2010-ben hetedik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót. Az elmúlt évek tematikájába tökéletesen illeszkedve most is nívós, az előző színházi évadban kiemelkedő darabok közül válogathat a közönség. A három napos rendezvényen látható lesz a Forte Társulat Godot-ra várva c. produkciója, a TranzDanz Re-DNS c. előadása, valamint a házigazda Duna Táncműhely legújabb, Barlang című alkotása. A szervezők a legfiatalabb koreográfusoknak is igyekeznek bemutatkozási lehetőséget adni, így kerül sor a több rövidebb koreográfiából álló Fiatal alkotók gálájára.

Duna Táncműhely: Barlang , Fotó: Dusa Gábor
Juhász Zsolt, a Duna Táncműhely alapítója, koreográfusa, a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó megálmodója és létrehozója a néptánc elemeit aktívan felhasználó mozgás- és kortárs táncszínházi produkciókat válogatott be a 2010-es programba. Az ars poetica hét év alatt nem változott, olyan progresszív alkotók érkeznek Budakalászra, akik az alkotás során a néptánchoz nyúlnak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használják a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe.
A kísérletező, egyben archaikus jegyeket is erőteljesen magában hordozó produkciók adják a gerincét az összművészeti fesztiválnak, ahol idén a tánccal szorosan összekapcsolódó társműfajok is fókuszba kerülnek. A háromnapos táncrendezvény táncfilm vetítéssel, fotókiállítással, képzőművészeti kiállítással egészül ki.

Forte Társulat: Godot-ra várva, Fotó: Dusa Gábor
A fesztivál történelme már hét éves múltra tekint vissza, a Kalászi Faluház a Duna Táncműhely befogadójaként működött sokáig, a társulat tagjai itt mutatkoztak be évről évre. Hamar igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs táncelőadásokat is láthasson a közönség. A régióban egyedülálló kezdeményezésre egyre nagyobb a kereslet, a nézők örömmel fogadják az újításokat, - például az idei kísérő programokat, a kiállításokat, beszélgetéseket - ráadásul a fesztivál összes előadása kedvezményes áron tekinthető meg, a napijegy pénteken csupán 1000 Ft.-ba, szombaton 1500 Ft.-ba kerül.
Program:
Október. 8. péntek
19.00 Megnyitó (fotó és festmény kiállítás)
19.00 Forte Társulat: Godot-ra várva
Október 9. szombat
18.00 Ifjú koreográfusok estje
19.00 filmvetítés (válogatás M. Tóth Géza rövidfilmjeiből)
21.00 Duna Táncműhely: Barlang
Október 10. vasárnap
19.00 Táncfilm vetítés (Mándy Ildikó válogatása)
20.00 TranzDanz: Re-DNS
A fesztivál teljes ideje alatt:
Dusa Gábor fotóművész kiállítása
Szalai György festőművész kiállítása
A fesztivál létrejöttét támogatta: NKA, NEFMI, KKÁMK
Médiatámogató: VKC Televízió, Budakalász, dunakorzo.hu - A Dunakanyar televíziós hírportálja, TV Szentendre
www.dunatancmuhely.hu / Kalászi Kortárs Tánctalálkozó