A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

bartadKözleményben tudatta a Heves Megyei Önkormányzat, hogy Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház februárban eltávolított igazgatója törvénytelenül nevezte ki Barta Dórát az egri tánctagozat vezetőjévé két évvel ezelőtt. Az indoklás szerint Barta Dóra nem rendelkezik a megfelelő szakirányú végzettséggel a pozíció betöltéséhez.

topolanAz egri színház igazgatója Blaskó Balázs a tegnapi társulati értekezleten jelentette be, hogy azonnali hatállyal visszavonja Barta Dóra vezetői kinevezését, ugyanakkor felajánlotta neki, hogy táncos státuszban az intézménynél maradhat. A tánctagozat-vezetői poszt várományosa Topolánszky Tamás, aki korábban - csakúgy mint Barta Dóra- , a Szegedi Kortárs Balett tagja volt.



Cikkünk megjelenését követően Topolánszky Tamás a következő nyilatkozatot küldte szerkesztőségünkbe:

"Blaskó Balázs, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója felkért a Színház Tánctagozatának vezetésére a következő színházi évadtól, azaz 2011. augusztus 1-től kezdődően. A megtisztelő felkérés óta folyamatosan tájékozódom a Tánctagozat működési feltételeit illetően. Nagyra értékelem, hogy Egerben önálló tánctagozat létesült és működik, amelynek magas színvonalú további működése a magyar táncművészet vitathatatlan érdeke. Az igazgató úr felkérésére kapcsán tárgyalás van folyamatban."


Vezetőjük leváltása miatt március 29-én a teljes egri tánctagozat felmondott: Csere Zoltán, Feledi János, Kiss Róbert, Darabont Áron, Kulcsár Noémi, Horváth Zita, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya és Barta Dóra. Az évadban aktuális tánctagozati munkáikat a szezon végéig még elvégzik.