A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett. A 3. Műszak-1. című produkció különlegessége, hogy a társulat hat táncművészének koreográfiáiból épül fel.  Horváth M. Gergő, Tóth Andrea, Szarvas Krisztina, Haller János, Tarnavölgyi Zoltán és Palman Kitti műveit október 29-től láthatja a közönség, rendhagyó helyszínen: a Szegedi Nemzeti Színház- Kisszínház balett-termében, ahová a cél érdekében egy 80 fős mini nézőteret állítanak fel.

Az előadás október 29, 30 és november 12,13,14-én látható 17 órai kezdettel. Haller János, aki Pataki Ferenc színművésszel interaktív játékra készül, arra kéri a nézőket, hogy szíveskedjenek magukkal hozni kellékeket, kisebb tárgyakat. A darabhoz kapcsolódóan Klenk Rita fotográfus mini-tárlata is megtekinthető. 

szkbmuszak
Fotó: Klenk Rita

Elfeledett igazság

Egy fiatal menedéket keres kiselejtezett, korrupt világunkban. Vágyódik igaza és egy eszme után, melyet a hatalom korlátoz. Eközben tőle távol az otthonát bekebelező imperialista terjeszkedés a tetőfokára hág. Útja során rájön, hogy mennyire erős a társadalmi igazságtalanság a világban: mindenütt a kizsákmányoltság és az üldöztetés veszi körül. Valójában mind nincstelenek vagyunk! Ha azt mondják ránk: „javíthatatlan idealisták, a lehetetlent képzelik el”, akkor százszor is azt kell felelnünk: -Igen, ilyenek vagyunk!Elég! Próbálkozzunk meg a lehetetlennel!

A fiatal szerepében: Czár Gergely
Koreográfus: Horváth M. Gergely

Csak úgy

DJ Dusán zenéje inspirált, dinamikus mozgásanyagot álmodtam hozzá a táncosok egyedi stílusát felhasználva. Szólók, duettek, triók. Nem akartam történetet szőni, csupán egy hangulat vezérelt, ezt igyekeztem színpadra állítani: olyan világot, amit akkor, ott, az alkotás folyamata alatt, a zenét hallgatva a pillanat szült.

Táncolják: Szarvas Krisztina, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Horváth M. Gergely
Koreográfus: Tóth Andrea

Látom(m)ás

Ez egy olyan történet, amely azt akarja láttatni, hogy két nő, különböző érzésekkel, habitussal - talán a világnak, de főképp maguknak – egymás energiájából lopkodva akarja megjeleníteni gondolatait. A darabban elhangzik József Attila: Óh szív, nyugodj! című verse Ágnes Vanilla, valamint Pataki Ferenc előadásában.

Táncolják: Hajszán Kitti, Zsadon Flóra
Koreográfus: Szarvas Krisztina

Pull over

Ez egy életszerű történet : a Nő van a középpontban, megmutatva vágyakozását a Férfi iránt, a fokozódó reményt, hátha ő lesz „Az”... A Férfit pillanatokra meg is érinti a Nő magánya, de nem hazudtolhatja meg magát, így a lány egyedül marad.

Táncolják: Tóth Andrea, Czár Gergely, Csetényi Vencel
Koreográfus: Szarvas Krisztina


Haller nem Homokbödöge!

Lovászpatona nem kisörs, ugod paloznak kereki, sokorónk alsószalmavár, s örvényes minden szabadi. Szárszónak is farkasgyepü; gyulafi rátót s vág a tés.Vid nagyveleg, ha aliga, szólád, de eplény hány daka? Rábasebes és vére hull, Herend litér? Szólád litér? S lell-e a sáska pálkövén békás-diós bábonmegyert? Koromla sur, csesznek dolasd, döbrönte ganna miske béb, s óbudavár borszörcsökén tenyó, kisdem, nagyalasony. Kajarpec néktek s gömöre…

”Táncolják”: Haller János és Pataki Ferenc színművész


Porcelán
...milyen nehéz is kilépni a saját kis világunkból, és mennyire nehéz megközelíteni valakit. Egyedül magányosak vagyunk, de mégsem engedünk be senkit, pedig nagyon kellene a másik. Inkább elzárkózunk és kemények maradunk; látszólag. Hiszen oly törékeny ez a külső ...

Táncolják: Hajszán Kitti, Czár Gergely
Koreográfus: Tarnavölgyi Zoltán


3

Sokszor foglalkoztat a kérdés, hogy miért jó, és miért rossz nőnek lenni? Volt már olyan érzésem, hogy egyes helyzetek könnyebben megoldódnának, ha férfinak születtem volna, és hogy ilyenkor a nőiségem, mint egy fal, akadályoz bizonyos lépések megtételében. Pozitív viszont az érzékeny világ, amelyet mi, nők vallhatunk magunkénak, és amit olykor csak mi értünk - ezt szeretem.  Az életemben rengeteg olyan dolog történik, amelyet a többi ezer és ezer nő is átélt már legalább egyszer, vagy legalább részben. Ezek a közös momentumok, meghatározható fejlődési vagy érzelmi szakaszok inspiráltak. Végül három élesen elkülöníthető  korszakot választottam, mely - úgy vélem - minden nő életében különös jelentőséggel bír.

Táncolják: Fehér Laura, Palman Kitti, Zsadon Flóra, Csetényi Vencel
Koreográfus: Palman Kitti