A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Újabb vendégjátékon vett részt a Szegedi Kortárs Balett, ezúttal a szlovéniai Ljubljanában. Pataki András  igazgató tájékoztatása szerint társulata a Ljubljanai Magyar Nagykövetség meghívására május 18-án a Cankarjev Dómban lépett fel, ahol óriási sikert arattak. A szlovéniai magyar kulturális és politikai élet képviselői Juronics Tamás Carmina Burana című előadásával  Magyarország Európai Uniós elnökségét  ünnepelték.

A mostani külföldi fellépéssel negyedik alkalommal képviselte a Szegedi Kortárs Balett Magyarországot a soros elnökséggel kapcsolatban. Ezt megelőzően Kairóban, Alexandriában és Pozsonyban szerepelt a szegedi együttes, júniusban pedig Szófiában öregbíti országa hírnevét.

carmina_ljubjana_lead
Fotó: Dusa Gábor

Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana

Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.
Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát: a szerelem minden rosszat elfeledtető érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törődik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről, emberi mivoltukról.

Zene: Carl Orff
Díszlet-jelmez: Molnár Zsuzsa
Balettigazgató: Pataki András
Koreográfus: Juronics Tamás