A Nemzeti Táncszínház egyelőre nem véglegesen, hanem csak száz napra költözik a Várból a pesti Duna-parton épülő Művészetek Palotájába - mondta Kiss Imre, a Művészetek Palotája Kft. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek. Koncz Ernő, az üzemeltető kft. kommunikációs és marketingvezetője a majdani kulturális központban tartott aznapi sajtótájékoztatón azt közölte: a Hagyományok Háza helyett a Nemzeti Táncszínház lesz a harmadik kulturális intézmény, amely a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Ludwig Múzeum mellett új otthont kap a 2005. március 15-én megnyíló Művészetek Palotájában.
A kulturális miniszter által tavaly októberben a Művészetek Palotája vezérigazgatói tisztére öt évre kinevezett Kiss Imre az MTI-nek elmondta: "a Nemzeti Táncszínház száz nappal indít, mert egyik napról a másikra nem lehet mindent áthozni", de a színház erre az időszakra szervezetileg leköltözik, és létrejöhet a magyar táncmozgalom egy bázisa. Ugyanakkor kifejtette: a hosszú távú koncepció az, hogy a táncszínház leköltözzön a Várból a IX. kerületbe, a Millenniumi Városközpont új létesítményébe. Elmondása szerint a táncmozgalom egyik fő problémája eddig az volt, hogy "nem volt hol fellépniük", a várbeli kis színpad erre szerinte nem elegendő.

Kiss Imre úgy vélte: a Művészetek Palotájában kialakítandó befogadó színpadon a programok felének a táncszínházhoz kellene kötődni, de meg kell jelennie egyéb műfajok mellett a dzsessznek, a balettnak, a pantomimnak és a kamaraoperának is. A vezérigazgató - aki a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak tíz éven át volt igazgatója, később az országos, majd a nemzeti filharmóniát igazgatta, mostani megbízatása előtt a Vígszínház ügyvezetője volt - kifejtette, miután a Hagyományok Háza beköltözése lekerült a napirendről, rögtön a táncosok problémájának rendezése merült fel, ez "egy közös gondolkodás eredménye volt". Mint mondta, "ha ebben a házban csak az állami népi együttes lett volna a tánc képviseletében, akkor ez nem lett volna tiszta dolog".
Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház Kht. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a kulturális tárca szeptember közepére, végére ígért az ügyben írásos választ; ő azt szeretné, ha a volt Várszínház "megmaradna a tánc otthonának". Török Jolán megerősítette, hogy a Művészetek Palotájában csak száz napot fognak játszani. Kifejtette: a Művészetek Palotájában "egy teljesen új művészi koncepciót" szeretne létrehozni; ennek keretében csak a nagy létszámú együttesek produkciói, a külföldi társulatok fellépései és a vezető amatőr együttesek bemutatkozásai kerülnének a Duna-partra, ezeken kívül az amatőr fesztiválok gálaműsorait rendeznék a új művészeti palotában.
A Nemzeti Táncszínház 2001 decemberében nyitotta meg kapuját a volt Várszínházban, amely a megelőző évtizedekben a Nemzeti Színház kamarájaként működött; a műfaj első önálló teátrumának épületét felújítási, átalakítási munkálatok után vették birtokba a táncosok.A táncszínház tavaly 287 előadást tartott, ebből 268 program várbeli otthonában, 19 előadás vidéken került színre.