2008. szeptember 27-28. 20.00 óra MU Színház

A Pólusok Est keretében tartott bemutatót új értelmezésben, egész estés előadásként újítja fel a társulat. A korábbi szereplők helyébe a társulat jelenlegi tagjai lépnek, a táncos szerepekben Gergye Krisztián mellett Gresó Nikoletta és Virág Melinda lesz látható, a további szerepeket az eredeti felállásban is szereplő Tárnok Marica, és – vendégművészként – Ágens játsszák. A SZATÍR felújításával egyúttal bemutatkozik a Gergye Krisztián Társulata új, állandó csapata.

Fotó: Dusa Gábor

a SZATÍR
- kortárs tánc -


A 2005-ben a Trafóban bemutatott azonos című etűd újraértelmezése és
kibontása.


Szereplők: Gresó Nikoletta, Virág Melinda, Gergye Krisztián – Tárnok
Marica, Ágens
Zene: Alfred Schnittke
Ének: Ágens
Jelmez: Béres Móni
Fény: Fogarasi Zoltán
Hang: Boudny Ferenc
Smink, maszk: Károlyi Balázs
Dramaturg: Miklós Melánia
Produkciós asszisztens: Trifonov Dóra
Rendezés, koreográfia, látvány: Gergye Krisztián

Támogatók: NKA, OKM


„A szatír eredetileg egy képzeletbeli természeti lény, az isten és a bak
összetétele, mely az ősi, természetes állapotot kereső vágy szülötte. (…)
nem a keresztény, de még csak nem is a harmonikus, kulturált görög világ
terméke, hanem eredendően barbár gyökerű. Barbársága az elevenséget, az
élettel teltséget, az élet bűntudat és morál nélküli feltétlen élvezetét
jelenti, ami az erős nemi jellegben, a hangsúlyozott testiségben kap formát.
A szatír alakja (karaktere) alkalmas arra, hogy kulturális kontextusban
lehessen felmutatni a lélek által még le nem igázott test sajátságát."
(Kimlei Katalin: Testvariációk, Ellenfény, 2005/2.)

„A természetet, melyhez még nem nyúlt kutató kéz, amelyen a kultúra még nem
tett erőszakot – ezt látta a görög ember a szatírban, s a szatírban nem
látta még a majmot. Ellenkezőleg: az ember ősi példánya volt ő,
legemelkedettebb és leghevesebb indulatainak kifejezése, ő, a lelkes
rajongó, akit elragadtatással tölt el az isten közelléte, ő a résztvevő,
kísérő, akiben megismétlődik az isten szenvedése, a természet szíve mélyéből
hirdetője a bölcsességnek, jelképe a természet nemi mindenhatóságának,
melyet a görög ember szent tisztelettel csodált. Fönséges és isteni volt a
szatír…" (Nietzsche: A tragédia születése…)