A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

 

Mándy Ildikó

 

Mándy Ildikó már a 80-as évek közepe óta foglalkozik a kontakttánccal. Mesterei Steve Paxton és Mark Tompkins voltak. Koreográfusként Kék Hétfő című alkotásával debütált 1993-ban, az Artus Színház alapító tagjaként. Ezzel elnyerte a Fővárosi Önkormányzat az évad legjobb alternatív előadása díját. 1994-től folyamatosan készítette munkáit a Közép- Európa Táncszínház, a BM Duna Művészegyüttes, a Budapest Táncszínház és a Még 1 Mozdulatszínház számára. Külföldi társulatokkal dolgozik önállóan is, és mint az Artus Színház táncosa, koreográfusa és rendező asszisztense. 1999-ben megalapította saját együttesét. 1999-ben XYZ című tánc-látványszínházi előadása a veszprémi II. Országos Kortárs Összművészeti Fesztiválon alkotói díjat kapott. 2003-ban a Harangozó Gyula- Díj kitüntetettje.
Munkáira egyaránt jellemző az emberi viszonyok és érzelmek kíméletlenül pontos ábrázolása és a legújabb technikai vívmányok bevonása az alkotói folyamatba.