHNO-val - filmvetítés
2011. szeptember 29.
19.00 Yumiko YOSHIOKA: Mielőtt virrad - előadás
20.20 Yoshito OHNO és Batarita: Áttetsző - előadás
21.20 Közönségtalálkozó
2011. szeptember 30.
19.00 Kae ISHIMOTO: Átváltozott lány - előadás
20.00 Ko MUROBUSHI: [quick silver] - előadás
21.10 Közönségtalálkozó
2011. október 1.
19.00 Ko MUROBUSHI és Batarita: Otthagyott árnyék - előadás
20.00 Akira KASAI Társulat: A vér egy különleges nektár - előadás
21.20 Közönségtalálkozó
Utazó program:
2011. október 6-7. Szlovákia, Pozsony
2011. október 8-9. Lengyelország, Krakkó
További info: www.butoh.hu