Vincze Balázs komoly munkával építette újjá, és egy évtizede vezeti a magyar modern balett bölcsőjének számító Pécsi Balettet. A jövőre 55. évfordulóját ünneplő együttes életében is változást hozhat, hogy az igazgató váltja Márta Istvánt a Zsolnay Örökségkezelő élén. Az egyik legszerteágazóbb munkát végző, olykor mégis hányatott sorsú balettegyüttes életében ennek és a nemrég megkapott nemzeti státusznak köszönhetően új periódus következhet.

A Pécsi Balett volt Magyarország első modern balett társulata. Mi az, amit az ötven éves örökségből érdemes átmenteni, megtartani?
A legfontosabb ecki hagyaték számomra a kísérletező szellemiség, a folyamatos megújulás igénye, az adott kor kérdéseire való válaszkeresés.

Tíz évvel ezelőtt vetted át a Pécsi Balett vezetését. Milyen állapotban volt akkor az együttes, milyen változásokra volt szükség?
Diplomatikus legyek? A szűk szakma pontosan tudja, hogy akkor mit vettem át, amit, őszintén mondom, még lerombolni se kellett, hiszen egy szétesőben lévő társulatról van szó. Hangsúlyozom, ebben a helyzetben nem Keveházi Gáborra gondolok, hanem magára a szituációra, amit az akkori színházvezetés okozott. Balikó Tamás kinevezett a nyárra – de csak szóban – egy fiatal feltörekvő művészt balettigazgatónak, aki rögtön elkezdte átstrukturálni az együttest, 60 százalékukkal közölte, hogy jövőre nem lesz szerződésük, mert volt Budapesten egy kis csapata, és őket szerette volna Pécsre hozni. Majd három héttel később – az okokat nem tudom, de jobb is – mégsem őt nevezték ki hivatalosan balettigazgatónak. Ezután engem kértek fel, hogy vállaljam el a társulat vezetését, de ekkorra már egy széthullott, megbántott, sértett együttessel álltam szemben. Bizonyos szempontból szörnyű volt, hiszen a kollégáim voltak. Vezetőként pedig jól jött, mert erős elképzelésem volt a jövőt illetően, így nem kellett nekem lerombolnom semmit, hanem ebből a helyzetből tudtam újjáépítkezni. Szerintem pontosan látszik, hogy az elmúlt 10 évben honnan hova jutott a társulat emberileg és szakmailag egyaránt.

Hogy látod, a társulat mennyire tudta megőrizni azt a meghatározó, ízlésformáló szerepet, amelyet a hazai táncéletben Eck Imre idején betöltött?
Az biztos, hogy más a helyzet, mint akkor vagy akár csak 20 éve. Ízlést formálni csak annyit tudunk, amit a struktúra, amelyben működünk, megenged. A nagy együttesek egy olyan működési és gazdasági felépítésbe kerültek, melynek velejárója, hogy képtelenek száz százalékban identitással, vagy inkább úgy mondom: teljes szabadsággal rendelkezni.
Egyrészről pozícionálni kell magunkat, közönségbázist kell felépíteni, amely kicsit beszűkíti a teljes kibontakozás lehetőségét. Sokszor baja ez a kritikusoknak, de higgyék el, hogy a nagy együttesek vezetői is tele vannak ezzel kapcsolatban szorongásokkal, hiszen minden művész teljes szabadságra vágyik. Azért szerencsére egy évben lehetőség van több bemutatóra és számomra nagyon fontos, hogy szülessenek a mával foglalkozó egyfelvonásos úgynevezett „fesztiváldarabok”, amelyek reflektálnak a világ történéseire és előremutatóak, újító jellegűek. Szerintem ma az a fontos, hogy egy koreográfus keresse saját magát, megtalálja a saját stílusát és azt beleillessze az együttes profiljába.

Milyen szerepet tölt be a társulat a város kulturális életében? Szempont-e a repertoár kialakításánál, hogy a kísérletezés mellett egy adott város tánctársulataként a helyi közönség igényeinek megfeleljetek?
Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen mi vagyunk a régió egyetlen profi együttese, ezért mi tudjuk a legkönnyebben képviselni városunkat másutt akár belföldön, akár külföldön, hiszen a tánc univerzális nyelv. A városvezetésnek gyakran eszébe jutunk, legyen szó helyi, regionális, országos vagy nemzetközi rendezvényről. Úgy érzem, hogy megbecsülnek bennünket, fontosak vagyunk Pécs városa számára, de megjegyzem, sajnos a Pécsi Balett még mindig olyan szerkezetben van a színházon belül, hogy nem elsősorban a városvezetéssel kell jó kapcsolatot kialakítani, hanem a színházigazgatóval. Tapasztalatból mondom, ha a színházigazgatóval jó a viszony, akkor jól működik az együttes is.
A másik kérdésben pedig benne van a válasz. Állítunk elő olyan produkciókat, melyek arra szolgának, hogy egy profi együttesnek erős közönségbázisa legyen, de az említett kísérletező jellegű előadások ugyanolyan fontosak számunkra, hiszen így tudjuk őrizni és továbbvinni a Pécsi Balett újító szellemiségét. Ezekben a produkciókban tudják a koreográfusok és a táncművészek a legjobban megvalósítani önmagukat, legjobban megfogalmazni a világban való helyzetüket, és reflektálni a kor problémáira.

A Pécsi Balett adja a Pécsi Nemzeti Színház tánckarát is. Mennyire nehezíti meg ez a társulat kiteljesedését? Látsz-e lehetőséget arra, hogy az együttes függetlenné váljon?
Erre céloztam, amikor a struktúrából adódó helyzetünkről beszéltem. A Pécsi Balett nem önálló együttes. Az évi kb. 80 balettelőadás mellett még kb. 100 előadást szolgának ki a táncosaink, operettben, musicalben stb. Ezzel egyébként nincs bajom, mert a táncos ezeken a műfajokon keresztül is közelebb kerül a színházhoz. A tánc az egyetemes színházművészet része, ezért fontos egy ilyen feladat, mert művészileg és a szerepformálás tekintetében is segíti, erősíti a táncost. A nehézség az, hogy így nem tudunk versenytársai lenni a többi vidéki nagy balettegyüttesnek, ami az utazásokat, fesztiválokon való fellépéseket illeti, mert szinte lehetetlen az egyeztetések miatt az elutazás, hiszen a színház maximum 2 hónapra előre tudja csak megmondani programját, és nem elég nagy a társulat a kétféle feladat ellátásához.
22 táncossal kezdtem, majd évek alatt ez lecsökkent 16-ra és az elmúlt két évben kaptunk 2-2 státuszt, mellyel 20 főre növekedtünk. Az optimális létszám 26 fő lenne, akkor egyszerre tudnánk fellépni a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Művészetek Palotájában, és közben a Pécsi Nemzeti Színházban aznap játszó operettben közreműködni.
Sok éven át foggal-körömmel küzdöttem az elmúlt években a függetlenségért – eredménye annyi volt, hogy egyszer 2-3 hétre ki lettem rúgva, mert mást szerettem volna, mint az akkori színházigazgató. Most, hogy a színházzal együtt nemzeti státuszba kerültünk, másfajta dimenziót adott nekünk is, mondhatni újrapozícionálta a Pécsi Balettet a színházon belül.
Persze ehhez kellett a városvezetés állhatatos támogatása és a jelenlegi színházigazgató együttműködő szándéka. Az önállóság részben megszületett. Eddig ugyanis évtizedeken át a színházigazgató a szakma és a tulajdonos város beleszólása nélkül intézte a balettigazgató kinevezését. Most Rázga Miklós igazgatóval elértük, hogy belekerült a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. alapító okiratába, hogy a színházigazgatónak a balettigazgató kinevezésével kapcsolatosan egyeztetnie kell a tulajdonossal, és a város kulturális bizottságának hozzájárulása nélkül nem hozhat döntést, a kulturális bizottságnak pedig a Magyar Táncművészek Szövetségével egyeztetve kell döntenie. Erre 55 éve vár ez az együttes, nagyon büszke vagyok rá, hogy a Pécsi Balett vezetői pozíciója olyan lett, amely nincs kiszolgáltatva a színházigazgató kénye-kedvének. A Pécsi Balett pedig végre hivatalosan is viselheti nevét, az alapító okiratban a tánctagozat már csak zárójelben szerepel.

A pécsi közönségnek milyen a viszonya a tánchoz? Könnyű közönséget szervezni a produkciókra?
Nem könnyű, ma már semmire sem könnyű közönséget szervezni, de a múlt és a gyökerek ilyenkor erősödnek föl. Ez a város 55 éve táncot ismerő és látó közönség, a Pécsi Balett beépült a kultúrát, művészeteket kedvelő pécsiek tudatába, elmondhatjuk, hogy van pécsi közönségbázisunk, mely az elmúlt években folyamatosan növekszik. A telt házakat látjuk, a szeretetüket pedig érezzük.

Mi jellemző az együttes által használt táncnyelvre? Mennyire meghatározó az előadásokban a közérthetőség, a narrativitás, a szerepformálás? Mennyire fontos a szórakoztatás?
Amikor a közönségnek szóló darabot csinálunk, akkor sem a szórakoztatás az elsődleges cél, hanem a saját értékeink, vágyaink, gondolataink közlése. Arra törekszünk, hogy egyensúlyt találjunk a művészi önkifejezés és a közönség megszólítása között. Fontos, hogy a történet, a főbb karakterek felismerhetőek legyenek, de nem elsődleges. Érzelmeket, viszonyokat, embereket, problémákat ábrázolunk – inkább megérinteni, elgondolkodtatni szeretnénk a nézőket, mint elbeszélni nekik bármit is. Szerintem a táncnak ez a feladata. Van, hogy a jól ismert klasszikus történetek végét „átírjuk”, belenyúlunk a sztoriba, mert mi valami másra tesszük a hangsúlyt.

Mi alapján kerül kiválasztásra egy téma, egy darab vagy egy zenei mű?
Figyelembe veszem az előző évadokat, főleg a nagyszínpadon, ahol a cselekményesebb jellegű műveket mutatjuk be. Fontos, hogy milyen hangulatú volt az előző év bemutatója, eszerint próbálok a változatosságra törekedni. A kamarában 2-3 évente gyerekelőadást mutatunk be, illetve a felkért koreográfusnak lehetősége van, hogy hozza a témát és aktuális kérdéseket feszegessen, illetve önmagát megvalósítsa.
Zene szempontjából próbálunk minél több kortárs művésszel dolgozni, mert ettől leszünk még aktuálisabbak, és az együttesre mindig is jellemző volt, hogy kortárs zeneszerzőkkel hozott létre vadonatúj projekteket. Persze a költségvetésünk sokszor beszűkíti a vágyainkat, mert bizony van olyan zenemű, illetve olyan változat, amit nem tudunk megfizetni – szóval ez is szempont.

Mennyire fontos a társulat számára a közönségnevelés, a fiatalok megszólítása? Milyen módon keresitek a kapcsolatot a fiatal közönséggel?
Ez a téma kicsit túl van rágva, minden színháztól ezt lehet hallani, hogy a fiatalokat, a felnövekvő generációkat próbálja megszólítani, nevelni. De az az igazság, hogy egyre jobban bunkósodik a világ, ezért valóban ez ellen kell dolgoznia minden művésznek, illetve azért, hogy maradjon meg a kultúrán felnövő generáció. Minden balettünk a fiatalokat is megszólítja, színházunk közönségszervezői pedig azon dolgoznak, hogy minél többen eljöjjenek megnézni előadásainkat. Bízunk a gyerekdarabok, a mesebalettek erejében is, hiszen aki már kiskorában látott balettet, és tetszett neki, az nem fog vonakodni később sem ettől a műfajtól.

Honnan érkezik a Pécsi Balett utánpótlása, honnan szerződnek fiatalok a társulathoz?
Eddig nagyobb részt a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolából jöttek. Lehetőségünk van az 5 év alatt látni a növendékek fejlődését, hiszen a táncpedagógusok a Pécsi Balett egykori szólistái, a növendékek szakmai gyakorlatukat a színházunkban töltik, tehát nagyon szoros a kapcsolat. De jönnek a Magyar Táncművészeti Főiskoláról is. Most az előadó-művészeti törvény miatt arányaiban ez meg fog változni, mert 70%-ban diplomást kell foglalkoztatnunk. Én ezt nem tartom jó dolognak, mert így a több évtizede sikeresen működő győri és pécsi iskola létjogosultsága kérdőjeleződik meg. Ugyanis, ha a törvényt be akarjuk tartani, akkor ezentúl egy kevésbé tehetséges, ám diplomás táncművészt kell majd szerződtetnünk egy kiemelkedő tehetségű szakközépiskolát végzett fiatal helyett – mivel a Pécsi Balettnél az arányok jelenleg nem megfelelőek.

Milyen az együttes kapcsolata a Pécsi Művészeti Szakközépiskolával?
Remek. Olyannyira, hogy tárgyalások folynak arról, hogy az egyik szólistám lesz a táncművészeti tagozat vezetője szeptembertől, és lassan-lassan a jelenlegi táncművészek veszik át a stafétabotot a katedrán az egykori szólistáktól.

A Pécsi Balett milyen gyakran lép fel más belföldi városokban és külföldön? Mennyire része a nemzetközi táncéletnek?
Belföldi egyeztetésre könnyebb a lehetőség, így évadonként általában 20 belföldi vendégfellépésünk biztosan van, ha nem több.
A külföld fesztiválokra egy-egy duettel el tudunk menni, de a nagy turné nehéz kérdés. Ma már a turnékat nem teljes mértékben a meghívó fél vagy ügynök finanszírozza, legalább az útiköltséget a fellépőnek kell állnia. Mi jóval a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett költségvetése alatt vagyunk, nekünk erre nincs anyagi lehetőségünk.

A Pécsi Balett életében mit jelentett, hogy a város Európa Kulturális Fővárosa volt?
Utaztunk, az utazásokat meg tudtuk finanszírozni, volt egy nagyszabású ősbemutatónk, létrehoztuk a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, amely a mai napig segítségére van az együttesnek. A kapcsolati tőke mellett helybe hozzuk a legújabb produkciókat, nem kell elutaznunk ahhoz, hogy lássuk, hol tartunk mi, és hol tart a többi professzionális hazai együttes. Nagyon izgalmas, szép időszak volt.

Az igazgatóságod alatt indult el a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó. Miért tartottad fontosnak, hogy a városnak saját táncfesztiválja legyen? Van-e esély arra, hogy a jövőben ismét nemzetközi legyen?
Hiány volt a palettán, ennek a táncszerető városnak nem volt profi táncfesztiválja, a lehetőség pedig adott volt, így éltem vele. A város költségvetését részben ismerve, és a külső forrásokat látva, nem látok nagy esélyt arra, hogy az elkövetkező időben olyan forrást kapjunk, mint az EKF időszakában, és ezáltal ismét valóban nemzetközi legyen a fesztivál.

A Pécsi Balettnek magának is vannak anyagi nehézségei?
Szeretnék több fizetést adni, egy-egy produkcióra többet költeni, de azért a mostani számokkal nem vagyok elégedetlen.

A táncfesztiválok mindig ünnepi alkalmak, de egyébként mennyire látod az összetartást a hazai táncszakma tagjai között?
Hiszek a teljes összefogásban. Én folyamatosan a szakmai egységért dolgozom, a tánctalálkozón keresztül is törekszem erre. Az elmúlt években valamelyest közelebb kerültünk egymáshoz, voltak pillanatok, amikor össze tudott fogni a szakma. A vágyam továbbra is ez, de ha leszállok a földre, akkor tudom, hogy azért van ebben némi illúzió. A világ így működik, vannak kis klikkek mindenütt, és ez nem baj. Az a legfontosabb, hogy a kellő pillanatokban össze tudjunk fogni.

A Pécsi Balett is tagja a Magyar Táncművészek szövetségének, mi a véleményed az általuk felterjesztett Nemzeti Táncprogramról? Miben hozhat változást, melyek a legnagyobb problémák?
A legfontosabb ebben a kérdésben, hogy valamiben össze tudtunk fogni, nem egy kőbe vésett törvénynek szántuk, hanem kezdésnek, és ami a legfontosabb, hogy mi voltunk az elsők – ez is egy komoly összefogást láttat a társművészetek képviselői számára.

Van-e biztos jövőképe a magyar táncosoknak?
Ha nagyon szeretik, amit csinálnak, akkor van, akkor találhatnak jövőképet. Ha kevésbé szeretik a munkájukat, akkor nincs.

Mennyire ért váratlanul, hogy Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő vezetőjének helyébe léphetsz?
Meglepett, de engem inspirálnak az új feladatok, a kihívások. Úgy érzem, hogy az együttessel az elmúlt 10 évben komoly eredményeket értünk már el. Amikor átvettem a Pécsi Balett irányítását, az első 5 évben szinte ketten a titkárnőmmel oldottunk meg mindent, a napi feladatoktól az együttes sorsát érintő harcokig. A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatása már mellettünk áll, így az utóbbi években bekapcsolódhattunk a színházi rendszerbe, amely terheket vett le a vállunkról és így izgalommentesen állhatok ez elé az új kihívás elé. Eddig is volt rálátásom a társművészetekre, és jó kapcsolatot ápolok városunk kulturális és művészeti életének képviselőivel. Valójában azokkal a kollégákkal fogok most napi szinten együtt dolgozni, akikkel például az EKF-et előkészítő években és 2010-ben is nagyszerűen együttműködtünk.

Mennyire követted az elmúlt években a szervezet munkáját? Milyen elképzeléseid vannak a vezetéssel kapcsolatban, vannak-e területek, amelyeken változásokat szeretnél?
Követtem, vannak elképzeléseim és minderről szeptemberben tartok majd egy sajtótájékoztatót…

Hatással lesz az új pozíciód a Pécsi Balettben betöltött szerepedre?
Az egyik munka erősíti majd a másikat, ebben biztos vagyok. Azt például már most tudom, hogy a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon fellép a Pécsi Balett. Káel Csaba kérte fel a társulatot, hogy csináljunk egy produkciót a Müpában élő zenekarral. Ezt továbbgondolva az a tervem, hogy ezt másnap már a Kodály Központban is bemutatjuk.
Egyébként a napirendemet kell jól beosztanom, szerintem erre kell majd koncentrálnom, hogy mindkét helyen kiszámíthatóan jelen tudjak lenni.

Mire és milyen bemutatókra készül a társulat a következő évadban?
Az évadot egy eszéki és egy keszthelyi vendégjátékkal indítjuk. Szeptember 29-től október 4 ig rendezzük meg az idei tánctalálkozót, november 1-jén lesz az Orfeusz és Euridiké budapesti premierje a Művészetek Palotájában, november 29-én pedig A hattyúk tava bemutatója a Pécsett, a nagyszínpadon, amelyet Bozsik Yvette koreografál. Januárban, az együttes alapításának – valójában a legelső bemutatónak – 55. évfordulója alkalmából a kamaraszínházban A kis herceg című táncmesét mutatjuk be, melyhez Beck Zoli és Sárközy Zoltán Papa, a 30Y zenekar művészei írtak zenét, a koreográfiát én készítem majd. A Pécsi Nyári Színházban bemutatott, és azóta számos helyen nagy sikerrel játszott A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS című vadnyugati táncbohózat pedig bekerül a Pécsi Nemzeti Színházba, és az Orfeusz és Euridikét is tovább játsszuk majd. Nagy várakozással tekintek mindkét új produkció és az egész évad elé, úgy érzem, izgalmas lesz.

Az interjút készítette: Halász Glória
Fotó: Körtvélyesi László