A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2011. július 22. 20.00 óra Thealter Fesztivál (Szeged)

A szegedi Thealter Fesztiválra két sikeres produkció után most harmadjára kap meghívást a GoBe Társulat. Először egy utcai performansszal (Tükör Mögött) ismerkedett meg a szegedi közönség (2009), tavaly (2010) Tolnai Ottó munkásságát kutattuk (Tolnai Tánclexikon), idén  pedig ‘erotika’ címszó alatt kért fel a fesztivál vezetősége, hogy készítsük el új bemutatónkat.

gobe_vadulva

Istenek születése és alakváltozásai, harcai, táncai és nászai egy kosztümös különleges összművészeti világban a GoBe Társulat stílusában.
Jelen lesznek a nők, férfiak, tangósok, kortárs táncosok, erotikus légtornászat, pantomimes, opera énekes, csellista, hárfás, lantos, fúvós zenekar.

Az Erotika Törvénye megkerülhetetlen, ami megfoganhat vonza a nemzőképest és a frigyből utód születik. Pontosabban a testek frigyéből utód, a lelki unióból újarcú lélek, a szellemi frigyből alkotás. Az ember így vagy úgy, újra és újra  képes megfoganni, folyton vágyik hát a megtermékenyítő befolyásra. A görög mitológia világa még őrzi annak a mágikus hitnek a lenyomatát, ahol természeti és isteni erő egy és ugyanaz, ahol az embert istenek táplálják, de cserébe - áldozati szertartások révén - az embernek is táplálnia kell isteneit. Termékenység és erotika világa azonos, a nászból mindig utód, termés, a jövő biztosítása lesz. Darabunkban megidézzük a görög mitológiának a szerelem egyes aspektusaira leginkább reflektáló mozzanatait, így: Érosz és Aphrodité születését, Hérát, a féltékeny pávakirálynőt, Zeusz kőbevésett uralmát, bikává alakulását, harcát a kentaurok ellen, Dionüszosz szertartását, Nimfák vonulását.
Igaz ma már száműztük az Isteneket, de ha nem csak a mában szeretnél élni, létezni akkor utazz el velünk ebbe a különleges, finomra hangolt világba.

GoBe Társulat: vaDULva
- Generációs táncerotika -
A szegedi Thealter Fesztiválon 

EroTársak:
Aphrodité: Tallós Andrea
Érosz: M. Kecskés András
Héra: Balázs Mari
Zeusz: Laborfalvi Soós Béla
Nimfák: Rózsahegyi Orsolya, Rovenszky Réka, Sárai Rachel, Schnetz Johanna, Fülöp Tímea (Pallasz Athéné)
Kentaur: Parti Péter
Ádám és Éva: Budai László, Pirity Andrea
Új generáció: Cinke Ágnes
Zenekar: Kovács Bendegúz, Dóczy Gabriella, Gerzson János, Pálhegyi Máté
Jelmez: Andrea T. Haamer, asszisztens: Újszászi Tünde
Dramaturg: Turai Katalin
Bandagazda: Góbi Rita
Köszönet: Szedenics Nikoletta, Kerekes Emőke, Sinkovics Ede, Góbi Gábor, Vörös Zsolt, Lenka Kajanovicova
Támogatók: NKA, NEFMI, Mozgóház Alapítvány, Műhely Alapítvány, Octopont Táncstúdió, Sín Kulturális Központ, Maszk Egyesület
http://www.thealter.hu/
www.gobirita.hu