A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A program egy nap alatt 16 különböző technikából ad ízelítőt, lehetőséget az órák kipróbálására, a tanárokkal, egyes tánciskolák képviselőivel való konzultációra, a már tanulható vagy a közeljövőben induló kurzusokról való tájékozódásra. A Táncmaraton iránytű lehet azoknak, akik már eldöntötték, hogy mozogni szeretnének, de nem tudják merre induljanak, és ideális platform azoknak is, akik már tanultak táncot, de kipróbálnának új technikákat is. Reméljük, minél többen kitartanak a nap végig, hogy azt egy fergeteges élő zenével kísért közös tánccal zárjuk.

A második nap a már profibb, képzettebb táncosoké, akik a hazai táncéletet nagymértékben meghatározó koreográfusok készülő darabjaiból tanulhatnak részleteket, leshetnek el módszereket és technikákat. Blaskó Borbála bemelegítő tréingje után olyan alkotókkal dolgozhatunk majd együtt, mint Ladjánszki Márta, Gergye Krisztián, Ladányi Andrea, Kovács Gerzson Péter és Frenák Pál.


Kávézónk kivetítőiről mindkét nap folyamán csemegézhetünk az egyes technikákat kidolgozó mesterekről és a meghívott koreográfusok korábbi előadásairól készült felvételek között, tánccal foglalkozó szakkönyvekből válogathatunk, valamint a ház zugaiban különböző masszázstechnikáknak vethetjük alá magunkat.



Szeptember 6.
Minden érdeklődőnek




Színházterem
10.00-11.15 Lemesánszky Mónika: Balett technika modern táncosoknak
11.30-12.45 Fenyves Márk: Mozdulatművészet - Orkesztika alapok
13.00-14.15 László Mónika: Graham technika
14.15-15.00 Szünet
15.00-16.15 Sándor Tímea: Horton technika
16.30-17.45 Buday Melinda: Limón technika
18.00-19.15 Bakó Gábor: Jazztánc
19.30-20.45 Hámor József: Kortárs tréning
21.00- Újvári Milán: Street Dance őrület élő zenével


Stúdió
10.00-11.15 Zambriczky Ádám: Jógatánc
11.30-12.45 Berger Gyula: Testbarát technika
13.00-14.15 Kepes Julianna: Alexander technika
14.15-15.00 Szünet
15.00-16.15 Fóris Ildikó: Gyrokinesis
16.30-17.45 Bárdos Adrienne: Feldenkrais technika
18.00-19.15 Rácz Eszter: Pilates technika
19.30-20.45 Nagy Zoltán: Kontakt technika
21.00-22.15 Gál Eszter: Szabad Improvizációs tánc /JAM


Felfrissülés
Szabó Bence: Svéd Masszázs
Kiss Zsolt: Shiatsu Masszázs



Szeptember 7.
Tréning és repertoár haladóknak és profi táncosoknak


Nagyterem
10.00-10.45 Bemelegítés: Blaskó Borbála
11.00-12.30 Gergye Krisztián
12.50-14.20 Ladjánszki Márta

14.40-16.10 Frenák Pál
16.30-18.00 Kovács Gerzson Péter
18.20-19.50 Ladányi Andrea


Bővebb információ:
www.wsf.hu/tancmaraton
Műhely Alapítvány:
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Tel: 456 20 52


Forrás: TRAFÓ KMH
Fotó: Peter Voerman