A beszéddel kísérletező hazai kortárs koreográfusok honává válik a MU Színház: az e tárgykörben már évek óta jeleskedő Szabó Réka-féle Lomtalanítás, Véletlen, majd a Buddha szomorú, a Ladányi Andrea koreografálta Olyan, mint a szűzmária... és a Henriett után Umniakov Nina Henzápja egy messzemenően üdvözlendő szériába illeszkedik. A tény pedig, hogy a fiatal táncos-koreográfus első, egészestés munkájába a Színház- és Filmművészeti Egyetem két színészhallgatóját is meghívta, nagyon boldogító. Ide egy rövid lábjegyzet kívánkozik: a két fiatal egyike, Krisztik Csaba beugró, ő a Pont Műhelyes Vicei Zsolt helyett lépett színre. Kovács Lehel azonban "alapjátékos". Örömteli egybeesés, hogy őt a Henzáp után egy nappal láttam brillírozni Bodó Viktor kiváló Ledarálnakeltűntem-rendezésében. Kő- és független színház ilyesféle (személyi) kapcsolatai, összefonódásai pedig mindig boldoggá tesznek sokunkat.

Henzáp! - Ez a hunglish nyelvi élc számtalan nosztalgikus impulzust vált ki az emberből. Arról, hogy felnőve, angolul megtanulva hogyan csodálkoztunk rá gyerek- és kamaszkorunk legkedvesebb (és persze, halandzsául, sokszor énekelt) slágereinek szövegeire, Erdélyi Zsolt Superman már eleget élcelődött. Tegye fel a kezét (henzáp�), aki kisiskolás fejjel nem ugrándozott a nagyi sétabotjával (állványos mikrofon), vagy Bac-dezodorral (kézi mikrofon) kezében, frottírköpeny övével nyakába akasztott, NDK gyerekgitárral, és nem vinnyogta cérnahangon a tükör előtt kora valamely slágerét... Hands up! Vagyis Henzáp - a nemzetközi slágergyár egyik legtöbbet használt kifejezése - olyan, mint a "leckámtugeder", meg az "ájlávjuszó", vagy a legendás "leveletkaptam lájf". Ez is egy "valahogyan" megértett, egykoron ismeretlen jelentésű, repetitív elem a Sokol rádióból. Umniakov Nina darabjának címe megidézi hát a gyerekkorunkat, az angoltudás előtti "angoltudás" idejét. A játék színlapján minimális a tájékoztatás - az mindenesetre kiderül, hogy a szerző-alkotók szerint remekül fogunk szórakozni - és lőn.

Umniakov Nina, aki legutóbb, a MU Színházban a Passzázs-esten (a Műhely alapítvány új projektje, melynek üdvös célja fiatal koreográfusok és zeneszerzők közös munkájának serkentése) absztakt, Bolcsó Bálint izgalmas zörej-zenéjével tehetséggel kommunikáló, rövid, debütáló darabot (címe 5>3) mutatott be, most radikálisan a verbalitás felé fordult. Tette ezt elmélyülten és felkészülten, Peer Krisztián, jeles fiatal irodalmár közreműködésével, aki Szabó Réka Buddha szomorújának egyik dramaturgja is volt. A Henzáp! virgonc, szórakoztató, tanulságos munka, első zsengének igen erős, entrée-nak kimondottan emlékezetes. Tágas terében finoman világítottan bukkan fel három (fő)szereplője: a táncművész Kopeczny Kata és a már említett Krisztik és Kovács. A trió egy-egy imazsámolyon térdepel, majd a "na kezdjük" vezényszóra (mely az előadás során még számtalanszor felhangzik), beront a színre. A hármak öltözéke bravúr-rettenet, Szűcs Edit alkotása. A két fiún sok számmal nagyobb, kétsoros, szürkés öltöny, nadrággal, a táncosnőn világoskék kosztümnadrág, csipkegalléros blúz összeállítás. Úgy néznek ki, mint egy '90-es évek eleji Amway-agymosó szeánsz fogpasztavigyorú, lúzer előadógárdája. Arcukon lelkesedés, szemükben elszánt csillogás. A fiúk bokáján hullámzik a nadrág, a borzalmas öltöny meg akkora, hogy még egy ember aláférne.

"Dadááámmm" - óriási attrakció felvezetésével kezdődik az est: a hármak a semmibe mutató kezekkel mintha egy láthatatlan világszámot mutogatnának nekünk. A fenti szócska újra meg újra felhangzik, az élőkép ismételten összeáll, de nincs mit látni, viszont tapsolni kell. Kopeczny Kata a csinos bűvészasszisztens mosolyával hadonászik, a fiúk sutáznak, de nagyon ragyogó ábrázattal. Umniakov Nina játéka élethelyzetek, párbeszédek morzsalékából áll össze. A Henzáp! Meglehetősen nehezen indul, az abszurd játékra ráhangolódni amúgy se könnyű, káoszdramaturgiája azonban egy idő után ledönti az embert a lábáról, és viszi-viszi magával.
Társkereső apróhirdetéseket hallunk, szelídebbeket és hajmeresztőket egyaránt: egy fiatal férfi féllábú nőt keres pironkodva, egy másik szöveg szerzője pedig megjegyzi, hogy a jelentkező hölgyek esetében előnyt jelent, ha szüleik már meghaltak. E rövid szövegek bizarrsága, esetlen-esetleges tömörsége megindító, akkor is, ha "talált tárgyak", akkor is, ha írói fantázia szüleményei. Ezeknek az egyperceseknek gazdag, fojtogató világa kiapadhatatlan humorforrás, és nincs az a vad fantázia, amelyet egy-egy valódik példányuk ne tudna überelni. A Henzápban alapvetően a szöveg, a beszélő színházhoz köthető helyzetkomikum dominál. Krisztik minden összefüggés nélkül a tengerparton a hullámok előtt ugrándozó, visongó strandolókat utánozza két társának. És tényleg, milyen vicces ez az egész, ha igazából szemügyre vesszük a partról, törölközőnkön kuporogva. A társkereső, a ripacskodó, a tengerben ugrándozó ember groteszk volta, sutasága, a nagyot mutatni akarás tolakodása csupa különös helyzet, élmény és megfigyelés lehetősége. A trió játéka sodró és kigondolt, de játékuk igazán a szerző színre léptével lódul meg. Umniakov Nina a fénypultból ereszkedik alá, köszön nekünk, és akcióba lép. Alkalmi dresszében, szigorú szemüvegében, szájában síppal úgy fest, mint egy kiöltözött nevelőtanár a Zánkai Úttörővárosból. Szétcsap a játékosok közt, dirigálni, irányítgatni kezdi őket, sípjeleire revüképbe rendeződik a gárda. A négy játékos a showbiz mozdulataival vonul át a téren, groteszk táncuk orfeumi kart idéz. A rendező-koreográfus sanyargat és fegyelmez. A darab záróképében fotózásra rendezi össze társait. "Közelebb", suttogja, ellentmondást nem tűrőn. A hármak préselődnek is, már összetapadnak az arcok, tekeregnek a végtagok, láthatatlan kígyó összepréselte Laokoon-csoportként gabalyodnak egymásba. Nina, kezében a fényképezőgéppel csak int, újra, meg újra, hogy "közelebb". Mikor a három játékos már a földön ficánkol, kétségbeesett, kibogozhatatlan gomolyagként összefonódva, a rendező kaján mosollyal a nézőtér felé fordul, és a mi arcunkba villant. A vaku fénye száz vigyorgó arcba vág hirtelen.

Halász Tamás

Fotók: Lékó Péter