A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Mozgalmas és sikeres volt a színházi évad fináléja a Varidance számára. Két olaszországi meghívásnak is eleget tettek, s bár a rendezvények, a helyszínek igencsak különböztek egymástól, az együttes lelkes fogadtatásában teljesen megegyeztek.
Első vendégszereplésükre a Maggiore-tó partján fekvő hangulatos kisvárosba, Laveno Mombelloba utaztak, ahol EU-s elnökségünk záró ünnepségeként egy Magyarországot bemutató, színes-színvonalas programot rendezett az ott dolgozó magyar közösség. Az egész napos események záróakkordjaként a Varidance és a Kerekes Band közös esti produkcióval szórakoztatta a közönséget.

varidance_olaszo

Néhány nappal később a Costa Cruises – Európa vezető hajótársaságainak egyike – flottája új büszkeségének felavatásához hívott össze népes VIP-vendégsereget. A több ezer fős társaságnak nem csupán az „újszülöttet”, a mesés Costa Favolosa luxus tengerjárót mutatták be, hanem – énekesek, zenekarok és táncosok közreműködésével – igényesen összeállított, látványos műsorral is kedveskedtek. Eredetileg egy fellépésre kérték fel a Varidance társulatot, ám a nagy sikernek köszönhetően műsorukat még további két estén is be kellett mutatniuk.

Soha rosszabb ne legyen – mondhatjuk az elmúlt két hónap eseményeinek fényében. Az új társulat jól kezdett – a Variációk című táncest előadásai a Nemzeti Táncszínházban, a Kerekes Banddel közös fellépésük a Tisza-tavi szezonnyitón és az olaszországi vendégszereplések kivétel nélkül kivívták a közönség tetszését.