A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Az előadás ihletője Mozart Varázsfuvola című operája, illetve a 2006 őszén, szintén a Művészetek Palotájában készült Varázsfuvola című táncelőadás tapasztalatai. Az a Varázsfuvola változat - bár rengeteg benne a játékosság - elsősorban felnőtteknek szól - az életről, a halálról, a szerelemről, a...

Az "Inverz" két összefüggő részből álló előadás, mondhatni testvérek, mégis külön egységet alkotnak. Ugyanarra a témára épülő darabok, az egyik egy szólóban a másik egy 8 szereplős közösség által kifejezve, az elmúlás előtti pillanatok állapotát vizsgálva. Az életünkből választott, néhány...

Kétféle idő van: most és nem most.
A most cselekvése: az emberáldozat rítusa -
Vigyázat! Jólneveltségnek tűnő szelídségünk voltaképpen nem más,
mint évezredek alatt kialakult rituális óvatosság.
Tudjuk és féljük, hogy minden apró tettünknek következménye van.

"Létrehozok - egy új darabot, csak mert a kényszer és a fedhetetlenség szülte tolvajló, garázda had toloncol, hogy túlélni csak úgy érdemes, ha alkotsz. Hát most hátamra veszem a Világot és beszélek. Önkitárulkozó, énemben kutakodó állapotok és varázsló szavak mellett leállok a mozgásvariációkkal,...

A Honvéd Táncszínház 32 táncosa a Hegedős együttessel február 5-9. között a franciaországi Clermont-Ferrandban vendégszerepel. Február 7-én A magyar tánc évszázadai címet viselő műsor rendhagyó történelemóraként, egy beszélgetés keretében mutatja be a magyar tánc történelmi rétegeit, a szomszédos...

Dulcinea del Tobosoról - Don Quijote szerelméről - mindent tudunk és semmit sem. Ismeretlen ismerősünk tehát, a mindig távollévő realitás, nélkülözhetetlen feltétele életünknek. Nem csak a férfiszerelem örök rejtélye, a vágy titokzatos tárgya ugyanis, hanem éltetőerőnk, minden reményünk forrása,...

Horváth Zsófia koreográfus 1998-ban született Szekérbölcső című darabjának felfrissített változata 2007. január 30-án a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában lesz látható.
A Honvéd Táncszínház műhelyéből kinőtt fiatal koreográfusnő a cigány kultúrából építkezik, ám a hagyományokat szabadon kezelve a...

A NagyBritmánia SUPERNOW! keretében a British Council és a Trafó bemutatja

A mozdulatok tökéletes folyékonysága, a táncnyelv kimeríthetetlen lehetőségei, a fény és koreográfia nemesen egyszerű, mégis teljes összhangja jellemzi Russell Maliphant koreográfiáit. Társulatával a fizikalitást, a szabadesésben és a megállíthatatlanul áramló energiában rejlő potenciált kutatja...

Január 26-án pénteken 19.30-kor a Bethlen Kortárs Táncműhelyben Duda Éva Trans című előadása lesz látható. A táncosnő halált megvető bátorsággal egyensúlyoz a földre kifeszített pálcikaember gerincén, és bejárja a test összes vidékét.

A világhírű Háromszék Táncegyüttes 1990-ben alakult Sepsiszentgyörgyön. Célkitűzése az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, művészi értékű és hiteles színpadi bemutatása. A Művészetek Palotájában február 10-én lépnek fel. Két produkciójukat láthatjuk a Fesztivál...