2011. május 22. (12h-14h/16h-18h) Millenáris B csarnok
Nehéz lesz elszakítani a tekinteteket a rengeteg csodás tárgyról, pedig megéri majd fölfelé és szerte-szét kémlelni, hiszen a GoBe Társulat táncosai bárhol, bármikor felbukkanhatnak. Az Ékszerképzet című előadás az Eventuell Galéria ékszertervezőinek (Bodor Bernadett, Gera Noémi, Imrei Boglárka, Máté Eszter, Szilos András és Vékony Fanni) közös projektje, melynek során a GoBe Társulat közreműködésével elevenednek meg, kelnek életre az experimentális ékszerképzetek.

Fotó: Elena Tesici
„Góbi Rita társulata értelmezte újra a kiállításokon bemutatott ékszereket. Tárgy, mozgás és zene segítette a kiállítás összművészeti továbbgondolását, az otthonról alkotott kép bővítését és a mindennapos környezet megkomponálásának újraértését.
Ahogyan egy ruha nem próbababára, úgy az ékszer sem a vitrinbe készül. Lételeme a használat, a mozgás, a viselő gesztusai és egyénisége. A GoBe Társulat koreográfiája magába olvasztotta a tervezők saját elképzeléseit az egyes darabokról és a táncosok ékszerekre adott reakcióit is, hiszen mindegyik tárgy a viselőjével való interakció során kel életre. Az előadásban hat tervező ékszerei jelentek meg, melyek mindegyike egy-egy külön történetet mesélt el. Góbi Rita egy narratívává fűzte a mozaikdarabkákat, amelyekből egy különös, álomszerű kollázs épült fel. A középpontban a csábítás állt, mint az ékszer egyik legfontosabb funkciója. Ennek köszönhetően a lányok csapata egy fiút táncolt körbe hol finoman, hol erőszakosan, de mindig fenntartva az erotika légkörét.
A tervezők és a táncosok műfaji határokat feszegetnek, és ezzel együtt a viselhető design fogalmát is tágítják. Az összefüggések egy új hálózatát rajzolták ki a táncelőadások, amelyek élő indákként fonódtak össze a formatervezés különböző ágaival”. Fürth Eszter
Eddigi előadások:
Stuttgard – Magyar Intézet,
Fuga –Budapesti Építészeti központ,
Műcsarnok – Madeinhungary - Lakástrend kiállítás
Design hét - EVENTUELL galéria
Alkotók, előadók:
Kőnig Lilla, Rovenszky Réka, Sárai Rachel, Rózsahegyi Orsolya, Parti Péter
Jankovics Ágnes, Bicskey Zsófia, Schnetz Johanna
Kovács Bendegúz, Őrsi Ádám, Dóczy Gabriella
Bandagazda: Góbi Rita
Videók, fotók: www.gobirita.hu