A Tünet Együttes életében nem túlságosan gyakori, hogy vendégrendezőkkel dolgoztok. A united sorry esetében miért tettetek kivételt? Melyek a két társulat közötti közös pontok?
Bár valóban ritka, de előfordult már hasonló, 2009-ben Simon Balázs vendégként rendezte a Katasztrófa Maraton című előadást. Úgy gondolom, a kívülről érkező alkotók, az általuk behozott másfajta kulturális levegő, jótékony hatással tud lenni a társulat életére, a művészi munkára. A holland united sorry művészduóval egy korábbi műhelymunka során ismerkedett meg a Tünet Együttes, és már akkor úgy éreztük, szívesen dolgoznánk együtt velük. Az alkotókkal mindenképpen közös pont a személyesség és a játékosság, bár náluk ez másfajta módon jelentkezik. De a megközelítés, ahogyan komolyan hajtanak végre olyan dolgokat, amelyek végül mégis humorosak lesznek, szintén hasonló szemlélet. A témafelvetésekben, ezek feldolgozásában szintén van egyezés. Úgyhogy a jótékony különbözőség és hasonlóság egyaránt jelen van a munkában.

Új helyzet, hogy ezúttal kizárólag szereplőként veszel részt az előadásban. Az amúgy temérdek felelősséggel járó művészeti vezetői pozíciót hogyan lehet elengedni egy ilyen helyzetben?
Van bennem némi szorongás és kíváncsiság ezzel a helyzettel kapcsolatban. Hasonló előfordult már egyébként több alkalommal, a 2002-es Véletlenben például ugyanolyan szereplője voltam az előadásnak, mint mások, egyben pedig annak alkotója. Azt megelőzően pedig minden darabomra ez volt a jellemző. Ez azonban nagyon régen volt, nyolc évvel ezelőtt, lényegében attól kezdve számítjuk magát a Tünet Együttest is. Elárulom, tulajdonképpen a Karc című előadás is úgy indult, hogy szerepelni fogok benne, de közbejött egy porcsérülés. Annak a darabnak a készítése közben éreztem először, nem biztos, hogy jó döntés kívül és belül is lenni, tulajdonképpen ez a kicsit kényszerű helyzet hozta meg a felismerést, hogy mennyire fontos kívülről látni egy előadást. Biztosan vannak, akik ezt a kettősséget jól tudják kezelni, de a magam szempontjából nem tartom szerencsésnek, meghasonlást jelent. Most ugye más a szituáció, mert nem én rendezem az előadást, és várom is tőle, hogy felszabadultságot hozzon. Szereplőként kicsit könnyebb elengedni azt a felelősséget, ami a színházcsinálás alkotói oldalához kapcsolódik. Másképp találkozom így a társulat tagjaival is, más lesz a viszonyrendszer, a kialakult szerepköröket feltöri ez az új helyzet. Sokszor csiklandoz a gondolat, hogy jó lenne színpadon állni, de úgy érzem, megkopott az az elementáris vágy, ami régen volt.
Mikor és mitől kopott meg?
Talán azzal, hogy úgy éreztem, az alkotás öröme lefoglal, ez fontosabbá vált, de azért nem mondanám, hogy nem maradtak bennem előadói ambíciók. A mostani munkában ezt persze ki is élhetem. Nagyon izgat az ő alkotási folyamatuk, és ezt belülről, szereplőként, a saját bőrömön megtapasztalni egészen más, mintha csak beülnék próbákat nézni. Felidézi a pályám kezdetét, azt az időszakot, amikor kezdő alkotóként gyakran váltogattam ezt a két ruhát. Egyszer én készítettem egy produkciót, máskor más alkotó előadásában szerepeltem. Ez nagyon inspiráló korszak volt. Sokféle benyomás és élmény ért, majd ezek nyilván összegezve be is kerültek a későbbi munkáimba. Úgyhogy legfőképpen inspirációt várok a mostani próbafolyamattól. Emellett tanulságokat is. Kiszámíthatatlan, bátor, sőt merész kísérletnek tartom a vállalkozást. A united sorry tagjai, Frans Poelstra és Robert Steijn igen radikális gondolkodók, biztos vagyok benne, hogy olyan nyelven szólal majd meg az előadás, ami itthon különlegesnek hat.
Mit dolgoz fel a PROPAGANDA! című előadás?
Elmesélem, hogyan született meg maga a téma. Amikor felkértem az alkotókat az előadás létrehozására, akkor hosszan, több estén keresztül beszélgettünk Skype-on arról, hogy mi is lehetne a közös produkció témája. Nagyon sok lehetőség felmerült, amelyet izgalmasnak találtunk. Azután nekem szegezték a kérdést, mégis mi az, ami Magyarországon most fontos lehet, mi az a dolog, ami engem az ország kontextusában leginkább foglalkoztat? Erre tulajdonképpen gondolkodás nélkül, zsigerből azt feleltem, hogy a politikai élet. Akkor a választások előtt voltunk. Az érdekel, ahogy a politika rányomja a bélyegét a mindennapokra, válaszoltam. Erről hosszan beszélgettünk, másnap azzal hívtak vissza, hogy megvan a darab címe: PROPAGANDA! Úgyhogy ez a felvetés lényegében az első pillanatban megszületett. Azt szerettük volna, illetve azt szeretnénk, hogy a darab alternatív propagandát jelentsen. Mind témájában, mind formájában a hétköznapok propagálását jelentse, a hétköznapi élet intimitását, a civil létezést hirdesse. Beszéljünk másképp, mint ahogy a politikusok beszélnek hozzánk, nem fehéren-feketén, nem hatalmi célokat szolgálva, nem leegyszerűsítve az élet bonyolultságát. Hanem olyan gazdag és költői módon, amely az élet ellentmondásait és sokszínűségét magában hordozza. Magyarul: propagáljuk egyszerű mindennapjainkat.
Nem tartasz attól, hogy ha az előadás nem is politizál, de sokan megfeleltetik majd az aktuálpolitikának, és ezzel valamiféle bélyeget sütnek a Tünet Együttesre?
Bízom benne, hogy a produkció egyszerre fog hasonlítani és elütni a Tünet Együttes korábbi előadásaitól, másrészt nem én határozom meg a hangnemét, hiszen nem én vagyok a rendezője, tehát nem tudhatom, milyen lesz a végeredmény. Tartalmát, értékrendjét, a világhoz való viszonyát tekintve nagyon hasonló terepen fog mozogni, mint az eddigi darabjaink. Tulajdonképpen mi minden előadásunkkal ezt üzenjük az embereknek. Az viszont egy érdekes kérdés, hogy egy ennyire átpolitizált közegben hogyan fog hatni az előadás. Remélem, hogy mindenki érteni fogja, ez nem egy politikai állásfoglalás, nem a bármely oldalhoz kapcsolódó értékekkel szembehelyezkedő dolog, hanem a politikai közbeszéd stílusának alternatívát állító, saját propaganda. Mégcsak kritizálni sem szeretnénk vele. Bízom abban, hogy egy mindenki számára lényeges dologról fogunk beszélni, és ennek fontosságában pártállástól függetlenül, nagyjából mindannyian, a közönség és mi is egyetértünk. Az előadás bemutatója február 24-én lesz a Trafóban, ezt követően ebben az évadban 25-én és 26-án és áprilisban is játsszuk majd. Kísérőrendezvényként egy tematikus napot, annak keretében egy a témát feldolgozó beszélgetést is tervezünk, szakemberek meghívásával.
Mire készül a Tünet Együttes a bemutató után?
A Millenárison március 12-én lesz egy rendezvény, amely a kortárs zenét kívánja megszerettetni az óvodás korosztállyal. Ebben nekünk az a szerep jut majd, hogy a zenét összekössük a mozgással, és olyan alkalmat teremtsünk a gyerekeknek, amikor nem csupán ülnek, zenét hallgatnak, vagy néznek egy színházi produkciót, hanem aktív részeseivé válhatnak annak. Úgyhogy 12 órától 15 óráig várunk minden kísérletező kedvű óvodást és a szüleiket a Kucokba, a Tünet Együttes zenés-táncos játszóterére, a Millenáris Padlására egy olyan fél órás együttjátszásra, ahol nagyon sok zenei és mozgásos élmény éri majd a kicsiket, egy mesevilágba beleszőve.
A politikai propagandában bevett módszer, hogy a jelöltek szlogenekkel népszerűsítik magukat. Neked mi lehetne a saját szlogened?
Például a „mássz fel!” jut az eszembe. Miközben a kislányom otthon játék közben azt tervezi, hogy leugrik a kanapéról, az édesapja két porcelánfigurát életre keltve pro és kontra érveket hoz fel azzal kapcsolatban, hogy megtegye-e. A lányom mindig jókat derül ezeken, de a végén természetesen leugrik. Jó lenne, ha felnőttként is fel mernénk mászni újra és újra, akár azt is kockáztatva ezzel, hogy leeshetünk.
Az interjút készítette: Halász Glória