Június 3-4. Belgrádban a XX. Festival of Choreographic Miniatures eseményre kapott meghívást Feledi János-Feledi Project. A fesztivál programba a BREATHING TOGETHER című duettet választották be, amit Horváth Zita és Feledi János adnak elő a belgrádi Nemzeti Színházban. A fesztiválon Magyarország mellett Szlovéniából, Szerbiából, Ausztriából, Izraelből és Olaszországból érkeznek fellépők.
Június 22-én REKVIEM című darabjukkal lépnek színpadra a XII. Magyar Táncfesztiválon a Győri Nemzeti Színházban. A januárban Budapesten bemutatott előadás érdekessége, hogy a zenét magyar származású Hollywoodi zeneszerző, Balázs Ádám komponálta.
Ádám először készített magyar társulatnak táncelőadáshoz zeneművet. Több amerikai és hazai HBO filmnek és sorozatnak szerezte a zenéjét. Hősök Útja című munkáját 2006-ban a Carnegie Hallban is bemutatták New Yorkban.
A Nemzeti Táncszínházzal közösen létrejött Rekviem táncelőadás sajátos zenei világú kicsit filmes, szimfonikus hatású mai kortárs elektronikai effektekkel van fűszerezve. Rekviem. Gyászmise. Az előadás az élet és halál közti lebegés állapotát ragadja meg, letisztultan áhítatosan, mely felvillantja az élet körforgását és megújulását. A halál küszöbén álló ember szemszögéből látjuk az előadást aki a halálra, mint egy új korszak kezdetére való felkészülésként visszatekint életére.
A nyári előadásokat folytatva, tavalyi nagysikerű Táncbazár programsorozatot megszervező Nemzeti Táncszínház idén is műsorára tűzi PROZÓDIA előadást. Augusztus 8-án láthatja a közönség a Várkert Bazár szabadtéri színpadán. Az előadást Kodály Zoltán zenei világa inspirálta, és a Trio a lá Kodály izgalmas, modern élőzenei közreműködésével fogja játszani a Feledi Project.

Fotó: Yi Chun-Wu
Június 3-4. BREATHING TOGETHER- Belgrád, XX. Festival Choreographic Miniatures
Táncolják: Horváth Zita, Feledi János
Zene: Vivaldi
Koreográfia: Feledi János
Június 22. REKVIEM- Győr, XII. Magyar Táncfesztivál
Táncolják: Horváth Zita, Nagy Emese/Tóth Brigitta, Wéninger Dalma, Csizmadia Tamás, Darabont Áron, Frigy Ádám
Zene: Balázs Ádám
Díszlet: Minorics Krisztián
Fény: Stadler Ferenc
Rendező-koreográfus: Feledi János
Augusztus 8. PROZÓDIA- Budapest, Várkert Bazár
Táncolják: Horváth Zita, Tóth Brigitta, Wéninger Dalma, Darabont Áron, Matkovics Norbert, Feledi János
Zenészek: Oláh Dezső, Erdő Zoltán, Tar Gergely
Rendező-koreográfus: Feledi János
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Táncszínház
www.felediproject.com
http://www.magyartancfesztival.hu/hu/component/content/article/9-program/200-rekviem
http://nemzetitancszinhaz.hu/esemenynaptar/esemeny/237/209