A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Műhely Alapítvány szervezésében:
CIRQUE DU SOLEIL (CAN)
Dance audition

2008. május 24-25. 9.00-19.00 Trafó Stúdió (1094 Budapest, Liliom u. 41.)

A Műhely Alapítvány harmadik éve partnere a világhírű, kanadai Cirque du Soleil társulatnak és nyújt segítséget a tánc felvételik szervezésében.

A társulat idén először BUDAPESTEN is tart felvételit, ahol PROFI TÁNCOS okat keres - kortárs, klasszikus, jazz, világzenei és néptáncok kategóriában - jelenleg futó,
valamint a közeljövőben műsorra tűzendő produkcióihoz, megalapozott technikai tudással, színpadi tapasztalattal, improvizációs készséggel.


A tánc felvételi technikai tréningből és különböző kreatív, táncos feladatokból áll, valamint minden jelentkezőnek 1 perces mini produkcióval kell bemutatkoznia, amihez zenét saját magának kell hoznia.


További információ :

- az általános feltételekről: http://www.cirquedusoleil.com/Cirquedusoleil/en/casting/defa u l t . h t m T

- a budapesti felvételiről: Műhely Alapítvány , www.wsf.hu , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 1094 Budapest, Liliom utca 41. 456 2045, 456 2052

 

__________________________________________________

 

PRÓBATÁNC - MAGYAR NEMZETI BALETT
TERVEZETT IDŐPONTOK: 2008. JÚNIUS 7-8-9.

A Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Állami Operaház balett együttese próbatáncot hirdet az alábbi feltételekkel:

2008. szeptember 1-től 2009. augusztus 31-ig szóló közalkalmazotti szerződéshez keresünk kiemelkedő technikai tudású és művészi kifejezőerővel rendelkező, végzett férfi és női balett táncosokat maximum 30 éves korig, az együttes balett karába illetve szólista beosztásba.
Az együttes rendkívül széles repertoárja magában foglalja a nagy klasszikusokat, magyar szerzők egész estés balettjeit és modern esteket egyaránt.

Megjelenés az előzetes jelentkezést követő meghívás alapján. Helyszín: az operaház épülete. A próbatáncon a balett gyakorlat után a helyben kiválasztott jelentkezők egy szabadon választott variációt adnak elő. A jelentkezés alapján való előszelekciót ill. a próbatáncon a kiválasztást művészeti bizottság végzi a balett igazgató, Keveházi Gábor elnökletével.

A jelentkezéshez kérjük csatolni:
- szakmai önéletrajzot, testméretek, kor és állampolgárság megjelölésével
- fényképanyagot (1 db portré + táncos képek)
- dvd-t
- elérhetőségeket (e-mail*, postacím, telefonszám, fax)
* kötelező a balett igazgatósággal történő kommunikációhoz

Kérjük, jelentkezését a következő címre juttassa el 2008. május 15-ig:

Magyar Állami Operaház, balett igazgatóság - próbatánc
1061 Budapest
Andrássy út 22.

Amennyiben meghívólevélre van szüksége a vízumhoz, ezt kérjük jelezni, valamint megadni az abban feltüntetendő személyi adatokat!

A próbatánc végleges időpontját a beválogatott jelentkezők számának függvényében később állapítjuk meg.

további információ: Komor Gabriella nemzetközi kult. menedzser Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

____________________________________

 

Presidance Company - Casting

Presidance Company néven új táncegyüttes alakul Vári Bertalan művészeti vezetésével.
Csapatunkba TÁNCOSOKAT keresünk, magyarországi és külföldi szereplésekre egyaránt.

A válogatás időpontja : 2008. április 20. vasárnap 10.00
Helyszín : Budapest, Komor Marcell u. 1. Művészetek Palotája 404-es próbaterem

A jelentkezés feltételei:

- jó néptánctudás,
- jártasság más tánctechnikákban,
- elhivatottság,
- jó csapatszellem

Amit kínálunk:

- fiatalos, dinamikus csapat,
- magas szakmai színvonal,
- versenyképes juttatások,
- hosszú távú munkalehetőség


Előzetes regisztráció :

2008. április 12-ig - szakmai önéletrajz fotóval mellékelve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. Részvétel regisztráció után csak meghívásra.


További információ: www.presidance.com 30/650-30-55

_____________________________________________

 

PRÓBATÁNCOLÁS


Berger Gyula 1 női táncost keres új darabjához

Amit a jelentkezőknek "hozniuk" kell:

1. professzionális modern technika
2. jó improvizációs készség
3. érzékenység
4. együttműködési készség

A próbatáncolás ideje: március 11-14-ig, naponta 16 - 21 óráig
A próbatáncolás helye: L1 Táncművek, 1095 Budapest, Soroksári út 164.
A bemutató előadások időpontjai: 2008 április 24-27, Bakelit Multi Art Center
Jelentkezés telefonon vagy e-mailben!

Berger Gyula
T: 70/5016-802
E: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

_____________________________________________

 

A GYŐRI BALETT TÁRSULATA PRÓBATÁNCOT HIRDET A 2008/2009-ES ÉVADRA.

IDŐPONT: 2008. MÁRCIUS 17. 11.00 ÓRA
HELYSZÍN: GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ
GYŐR , CZUCZOR G. U. 7. IV. EMELET

A PRÓBATÁNCON AZOK A LEGFELJEBB 24 ÉVES MŰVÉSZEK VEHETNEK RÉSZT, AKIK RENDELKEZNEK BALETT DIPLOMÁVAL, ÉS A LENT MEGADOTT IDŐHATÁRIG BEKÜLDIK MAGUKRÓL AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓKAT:

ISKOLÁK, VÉGZETTSÉG, MUNKAHELYEK, TÁNCOLT SZEREPEK, SZEMÉLYI ADATOK (NÉV, ÁLLAMPOLGÁRSÁG, SZÜLETÉSI IDŐ, SÚLY, MAGASSÁG, CÍM, TELEFONSZÁM, FAX-SZÁM, E-MAIL) TÁNCOS FOTÓ

JELENTKEZÉSI CÍM:
GYŐRI BALETT
9022 GYŐR , CZUCZOR G. U. 7.
"PRÓBATÁNC" MEGJELÖLÉSSEL
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel/fax: +36/96 523-217, +36/96 523-218

AZ ADATOK BEÉRKEZÉSI HATÁRIDEJE: 2008. MÁRCIUS 12.

__________________________________________________________

Próbatánc!

A Szegedi Kortárs Balett próbatáncot tart!

Juronics Tamás új társulati tagokat keres a 2008/2009-es évadra!

Jelentkezés feltételei:

-erős klasszikus és kortárs tánctechnikai tudás

-táncos fotókkal mellékelt önéletrajz

-életkor:18-30

Helyszín: 1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.

Művészetek Palotája Balett-terem

Időpont: 2008. március 27. csütörtök 11 óra

Részvétel regisztráció után, csak meghívásra!

Regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 2008. március 20-ig!

Információ a társukatról:www.szegedikortarsbalett.hu

Telefon:+36-62-476-080

__________________________________________________

Próbatánc a Budapest Balett társulatába

A Budapest Balett , Magyarország független balett társulata próbatáncot hirdet a 2008-2009-as szezonra.

A próbatáncon azok a művészek vehetnek részt, akik a lent megadott határidőig beküldik magukról az alábbi információkat:

- Iskolák, végzettség,
- Munkahelyek, táncolt szerepek,
- Személyi adatok (név, állampolgárság, születési idő, súly, magasság, cím, telefonszám, fax-szám, e-mail cím),
- Táncos fotó (lehetőleg)

A próbatánc ideje: 2007. március 10. hétfő 10 óra - 12 óra - 14 óra

A próbatánc helye: Lurdy Ház, első emelet, Balett terem, amely a Fazekas Attila Wellnes Akadémia egyik terme (1092 Budapest, IX. kerület,

Mester u. Könyves Kálmán krt. sarok)

Jelentkezési cím :
Budapest Balett
1092 Budapest, Ráday u. 16. III. em 39.
"PRÓBATÁNC" megjelöléssel
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fax: +36-1-215-40-09 Tel.: +36 30 641-9503
www.budapestbalett.com


Az adatok beérkezési határideje: 2007. március 5.

__________________________

PRÓBATÁNCOLÁS!

Berger Gyula női táncosokat keres VERMONT COUNTERPOINT és MASSZÍV c. darabjai felújításához. A próbák előreláthatólag július második felében és augusztus végétől szeptember közepéig lesznek.

Amit a jelentkezőknek "hozniuk" kell:

Vermont Counterpoint

  1. erős balett alapok
  2. professzionális modern technika
  3. kiváló ritmusérzék
  4. jó improvizációs készség

Masszív

Ugyanaz mint fent + az átlagosnál kicsit erősebb testalkat

A próbatáncolás helye: L1 Táncművek, 1095 Budapest, Soroksári út 164.
Ideje: 2007. június 26. 14:00-17:00

Jelentkezés telefonon vagy e-mailben!
Berger Gyula
T: 70/5016-802
E: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

_________________________________________

 

CIRQUE DU SOLEIL - tánc felvételi

2007. augusztus 4. ImPulsTanz (BÉCS)

A Cirque du Soleil sokoldalú PROFI TÁNCOSokat keres jelenleg futó tizenhárom,
valamint a közeljövőben műsorra tűzendő produkcióihoz, megalapozott technikai tudással,
színpadi tapasztalattal, improvizációs készséggel.

Kortárs - Klasszikus - Jazz - Világzenei és néptáncok
Egyedi és változatos műfajok

A felvételin való részvétel feltétele egy demo video előzetes benyújtása.
Részletek: www.casting.cirquedusoleil.com/vienna07

Műhely Alapítvány:

456 2052,

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

www.wsf.hu

_______________________

 

A MU Terminál Kortárs Táncművészeti Műhely próbatáncot hirdet

a 2007-2008-as évadra.

A próbatánc

- helye: MU Színház (1117 Budapest, Körösy József u 17.)

- ideje: 2007. május 19. 10 óra

A jelentkezéseket és a szakmai önéletrajzokat, május 16-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.

A képzéssel kapcsolatos egyéb információkért, hívja Fejes Ádámot, a 70/312 3750-es számon.

_______________________________________

InterEuroshow casting

Office:H-1068.Budapest, Városligeti fasor 44.Tel/fax:+3614132127 E-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Produkciós irodánk képzett táncosokat keres a következő projektekhez:

Project A: Németországi sztárénekes showműsorához, TV felvételeihez valamint Európai turnéjához keresünk utazóképes, független táncosnőket, vokalistákat és szólóénekesnőket. Korhatár 22- től 33-évesig. A felkészülés időszakában Németoszságban szállás ellátás biztositott. A casting időpontja 2007.május 13-án és 14-én 13 órátol. Helyszine: Művészbázis, 1068.Budapest, Városligeti fasor 44. Jelentlezőknek jelentkezési lapot E-mailen, vagy postán küldünk.

Project B: Amerikai Hip-Hop, Rap sztár europai turnéjéhoz, magyarországi koncertjeihez, TV-s fellépéseihez videoclippek készítéséhez keresünk profi, utazóképes független showtáncosokat, háttértáncosokat ( vokalisták előnyben)női basszusgitárost és billentyűst. Korhatár táncosoknak 18-től 28-évesig. A felkészülés május közepétől Magyarországon van. Helyszine: Művészbázis, 1068.Budapest, Városligeti fasor 44. Jelentlezőknek jelentkezési lapot E-mailen, vagy postán küldünk.

Amennyiben ön(öke)t érdekli ez a munkalehetőség, úgy kérjük jelentkezésüket E-mailben, vagy postán jelezzék. Peres Mihály cégvezető 06 20 5529254 www.intereuroshow.com

_____________________________________________________

 

PRÓBATÁNC - MADÁCH SZÍNHÁZ

Madách Színház 2007. április 15-én 10.00 órai kezdettel próbatáncot hirdet, 1 férfi és 1 női táncosi státuszra.

Helyszín :
Madách Színház

Érkezés:
9.30 órától a Művészbejárón keresztül Hársfa u. 36-38. szám alatt (Madách Színház főbejárata mögött).

Információ:
Sárközi Gyula,Madách Színház Tánckarának művészeti vezetője
70/453 1301

______________________________________


Próbatánc a Budapest Balett társulatába

A Budapest Balett, Magyarország független balett társulata próbatáncot hirdet a 2007-2008-as szezonra.

A próbatáncon azok a művészek vehetnek részt, akik a lent megadott határidőig beküldik magukról az alábbi információkat:

- Iskolák, végzettség,
- Munkahelyek, táncolt szerepek,
- Személyi adatok (név, állampolgárság, születési idő, súly, magasság, cím, telefonszám, fax-szám, e-mail cím),
- Táncos fotó (lehetőleg)

Néhány információ a Budapest Balettről:

A Budapest Balett hivatalosan 2005 májusában vehette fel a nevét, a szakma és a főpolgármester úr engedélyével. Azóta neves koreográfusok dolgoztak velünk: Demcsák Ottó, Lukács András, Delbó Balázs, Michael Kropf, Venekei Maraianna, Földi Béla, Kun Attila. A nagy bemutatkozásunk 2005 augusztusában volt, amikor is megtöltöttük a Budai Parkszínpadot. Azóta megjártuk Franciaországot, Németországot és voltunk az Egyesült Államokban. Eddigi darabjaink: Bolero, Carmina Burana, Levél Márta Grahamnak, Városban, Szabad percek, Csillagvárta, Bach: Air, Vivaldi: Négy évszak. Készülőben: Muszorgkszkíj: Egy kiállítás képei

A fizetés havonta fix összeg + turnék

A próbatánc ideje: 2007. április. 16. hétfő 10 óra

A próbatánc helye: Lurdy Ház, első emelet, Balett terem, amely a Fazekas Attila Wellnes Akadémia egyik terme (1092 Budapest, IX. kerület,

Mester u. Könyves Kálmán krt. sarok)

Jelentkezési cím :
Budapest Balett
1092 Budapest, Ráday u. 16. III. em 39.
"PRÓBATÁNC" megjelöléssel
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fax: +36-1-215-40-09

Tel.: +36 30 641-9503
www.budapestbalett.com

Az adatok beérkezési határideje: 2007. április 13.

_________________________________________________

Táncosokat keresünk!

David Merlini nagyszabású, 90 perces show-jához keresünk olyan 18. életévüket betöltött táncosokat és táncosnőket, akik vállalnának hosszú távú külföldi

munkát, és úgy érzik, hasznos tagjai lennének egy 25-30 fős színpadi

koreográfiának. A táncos tapasztalat feltétel, de klasszikus balett előképzettség

nem szükséges. A moderntánctudás éppúgy előny, mint a különleges

képességek, legyen az akrobatika, sport vagy zene.

Próbák:

2007. április 15-től

Válogatás:

2007. március 31., 10:00 - 14:00

2007. április 1., 10:00 - 14:00

A válogatás helyszíne:

Budapest, III. kerület, Hajógyári sziget

Jelentkezés és bővebb információ:

Molnár Éva koreográfus (06/30-748-0807)

Hencz György koreográfus assz. (06/70-563-60-47)

________________________________________

A KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ

p r ó b a t á n c o t

hirdet kortárs technikákban képzett fiúk részére.

Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A próbatánc helye és időpontja:

Közép-Európa Táncszínház
1071 Budapest, Bethlen tér 3.

2007. április 21. szombat, 11 óra.

Esetlegesen felmerülő kérdéseitekkel kapcsolatban felvilágosítást kérhettek az 1 / 342-7163 telefonszámon.

_____________________________________

Táncos munka hajón

A Costa Cruise Line Hajótársaság próbatánc nélkül, azonnali kezdéssel keres két 177 cm alatti profi fiú táncost.
Info és jelentkezés e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy telefonon: +49 176 6619 3046.

___________________________________________________

 

Táncosokat keresünk társulatunkba!

A Miskolci Nemzetei Színház 19 és 25 éves életkor közötti profi táncosokat keres állandó státuszba 2006. október 1-étől. Az állás betöltésének feltétele szakközépiskolai végzettség. Megfelelő jelentkezői létszám esetén 2006. szeptember 18-án válogatást tartunk a Miskolci Nemzeti Színházban, melyről külön tájékoztatást adunk. Jelentkezni 2006. szeptember 16-áig a következő címek egyikén lehet:

Postacím: Miskolci Nemzeti Színház Titkárság
Miskolc Déryné u. 1.
3525

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 06-20/555-3850

A színházunkban folyó szakmai munkáról információ szerezhető honlapunkon: www.mnsz.eu

Krámer György
tánctagozati vezető

___________________________________________________

Felhívás

A Pécsi Balett vezetősége a 2006/2007-es színházi évadra férfi és női táncművészeket keres.A jelentkezőknek Próbatánc keretében kell számot adniuk alkalmasságukról.

A próbatánc két lépcsőből fog állni:
1. klasszikus
2. modern

A próbatánc helye:
Pécsi Nemzeti Színház
Pécs, Színház tér 1. - III. emelet, Eck Imre balett terem

Ideje:
2006. június 28. szerda, 11.00 órai kezdettel

ÉRDEKLŐDNI:
Tel: 72/525-697 (balett titkárság)
20/669-9900 (Vincze Balázs)
Fax: 72/525-698
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

__________________________________

 

Az Opéra National de Paris próbatáncot tart

Keresnek: férfi és női tánckari táncosokat 16 és 26 év között
A próbatánc időpontja: 2006 július 1. Palais Garnier
Jelentkezni az: Opéra National de Paris, Secrétariat de la Direction de la Danse, 8, rue Scribe, F-75009 Paris, címen lehet.
Tel. +33-1-40012424

 

_________________________________________

PRÓBATÁNC

A MU Terminál Műhely, a 2006/2007-es évadra próbatáncot hirdet!

A próbatáncra, minden olyan fiatal táncművészt várunk, aki 2006-ban végzett valamelyik Magyarországon akkreditált művészeti szakközép vagy főiskolán. A próbatánc helyszíne: MU Színház színházterme
A próbatánc ideje: 2006. Június 11. délelőtt 11 óra

A részvétel feltétele - 2006 Június 7.-ig beküldött szakmai önéletrajz + fotó,
a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. az e-mail cím védve van reklámlevelek ellen, Javascript-re van szükséged, hogy megnézd. e-mail címre.

_______________________________________________

A Szolnoki Szigligeti Színház

p r ó b a t á n c o t

hirdet 20-30 év közötti profi táncos lányok- és fiúk részére.

Fényképes önéletrajzokat a következő e-mail címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Szigligeti Színház, 5000 Szolnok, Tisza-park 1. címre várjuk.

Esetlegesen felmerülő kérdéseitekkel kapcsolatosan felvilágosítást kérhettek: Csontos Marikánál a 06-30-210-10-51-es telefonszámon.

A próbatánc helye és időpontja: Szigligeti Színház, Szolnok
2006. május 30. kedd, 11 óra.

________________________________________________

Freak Out!
Táncos audition

A Freak Out című készülő produkcióhoz próbatáncot hirdetünk
musicaltáncban jártas 18-35 éves, energikus, profi táncosnők és táncosok
részére. A próbák előreláthatólag 2006. augusztusában kezdődnek, a tervezett bemutató 2006. szeptember második felében lesz, Budapesten.
Jelentkezés: 2006. május 31.-ig kizárólag szakmai önéletrajzzal, portré fotóval és elérhetőséggel az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
A válogatás meghívásos alapon történik, a pontos helyszínről és időpontról minden jelentkezőt értesítünk.

_____________________________________________

A Bozsik Yvette Társulat felvételt hirdet

A Bozsik Yvette Társulat felvételt hirdet a VARÁZSFUVOLA című új produkciójához, melynek bemutatója 2006. október 6-án lesz a Művészetek Palotájában. További előadások: október 7., november 25., december 5. és 28. Férfi és női táncművészeket egyaránt várunk, a szakmai gyakorlat alapkövetelmény.
A válogatás időpontja: 2006. május 11. 11.00 óra a Bethlen Kortárs Táncműhelyben ( VIII., Bethlen Gábor tér 3.)
mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.ybozsik.hu

______________________________________________

Audition

A Kibbutz Contemporary Dance Company
Direktor: Rami Be�er
Keres : női és ffi táncosokat
Próbatánc időpontja: 2006. május 11., Wolfsburg, Germany (csak meghívás alapján)
Jelentkezés: : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Info: Tel. +972-4-9859 730

A Polish Dance Theatre
Direktor: Ewa Wycichowska
Keres: női és ffi táncosokat
Próbatánc időpontja: 2006. május 6., 12.00 Kozia Street 4 (Theater's Studio), Poznan, Poland
Info és jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Polish Dance Theatre, 61- 835 Poznan, Kozia Street 4, Poland tel./fax: 0048 61 853 23 70

_____________________________________

Casting

A Royal Caribbean Cruise Line válogatást szervez kizárólag profi táncosok részére.

A casting ideje: 2006. június 18. Vasárnap
Kezdés: 09.00 óra
Helyszín: Lurdy ház
Fazekas Attila Wellness Akadémia nagy fittness terme (1097 Könyves Kálmán 12-14)
Info: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

_________________________________________________

Próbatánc a Budapest Balett társulatába

A Budapest Balett, Magyarország független balett társulata próbatáncot hirdet a 2006-2007-es szezonra. A próbatáncon azok a művészek vehetnek részt, akik a lent megadott határidőig beküldik magukról az alábbi információkat:

- Iskolák, végzettség,
- Munkahelyek, táncolt szerepek,
- Személyi adatok (név, állampolgárság, születési idő, súly, magasság, cím, telefonszám, fax-szám, e-mail cím),
- Táncos fotó (lehetőleg)

Jelentkezési határidő: 2006. március 9.
A próbatánc ideje: 2006. március 11. szombat délelőtt 11 óra

A próbatánc helye: Lurdy Ház, első emelet, Balett terem, amely a Fazekas Attila Wellnes Akadémia egyik terme (1092 Budapest, IX. kerület, Mester u. Könyves Kálmán krt. sarok)

Jelentkezési cím: Budapest Balett
1092 Budapest, Ráday u. 16. III. em 39.
�PRÓBATÁNC� megjelöléssel
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fax: +36-1-215-40-09
Tel.: +36 30 641-9503
www.budapestbalett.com

________________________________________________________

Audition

Magyar könnyűzenei együttes keres táncosokat egy állandó NAGYON COOL! csapatba 26 éves korig. Fiúk max. 175cm, lányok max. 170 cm magasságig.
Szuper karrierlehetőség!
Jelentkezni lehet a következő számon : 06703176876. Glasz Csilla médiamenedzser

________________________________________________________________

Próbatáncot hirdet a Magyar Nemzeti Balett
A 2006-2007-es szezonra a Magyar Állami Operaház balettegyüttese próbatáncot hirdet, amelyre január 16-án 11 órakor kerül sor az Operaház 3. emeletén.

A próbatáncon azok a legfeljebb 25 éves művészek vehetnek részt, akik rendelkeznek balett-diplomával, és 2006. január 12-ig beküldik magukról a következő információkat: iskolák, végzettség, munkahelyek, táncolt szerepek, személyi adatok (név, állampolgárság, születési idő, súly, magasság, cím, telefonszám, fax-szám, e-mail cím), táncos fotó.

Jelentkezési cím: Magyar Nemzeti Balett, 1061 Budapest, Andrássy út 22. "PRÓBATÁNC"-megjelöléssel. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Fax: (1) 3320-923.

forrás: fidelio.hu

_______________________________________________

Táncos válogatás

Szilveszteri Musical Showba keresünk képzett, színpadi tapasztalattal rendelkező férfi és női táncosokat, jazz, modern és klasszikus képzettséggel.

Próbák ideje : december 8 tól - december 31-ig

Válogatáson viselendő öltözék: Jazz cipő vagy karakter cipő és alkatot nem elfedő próba ruha.

Válogatás időpontja : November 29. reggel 10-től - 15 óráig

Válogatás helyszíne :
Aranytíz Művelődési Központ
1051 Budapest, Arany J. u. 10.
I. emelet / Tükör terem

____________________________________________

CASTING!!!

A Broadway Dance Company válogatást szervez

KÉPZETT FÉRFI TÁNCOSOK

részére, európai musical turnéra.

A meghallgatás időpontja:2005. november 28. (hétfő), 1100.
A meghallgatás helyszíne:Lurdy Ház - Fazekas Attila Welness Akadémia (I. emelet).

Érdeklődni lehet: 06 30 / 850-94-00 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

___________________________________________________________

Táncosokat keresnek luxushajókra

Az Intereuroshow Nemzetközi Művészközvetítő Ügynökség a World Cruise megbízása alapján 2005. november 22-23.- án újabb válogatást szervez világkörüli útvonalon közlekedő luxushajó revű műsorába fellépő táncosok részére hat hónapos (prolongációs lehetőség) munkalehetőséggel, 2006 áprilisi és 2006 juniusi kezdéssel.

Jelentkezési feltétel:

-német vagy angol nyelvtudás
-30 éves korhatár
-önéletrajz
-1 db arcképes, 1 db egészalakos fotó
-klasszikus balett, jazz, standard és latinamerikai tánc, showtánc, kán kán, valamint akrobatikus táncban való jártasság
-referencia anyag

INTEREUROSHOW
office: 1068 Budapest Városligeti fasor 44. tel.: 06706359635
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

_________________________________

Berger Gyula férfi táncost keres

Berger Gyula férfi táncost keres együttesébe, hosszabb távú
együttműködésre. Modern technikákban járatos, bátran kísérletező, önálló
munkára is képes jelentkező hívását várja
a 06 70 5016-802 telefonszámon.
www.l1.hu

_____________________________________

Szereplőválogatás Veszprémben

A Veszprémi Petőfi Színház a Zorba és a Vitéz Bátor című produkciókhoz 19-35 éves képzett (klasszikus balett, néptánc) táncos szereplőket keres. Előny: színpadi gyakorlat.

Érdeklődni és jelentkezni a 88/420-444-es telefonszámon a színház titkárságán, valamint a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email és a Veszprémi Petőfi Színház postacímén lehet (Veszprém, Óvári F. u. 2. 8200).

_____________________________________

Próbatáncok

Ballett Staatsoper Hannover
Igazgató: Jörg Mannes
Keresnek: férfi és női táncosokat
Próbatánc időpontja: 2005. október 16. 11 óra
Jelentkezés : Ballett der Staatsoper Hannover, Herrn Grube, Opernplatz 1,
D-30159 Hannover

Badisches Staatstheater Karlsruhe
Igazgató : Birgit Keil
Keresnek: táncosnőket és táncosokat (group with solo)
Próbatánc: 2005. október 23. 12.00 és 14.00 óra
Jelentkezni október 10-ig lehet az alábbi címen:
Badisches Staatstheater Karlsruhe, Ballett-direktion,
Baumeisterstr. 11, 76137 Karls-ruhe,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Sächsische Staatsoper Dresden próbatáncot tart 2005 október 16-án, 10 órakor a nőknek és 15 órakor férfiaknak. Keresnek szólistákat és kartáncosokat egyaránt.
Balettigazgató: Aaron Sean Watkin
Jelentkezés : Sächsische Staatsoper Dresden, Adi Luick, Theaterplatz 2, D-01067 Dresden,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.semperoper.de

A Kampnagel Hamburg ffi és női táncosokat keres Deborah Colker új produkciójához.
Próbaidőszak: 2005 november 1-től Rio de Janeiroban majd 2006 január 16-tól Hamburgban.
Próbatánc : 2005. szeptember 12-13-14.
Jelentkezni : Kampnagel Hamburg, Jarrestr. 20,
D-22303 Hamburg
Tel. +49-40-2709 49-13/56
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Oldenburgisches Staatstheater keres 1 ffi táncost. Próbatánc előzetes jelentkezés alapján.Direktor: Martin Stiefermann
Info : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

_____________________________________________

 

Román balett-társulat partnerkeresése

A Kultúra 2000 program keretében a román Orion Balett Társulat táncosokat,
illetve koreográfusokat keres Coproduction című projektjéhez. A program célja a
kelet-európai táncosok és koreográfusok közötti együttműködés hatékonyabbá
tétele.

Bővebb információ:
Orion Ballet Company; Gutenberg 19, 050028 Bucharest, Romania - Mihaela Boldor
E: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
I: http://orion.inflop.ro
T: (+40) 21 3159517
F: (+40) 21 3159517

forrás: (KultúrPont)

__________________________________________________

 

Auditions - Próbatáncok

Itt a tavasz és ezzel eljött a próbatáncok ideje is. Ebben az időszakban számos nagynevű és kisebb együttes hirdet meg próbatánc lehetőségeket.
Ilyenkor a pályakezdő, profi és amatőr táncosok is útra indulnak, egy sikeres karrier és egy jó állás reményében. A legtöbb helyen női és férfi táncosokat is keresnek, és a magaszintű klasszikus balett, valamint moderntánc ismeret mindenhol elvárásként szerepel. A részvételhez a sok együttes előzetes jelentkezést (fényképes életrajz, videó) ír elő, de vannak olyan próbatáncok is melyekre az "utcáról" is be lehet menni.

Ballet National de Marseille
Igazgató : Frédéric Flamand
Keresnek : női és férfi táncosokat
Időpont : 21 May at 12:00
Jelentkezés : Ballet National de Marseille, Rémi d'Apolito, 20, boulevard
de Gabčs, F-13008 Marseille, Tel. +33-4-91327272,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Opéra National de Paris
Keresnek : női és férfi táncosokat
Időpont : 6 July at the Palais Garnier
Jelentkezés : Opéra National de Paris, Secrétariat de la Direction de la
Danse
8, rue Scribe, F-75009 Paris, Tel. +33- 1-40012424

Rosas
Igazgató : Anne Teresa De Keersmaeker
Keresnek : férfi táncosokat
Időpont : in June in Brussels by invitation
Jelentkezés : Rosas, Van Volxemlaan 164, B-1190 Brussels,
www.rosas.be

Ballet junior Geneve
Igazgató : Patrice Delay/ Sean Wood
Keresnek : női és férfi táncosokat 16 és 22 év között
Időpont : 21 May
Jelentkezés : Ecole de Danse de Genčve, 44, rue de la Coulouvreničre,
CH-1204 Geneva, Switzerland, Tel.+41-22- 3291210,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Het Nationale Ballet
Igazgató : Ted Brandsen
Keresnek : férfi szólistát
Időpont :meghívás alapján
Jelentkezés : Het Nationale Ballet,
Re.: principals, Waterlooplein 22,
NL-1011 PG Amsterdam,
www.het-ballet.nl

Ballett Saarländisches Staatstheater/ Donlon Dance Company
Igazgató : Marguerite Donlon
Keresnek : táncosnőket és táncosokat
Próbatánc : 7. Mai um 11 Uhr
Jelentkezés : Saarländisches Staatstheater, Stephan Schmidt, Schillerplatz 1,
D-66111 Saarbrücken,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Magdeburg Ballett
Igazgató : Irene Schneider
Keresnek : táncosnőket és táncosokat
Időpont : 8. Mai um 11 Uhr für Damen und um 13 Uhr für Herren
Jelentkezés : Theater Magdeburg, Martina Soltschik, Universitätsplatz 9,
D-39104 Magdeburg, Tel. +49-391-5406411,
www.theater-magdeburg.de

Ballett Theater Nordhausen/ Loh-Orchester Sondeshausen
Igazgató : Jutta Wörne
Keresnek : 1 férfi táncost
Jelentkezés : Jutta Wörne, Theater
Nordhausen, Käthe-Kollwitz-Str. 15, D-99734 Nordhausen,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Stage Holding "Das Phantom der Oper"
Colosseum Theater Essen
Keresnek : női és férfi balett-táncosokat
Időpont : 3. Mai in Vienna und 4. Mai in Stockholm
Jelentkezés : Stage Holding, Christoph Drewitz, Kehrwieder 6, D-20457
Hamburg, Tel. +49-40-31186193
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

artblau Tanzwerkstatt München
Vezetők: Katja Wachter, Thomas K. Kopp und Carlos Cortizi
Keresnek : 1 férfi táncost
Időpont : 15. Mai um 11 Uhr in der Tanztendenz München, Lindwurmstr. 88,
D-80337 München. Info: +49-5312-502841

Loop Tanzperformance
Igazgató: Claudia Senoner
Keresnek : 2-2 női és férfi táncost
Próbatánc : 22. Mai um 13 Uhr in der Tanztendenz München, Lindwurmstr. 88,
Jelentkezni: Tel. +49-89-38989184,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

______________________________________________

Műhelymunka és válogatás - Szabó Réka

Helyszín: L1 Táncművek, IX. ker. Soroksári út 164.
Időpont: 2005 június 6-7-8, 10h-15h
Jelentkezés: 06 70 593 7767 (Szabó Réka)

 

Új darabomhoz még két vagy három szereplőt, jó technikájú, egyéni és erős előadói képességekkel rendelkező, nyitott, a hosszú és kreatív hozzáállást igénylő munkára kész táncosokat, esetleg színészeket keresek. A válogatást egy mindenki számára nyitott, három- (szükség esetén több) napos workshoppal kötöm össze.

A három nap mindegyikén közös bemelegítéssel kezdünk, hétfőn és szerdán Jászberényi Éva vezet thai chi órát. Az utána következő műhelymunka (kombináció tanulás, improvizációs és egyéb feladatok, kísérletek) a november közepén bemutatásra kerülő új darab előkészítését célozza, a próbafolyamat során is hasonlóképpen fogunk dolgozni. A workshop nyitott és ingyenes minden arra érdeklődő táncos és jó mozgású színész számára, akkor is, ha az új darabban az illető nem szeretne, vagy nem tud részt venni.

Az új darab próbafolyamatának első szakasza rögtön a válogatás után megkezdődik, június 9-től július 1-ig tart, a második szakasz augusztus 29-től a bemutatóig, azaz november 17-ig.

A próbák előtti thai chi órák (Jászberényi Éva vezetésével) egész júniusban nyitottak lesznek, minden hétfőn, szerdán és pénteken (kivéve június 10-ét) 10h-től 1 12h-ig az L1 Táncművekben. Az első két alkalom ingyenes, a továbbiakban 1 alkalom 500 Ft. Mindenkit szeretettel várunk!

Szabó Réka

_______________________________________

A debreceni Csokonai Színház keretein belül működő
Debreceni Balett
felvételt hirdet:

Férfi táncosok számára,
akik főleg klasszikus, de lehetőleg modern kiképzésben is részesültek,
és legalább minimális színpadi tapasztalattal rendelkeznek.
Próbatánc előzetes időpontegyeztetés után.
Jelentkezni lehet: a 06-52/501 602-es telefonszámon (művészeti
titkárság) vagy e-mailen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(Welcker Brigitte művészeti titkár részére).

Debrecen, 2005. május 1.

Egerházi Attila
a Debreceni Balett
balett-igazgatója

____________________________________

 

A Szegedi Kortárs Balett - művészeti vezető: Juronics Tamás - keres nagyon jó kortárs technikával rendelkező férfi és női táncosokat a legújabb projektjéhez 2005. április 11-ei belépéssel. Premier május 27., további előadások május 29. és június 9.


Próbatáncot április 2-án a Művészetek Palotájában , csak regisztrációval.
Várjuk jelentkezését fotóval ellátott önéletrajzzal együtt a következő e-mail címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Továbbá keresünk férfi és női táncosokat a 2005/2006-os évadra augusztus 1-jei belépéssel.

_________________________________________________

PETER BREUER a Salzburgi Balett vezetője keres táncosokat.

Erős klasszikus és modern képzettséggel rendelkező férfi és női táncosokat keresünk a új szezonra, 2005 őszi kezdéssel. 1 éves szerződések!

Jelentkezni emailben vagy postán lehet, fényképes életrajzzal.

Peter Breuer +43 676 5733490
Salzburger Landestheater
Schwarzstraße 22
5020 Salzburg
http://www.theater.co.at/html/

___________________________________________

 

AUDITION

A Costa Cruise Line Hajótársaság castingot szervez profi táncosok részére

2005. január 27-én 10 órakor Budapesten a Lurdy Házban, a Fazekas Attila Wellness Akadémia fittness termében (I. emelet)

Szervezés, jelentkezés és további információk:
Tóth Rita
Tel.: 06 30 280 27 57

________________________________________________

 

Audition

2004 október 4.
A Stage Holding (D) aktuális szereplőváltás miatt próbatáncot hirdet

a Cats (Macskák) című produkció

valamennyi énekes és táncos szerepére.

Az előadás turné keretében járja be Düsseldorf, Hamburg, Stuttgart, és Bécs színházait. A próbatáncok 2004 október elejétől kezdődnek Düsseldorfban , Stuttgartban, Rómában Stockholmban és Hamburgban. Szerepek átvétele 2005 február végén, 1 éves szerződéssel.Komoly tánc és énektudás szükséges, a próbatáncra vinni kell táncöltözéket és 2 kiválasztott dalt. (Ballade + Uptempo)

 

http://www.stageholding.de

Stage Holding � The Theatre Company / z. Hd. Cora Asshauer, Casting Associate / Kehrwieder 6 / 20457 Hamburg / Tel. 0049-40 311 86 192 / Fax: 0049-40 311 86 195 /
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

________________________________________________________

AUDITIONS

Az Elevate Youth Dance Company / Aberdeen
próbatáncot tart fiatal táncosok részére az alábbi időpontokban és helyszíneken:

Kemnay Academy, 2004 szeptember 13. 16.30h
Peterhead Academy 2004 szeptember 14. 16.00h
citymoves dancespace 2004 szeptember 15. 16.30h
Ellon Academy 2004 szeptember 16. 16.00h
Gordon Schools 2004 szeptember 17. 16.30h

Részvétel előzetes bejelentkezés alapján:
Tel.(01224) 523705
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Elevate Youth Dance Companyról>>

 

 

A T.r.a.s.h. (NL) keres férfi és női táncosokat új projektjéhez (Pork-In-Loop). A próbatánc időpontja: 2004. szeptember 25. helyszíne: Tilburg, Hollandia

A jelentkezőknek fizikai és érzelmi határaik kipróbálására irányuló ambícióval és erős egyéniséggel kell rendelkezniük. Hivatásos képzés elengedhetetlen (balett és/vagy modern). Korhatár: 18-40 éves korig
Jelentkezni lehet, életrajzzal és fotóval az alábbi e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

A Ballet Carmen Roche (Madrid) keres 2 ffi szólistát a 2004/2005- ös szezonjára.
Aktuális repertoire: Rómeó és Júlia, és Pascal Touzeau (Frankfurt Ballett) új produkciója.
Jelentkezés:
Scaena c/Coslada, 7bis 28028 Madrid
Tel/Fax +34 913 552 583
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jelentkezési határidő: 2004 október 15.

 

 

A Ballet de Zaragoza próbatáncot tart férfi szólista számára 2004 szeptember 6-án.
A próbatánc egy balettórából és egy pas de deux előadásából áll. A szerződés 2004 szeptember közepétől 2004 december 31.-ig szól, de meg is hosszabbítható. Minden jelentkezőnek EU állampolgárnak kell lennie! jelentkezni CV-vel és az útlevél másolatával lehet e-mailen vagy faxon.
Cím:
Ballet de Zaragoza, Antiguo Cuartel Palafox, C/ Domingo Miral, 3, 50009 Zaragoza, Spain.Tel: +34 976 566 411, Fax: +34 976 569 077

 

 

 

A Ballet de Zaragoza próbatáncot tart férfi kartáncosok számára 2004 szeptember 7-én.
A próbatánc egy balettórából és szükség esetén egy próbából áll , ahol együt tkell dolgozni az együttessel. A szerződés 2004/2005-ös szezonra szól, de meg is hosszabbítható. Minden jelentkezőnek EU állampolgárnak kell lennie! jelentkezni CV-vel és az útlevél másolatával lehet e-mailen vagy faxon.

Cím: Ballet de Zaragoza, Antiguo Cuartel Palafox, C/ Domingo Miral, 3, 50009 Zaragoza, Spain.Tel: +34 976 566 411 Fax: +34 976 569 077

 

 

A Silesian Dance Theatre (Bytom, PL) keres 3 nő és 1 férfi táncost, erős kortárs tánc technika tudással. A próbatáncok időpontja és helyszíne: 2004 szeptember 11. 12 óra Linz, Austria Estermanstrasse 14, és
2004 szeptember 12. 12 óra Bremen, Germany,
Buntentorsteinweg 112
A jelentkezéshez CV-t kell küldeni az alábbi címre:
Silesian Dance Theatre, ul. Zeromskiego 27, 41-901 Bytom, Poland
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel: +48 32 281 82 55

 

 

Az Alias Compagnie (CH) próbatáncot tart
női és férfi kortárs táncosok/ színészek számára
2004 október 7-én. Jelentkezni életrajzzal és fotóval lehet az alábbi címeken: Frank-Thomas, CH-1208 Geneva, Switzerland. Tel: +41 22 731 23 61. Fax; +41 22 731 24 60,
email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

_____________________________

 

AUDITION Land-Body SCAPE

Tanz Atelier Wien is looking for mature dancers (male/female) for a large stage-space work, Land-Body SCAPE, premiering on the 21st of November 2004 at the Odeon Theatre, Vienna/Austria. The rehearsal engagement will start mid-September 2004.

The general audition will be held at Tanz Atelier Wien (Neustiftgasse 38, 1070 Vienna) on Saturday, the 7th of August 2004: registration: 9:00 a.m.; start of the audition: 10:00 a.m. There will be further audition for the chosen dancers on Sunday, the 8th of August 2004 starting at 10:00 a.m.

Please send your CV in advance - thank you!

Tanz Atelier Wien: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

____________________________________________

A Landestheater Eisenach próbatáncot hirdet

a 2004/2005-ösz szezonra

2 táncos
- Solo mit Gruppe -
klasszikus és modern képzettség szükséges
(Chefchoreograph Tomasz Kajdanski)

Időpont: 2004.06 29. Kedd, 10.00 óra

Életrajzot kell küldeni , erre a címre:

Intendanz
Landestheater Eisenach
Theaterplatz 4 - 7
99817 Eisenach
03691/256-0
mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

_________________________________

 

Audition!
Berger Gyula férfi és női táncosokat keres új táncszínházi darabjához.

A projekt egy hosszabb távú társulatépítő munka első lépése. Kreatív, önálló, elmélyülten és kitartóan dolgozni tudó, másokkal jól együttműködö, jó technikai felkészültséggel rendelkező művészek jelentkezését várjuk.
A felvételi június 24 és 25-én 17-21 óráig lesz az L1 Táncművekben (1095 Bp. Soroksári út 164. T: 358-1005).
Kérjük, hogy a jelentkezők küldjék el szakmai önéletrajzukat a Táncművekbe, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Információ: 70/5016-802, www.L1.hu

____________________________

A németországi Gerhartz Gastspiel Gmbh
MEGHALLGATÁST
szervez
Budapesten
2004. Június 26-27-én.

Keresünk
énekeseket,
férfi modern táncosokat
valamint sztepptáncosokat


2004 októbertől 2005 áprilisig kb. 80-110 előadásra
három Európa-turné társulatba.
Kérünk minden énekest egy gyors és egy lassú dallal készülni,
német és/vagy angol nyelven,
az alábbi előadások stílusában:
MUSICAL STARLIGHTS
Musical-Gála Andrew Lloyd Webber és Walt Disney dalokkal,
CRAZY BROADWAY
Egy musical-vígjáték Elton John és Bee Gees slágerekkel
egyenesen a Broadway-ról,
FIRE OF DANCE
Európa egyik legsikeresebb sztepptánc-show-ja.
A táncosok a helyszínen fogják a számukra előkészített koreográfiát
betanulni ill. bemutatni.
Az énekeseket kérjük, hogy a kottákat összeragasztva, az énekelni kívánt
hangnemben szolgáltassák a zongorakisérő részére!
Zenei alapra való éneklésre nincs lehetőség!
A meghallgatáson való résztvételhez előzetes, telefonos bejelentkezés
szükséges!
Időpont egyeztetés az Agentour ügynökség magyarországi telefonszámán:
06-20-4944-600
További információk az előadásokkal kapcsolatban a
www.gastspiel-gerhartz.de honlapon találhatók.

_________________________________

Próbatánc!

Contemporary Dance Company Linga (Lausanne CH)
Artistic Direction: Katarzyna Gdaniec et Marco Cantalupo

Is looking for 2 contemporary dancers (M/F)
for repertory and new production, scheduled for April 2005 in Lausanne
High technical level and stage experience required.

Date of the audition: Saturday, June 26, 2004 at 10am
Place: Théâtre Octogone, Lausanne/Pully (CH)
Working period: October and November, 2004
and from January to April, 2005 (dates to be confirmed)

Please send CV and picture before June 19, 2004 to :

Compagnie Linga, Théâtre Octogone
41, av. de Lavaux - 1009 Pully (CH)
e-mail : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

___________________________________

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Österreichische Theater és Fenestella keres Szinházi- és Operaprodukcióhoz
"Moliere stirbt"


12 Táncost és Táncosnőt klasszikus képzettséggel

Elöadás: 2004. június 8-15. Bécsben (Wien)

Próbák május 1-töl Bécsben

Audition
Szerda 2004. április 7. 14.00 órakor
Goli Tánchely,1036 Budapest,Perc u. 2

Info: Karl Halász 0043 699 1 922 19 89 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.festwochen.at/wf_servlet/EEvent?eventid=30

________________________________

A Merlin Nemzetközi Színház profi táncosokat keres a Fából faragott királyfi április 30.-i bemutatójának 2 női főszerepére.
Válogatás: március 26.-án pénteken 17.00-24.00-ig.
Jelentkezni lehet a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., illetve a következő telefonszámon: 318-9844
Az érdeklődőket várja: Magács László és Kun Attila

_________________________

A Tanzkompanie Theater St. Gallen
Artistic director: Philipp Egli

Felvételt hirdet a 2004/2005-ös évadra, férfi és női táncosok számára.
Szakmai tapasztalt és jó kortárs technika szükséges

Jelentkezni fotóval és életrajzzal lehet, az alábbi címen:

Theater St. Gallen
Philipp Egli, Leiter Tanz
Museumstrasse 24, 9004 St. Gallen
Fax +41 - 71 - 2420506
e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
information call +41-71-2420525
(Antoinette Laurent/Assistenz)

___________________________________________________

Felhívás amerikai musical film castingjára!
[2004-03-17]


A Yoman és Yoman Produkciós Iroda amerikai musical film magyarországi
felvételéhez képzett táncosokat keres!
Az egy hónapos forgatásra 2004 júliusában kerül sor.
A felvételekhez 60-70 táncost keresünk.

Akiket várunk: PROFI TÁNCOSNŐK, PROFI TÁNCOSOK, SZÍNÉSZI RUTINNAL
RENDELKEZŐ
TÁNCOSOK, SZÍNÉSZI RUTINNAL RENDELKEZŐ TÁNCOSNŐK

PROFI TÁNCOSNŐK:
� magasan kvalifikált táncosnők (alkattól függetlenül), akik egyben
erős
szteptánctudással is rendelkeznek. A castingra sztepcipőt,
karaktercipőt,
balettcipőt a jelentkezőknek kell hozniuk.

PROFI TÁNCOSOK az alábbi kvalifikációkkal:
� magasan kvalifikált táncosok, akik az akrobatikában is jártasak, vagy
� erős klasszikus balett-tudással rendelkező táncosok, vagy
� olyan férfi előadók, akik nagyon erősek az akrobatikában (kézen
járás,
szaltózás, egyéb testtrükkök)
� testmagasság nem számít

SZÍNÉSZI RUTINNAL RENDELKEZŐ TÁNCOSOK, TÁNCOSNŐK:
� szimpatikus arcú, 30-50 év közötti férfitáncosokat és vonzó
megjelenésű
30-50 év közötti táncosnőket keresünk különböző alkatú karakterek
megformálásához (vékony, kövér, alacsony, magas stb). Nagyon jó
ritmusérzék,
és mozgáskoordináció szükséges. Az angol szöveget el kell majd tátogni,
így
az angoltudás pluszt jelent.

A casting március 29-30-31-én lesz, budapesti helyszínen. Bővebb
információ
a Yoman és Yoman Produkciós Irodánál kérhető.
A jelentkezési határidő 2004 március 26., péntek.

Megjelenésedre feltétlenül számítunk!

Kováts Tibor művészeti igazgató
Yoman és Yoman Produciós Iroda
Tel: +36 70 361 0134
Tel: +36 1 413 7690
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

____________________

 

Open Audition !
14.02.2004, 11:00
Státuszok : 1 nő, 1 ffi (solo with choir)
Kiváló klasszikus és modern tréning
Altenburg-Gera Theater GmbH
Balettigazgatóság
Küchengartenallee 2
07548 Gera
Tel/Fax: 0049(0)365 8279194
e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

_______________________

Audition!


February 14, 2004, 11:00
Studio 70,
Margaretenstraße 70/2/2, A-1050 Vienna

Cie. Willi Dorner is looking for a female/male dancer
for upcoming project 2004.
Please send and bring your CV with photograph!


Cie. Willi Dorner / Studio 70
Margaretenstraße 70/2/2
A-1050 Wien
+43 1 581 93 52
www.ciewdorner.at

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

______________________________

AUDITION !

2004 Február 14. 12h30
a Loft Chaussée de la Guinguette in Vevey
La Compagnie Nomades Serge Campardon keres

Táncosokat(ffi,nöi )

kitünő kortárs és klasszikus technika, professzionális tapasztalat szükséges
Időpontok: 2004 Április- Május és Augusztus- December

Jelentkezni lehet az alábbi címen:

La Compagnie Nomades
CP 251 &Mac246; CH Vevey 1
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tél. 0041 21 922 80 69

________________

Osztrák táncos-verseny

2004. április 4. és 8. között Bécsben (Ausztria) 33 év alatti táncosok modern és
kortárs tánc versenyét rendezik. Nevezési határidô (videóval): 2004. február 20.

Oesterreichischer Tanzrat - Contest; Friedrich Schmidt Platz 4/21, 1080 Wien,
Austria - Mrs. Katherina Czernin
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+43 0 4091285

_________________________

Auditions
LABAN Center

Creekside, London SE8 3DZ
+44 20 8691 8600
www.laban.org

Párizs, február 28-29. Eva Martinez
+44 20 8691 8600
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
12-14 rue Léchevin, 75011 Párizs

Berlin, március 6-7. Iris Richter
+49 30 792 91 24
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kuhligkshofstrasse 4. , 12165 Berlin

______________________________________



Claudine Merkel dance events productions
Férfi táncosokat keres 2004 máj/jún-i táncszínházi produkciójához

Muenster/Germany (10 előadás).
A próbák 2004 Áprilisban kezdődnek
Kontakt : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

___________________________

Fernanda Guimaraes- Mainfrankentheater-Würzburg keres 2 táncost(1ffi,1nő) a következő évadra, jó modern és klasszikus technikával, 25 év alatt!
Jelentkezni életrajzzal és fotóval lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

_________________________

Meghallgatás
A P.A.R.T.S. elnevezésű, nemzetközi, felsőfokú kortárstáncos képző iskola 2004 / 2005-ös tanévre felvételit hirdet. A tanév szeptembertől júniusig tart. Az első két évben minden felvett diák alapképzésben részesül(tánctechnkák, erőnlét, zene- és művészettörténet), s a következő két évben mindenkinek lehetősége nyílik szakosodni, vendégkoreográfusokkal dolgozni, repertoárt kialakítani, megtalálni a saját hangot. Az elkészült darabok Belgiumi, és európai színházakban kerülnk bemutatásra.
A tanárok Belgiumból, más európai országból és a Királyságból érkeznek. Az oktatás nyelve az angol.
A felvételi 3 fordulóból áll. Az első rosta helyszínei: Athen, Barcelona, Bergen, Berlin, Lisbon, London, Marseiile, Paris, Stockholm, Tallin, Wienna, Warsaw.
További info az iskola weboldalán: www.parts.be

____________________________

AUDITION
for the revival of
Les Porteuses de mauvaises nouvelles (1989)


In collaboration with Companhia Instável (Porto), a Portuguese project
that aims to offer professional opportunities to young
dancers/performers, Ultima Vez is preparing the revival of Wim
Vandekeybus' second creation 'Les Porteuses de Mauvaises Nouvelles'
(1989). The rehearsals start in June 2004 (Brussels and Porto). The
premičre in Teatro Carlos Alberto (Porto, September 2004) will be
followed by an international tour until March 2005.

For this project Ultima Vez and Companhia Instável are looking for
professional dancers with theatrical skills, (male and female, under
age 30)
free of other obligations during the creation and touring period.

REHEARSALS: June - September 2004 (Brussels & Porto)
PREMIČRE: September 2004, Teatro Carlos Alberto, Porto
TOUR: September 2004 - March 2005

AUDITIONS PORTUGAL
Porto
February 26, 2004 / 10am
Rivoli Teatro / Sala de Ensaios, Praça D. Joăo I, 4000 Porto

Lisbon
February 27, 28, 29, 2004 / 10 am
CCB / Sala SEGA, Praça do Império, 1499-003 Lisbon

More info / inscriptions
Companhia Instável
R.S. Roque da Lameira 2129
4350-317 Porto
Tel. + 351 225188522
Tel. / Fax. +351 225108531

AUDITIONS BELGIUM
Brussels
March 1, 2, 2004
Ultima Vez studio, Borrensstraat 34, 1050 Brussels
IMPORTANT
For the auditions in Belgium, a pre-selection will be made based on C.V.
Please send a motivation letter, together with a complete C.V. and
photo to Ultima Vez before February 16th.
More info & inscriptions
More info / inscriptions
Ultima Vez
Koolmijnenkaai 34
1080 Brussel
Rebecca De Backer / Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel. +32.2.219.55.28
Fax +32.2.219.68.02

The people selected during the auditions in Porto, Lisbon and Brussels
will be invited to an audition workshop on March 3, 4 and 5 in the> Ultima Vez studio in Brussels. During this workshop a final selection
will be made.

PLEASE WEAR SPORT SHOES / SNEAKERS!
Ultima Vez - Koolmijnenkaai 34 - 1080 Brussel / tel +32.2.219.55.28 -
fax +32.2.219.68.02 / www.ultimavez.com / Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

______________________________________