ZÉRÓ BALETT
A Zéró Balett (korábban Berger Gyula és Barátai Táncszínház) neve a ZÉRÓ koncepciójából származik, amelyet a történelmi feljegyzések szerint India adott a világnak. A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a mag-ot, amelyből minden származik. Ennek megfelelően eredeti jele sem a mai kör, vagy ovális volt, hanem egyszerűen egy pont:
A társulat nevében a ZÉRÓ kifejezés hasonlóképpen a misztikus középpontból való kiindulás szándékát jelzi, hiszen a ZÉRÓ a transzformáció helye: a számegyenesen ebben a pontban alakulnak át a negatív számok pozitívakká, az éj ekkor fordul át nappallá, a virtuális itt válik valóságossá. A ZÉRÓ ilyenformán számunkra az alkotási folyamat jelképe is, hiszen ebben afolyamatban megpróbálunk felfedni valami addig rejtetten maradót, megkísérelünk hidat építeni a spirituális és a materiális létezés között.
A ZÉRÓ Balett előadásaiban egy csepp kelet és nyugat is találkozik. A "balett" szó a nyugati hagyományok tiszteletére utal nevünkben, még ha nem is jelenti e tradíciók egyszerű átvételét vagy követését, inkább azok alkotó továbbgondolását...