A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Ennek a tizennégy fiatalnak, tiszta szívemből mondom, irigylésre méltó a helyzete. Ők alkotják a Nemzeti Színház saját tánckarát. És sejthető, hogy ahol Jordán Tamás az igazgató ott a tánckar is kicsit mást, kicsit többet jelenthet. Az első természetesen a tánc, de ki-ki tehetsége és felkészültsége szerint más feladatokat is kap, kaphat.

Balról: Sárközy Barnabás, Szabó Zoltán, Meszler Viktória, Balogh Orsolya, Nagy Anikó, Mészáros Zizi, Széles Erika, Thiard-Laforest Csaba, Jóna Szabolcs, Farkas Zsuzsanna és akik guggolnak: Hencz György, Halápi Zsanett, Szilas Miklós, Ragácsi Péter

Már most is vannak ilyenek a csapatban, hiszen Halápi Zsanettet láthattuk a Györgyike drága gyermekben Jóna Szabolcs mellett, aki a Buborékokban is játszik, Balogh Orsolyát, Nagy Anikót a Holdbeli csónakosból, Farkas Zsuzsát pedig a Czillei és a Hunyadiakból is ismerhetjük. A lényeg, hogy a darabok koreográfusai mellett a tizennégy ifjúval Molnár Piroska, Benedek Miklós és Jordán Tamás is foglalkozik a jövőben. Fontos, hogy legyen egy olyan csapatunk, amelyik magas kvalitásokkal rendelkezik, konkrétan természetesen a táncban, de a csoportos szereplésben is - mondja Jordán. Amelyik mindent tud. És ha valamit mégsem, akkor azt hamar megtanulja.


 

forrás: www.nemzetiszinhaz.hu