A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Fehér Ferenc, Tao Te című koreográfiájáért, valamint Horváth Csaba (Forte Társulat), Godot-ra várva című koreográfiájáért nyerték el a XIV. TÁNC Fesztiválja fődíját. Mindketten százezer forint pénzjutalmat vehettek át. Az”Alkotói díjat”, s ezzel 50 ezer forintot Gold Beának ítélte a zsűri, Vég veled című munkájáért. A legjobb társulatnak ez alkalommal a Közép-Európa Táncszínházat ítélték, akik a Herendi Porcelánmanufaktúra külön ez alkalomra készített egyedi porcelánvázáját kapták.

taote_web_puskel
Fehér Ferenc: Tao Te, fotó: Puskel Zsolt

„Előadói díjat” kapott Barta Dóra (Badora Társulat), Valami a semmiben című előadásáért, valamint Kádas József és Krisztik Csaba, a Forte Társulat táncosai,a  Godot-ra várva című előadásban nyújtott teljesítményükért. A díjazottak kétszemélyes görögországi utat, illetve Tornai borkollekciót vehettek át. Az „Első koreográfiáért”-díj Jónás Zsuzsát, a KET koreográfusát illette, Visszavonhatatlan című munkájáért. Jutalmul Jónás Zsuzsa másodmagával Görögországba utazhat. A zsűri különdíja, más néven  „A legfiatalabb életérzést sugárzó előadás”-díj Duda Éváé, Stop ’n go című koreográfiájáért. A fesztivál fotósa saját díjat ajánlott fel. Gáspár Gábor „Ez nem Nem York” című fotográfiáját Ladányi Andreának adományozta, az LA Dance Company Szerelmi Rapszódia című előadásáért. A TÁNC Fesztiváljának szervezői is díjat alapítottak, melyet annak a társulatnak, együttesnek adományoznak, mintegy szolidaritásul, akit súlyos méltánytalanság ért az elmúlt egy évben, és azt emelt fővel viselte. Vándorfi László fesztiváligazgató és Krámer György művészeti vezető a Post scriptum-díjat a Badora Társulatnak ítélte. Egy herendi váza kíséretében azt kívánták Barta Dórának, hogy szép új irodára, s ezzel otthonra találjanak. A közönség a legtöbb szavazatot a Vég veled című produkcióra adta le, ezzel az idei „Közönség-díjat”, egy herendi vázát  Gold Bea kapta. A zsűri elnöke Goda Gábor a látott koreográfiákat igényesnek és professzionálisnak nevezte. Mint mondta, az egyik leglátványosabb, legjobb fesztivál az idei volt.