2011. szeptember 09-10. Gödör Klub (ingyenes)
A d’Watt Találkozó idén már harmadik alkalommal várja látogatóit az Erzsébet téri Gödör Klubban, az ország egyetlen nemzetközi kortárstánc és cirkusz találkozójaként, két teljes napon át. Az első két év frenetikus sikere után immár hagyományosnak mondhatjuk ezen őszi találkozót, melyre Európa kiemelkedő produkciói érkeznek, hogy megmutassák, milyen az, ha a két műfaj egymásra talál. A programban természetesen számos, szintén világszínvonalú hazai fellépő is szerepel. Mindkét nap programjai ingyenesen látogathatók.
Az első napot rögtön egy magyar csapat indítja, a CirkuszJam fiatal artistái és zsonglőrei új, térspecifikus produkcióval várják az érdeklődőket. Őket a Cie Circoncentrique követi a színházteremben, ami a tavalyi évben már külön-külön produkcióval nálunk járt két csoport közös produkcióját jelenti: a Maxime Pythoud virtuóz karika művész, és Alassando Madia labdazsonglőr duettje. Az est utolsó műsora a workshop program keretében meghívott berlini Less-Mess Performing Art előadása lesz, akik fiatal magyar művészek részvételével kísérletet tesznek arra, hogy egy új produkcióban egyesítsék a német táncszínházat az új cirkusszal.

A második napot a Willany Leó improvizációs táncszínház nyitja a teraszon, őket követi a Duo Leo fiatal francia páros duettje , akik a táncot színészettel, és bravúros akrobatikus elemekkel töltik meg. A találkozót az olasz MagdaClan zárja. Ez a cirkusztársulat egy kabaréval érkezik hozzánk, amiben hat rendkívül tehetséges cirkuszművész öltözteti új ruhába a tradicionális kabaré műfajt.
Ízelítő a fellépők előadásaiból az alábbi linkeken látható:
Cie Circoncentrique
http://www.youtube.com/watch?v=Q-d_8jSA8ps&feature=player_embedded
Duo Leo
http://www.youtube.com/watch?v=xeQ0r_g4nK8&feature=player_embedded
MagdaClan
http://www.youtube.com/watch?v=FeJBXbx2O5I&feature=player_embedded
Részletes program:
2011.09.09.
19:30-19:50 Circus Jam előadás (HU)
20:00-21:00 Cie Circoncentrique: Respire! (I-CH)
21:10- 21:40 Less – Mess Workshop Rezidencia
műhely bemutató(HU-D)
2011.09.10.
19:30-19:50 Willany Leo improvizációs táncszínház (H)
20:00-20:30 Duo Leo (F)
20:45-21:45 MagdaClan: Magda Cabaret (I-BE)