KÖZLEMÉNY
A Magyar Táncművészek Szövetsége, amely a különböző működési formájú és műfajú táncegyüttesek, alkotók, szakmai és érdekvédelmi ernyőszervezete, 2011. május 13-án tartotta tisztújító Közgyűlését. A Szövetség tagjai az új elnökségnek három évre, 2014-ig szavaztak bizalmat.
Az elnökség tagjai:
• Elnök: Mihályi Gábor – a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője
(az előző 3 évben is a Szövetség elnöke)
• Társelnök: Kiss János – a Győri Balett igazgatója
• Bozsik Yvette – a Bozsik Yvette Társulat igazgatója
• Juhász Zsolt – a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője
• Pataki András – a Szegedi Kortárs Balett igazgatója
• Török Jolán – a Nemzeti Táncszínház igazgatója
• Vincze Balázs – a Pécsi Balett igazgatója
Az Elnökség, a Szövetség ügyvezető titkárának újból Szalay Tamást, a Százhalombattai Balett ügyvezető igazgatóját kérte fel.
Magyar Táncművészek Szövetsége tisztújítás
- Részletek