Markó - négy az egyben
- Részletek
Vida Virág: Aki az Alvilágból üzen
- Részletek
Fehér Ferenc az idén Pécsett rendezett Fringe Fesztivál (Fringe Pécs2010) szakmai díját nyerte el, így nyílt lehetősége arra, hogy a Budapesti Őszi Fesztiválon új koreográfiával jelentkezzen. Erre az alkalomra készítette el a már rég óta magában cipelt Stix66 című szólóját. A koreográfus új darabjában az Alvilág mélyére ereszkedett, hogy ott nézhessen farkasszemet önmagával és a pokol lényeinek tükrében fogalmazhassa meg jelenének érvényes ars poeticáját.
Gergye Krisztián identitásjátéka a MU Színházban
- Részletek
Queen-balett az iszapkatasztrófa károsultjainak
- Részletek
Viola Szandra: Bernarda Alba tár-háza
- Részletek
Gold Bea Kések háza című táncjátéka az eredeti műtől való jelentős elhajlások, történethűtlenségek okán leginkább szabadparafrázisként definiálható. A táncdarab ezúttal egy verbális aktussal nyit, amely rögtön kettős értelmet nyer. Egy férfihang (Kövesdi László) dadogva, nyökögve, szaggatottan kiejti az alábbi mondatot. „Öt lányom volt, de mindegyik csúnya.”
Jótékonysági előadások a Magyar Táncművészeti Főiskolán
- Részletek
A vörösiszap-katasztrófa idején a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói éppen Kínában jártak: FuZhou-ban, Pekingben és Sanghajban vendégszerepeltek magyar néptáncokból, valamint klasszikus és modern balettekből összeállított programjukkal. A Dózsa Imre és Szakály György által vezetett 20 fős csoport már kint értesült a katasztrófáról, de csak hazaérkezve kaphatott teljesebb képet arról, mekkora is a baj. Gyorsan megszületett az ötlet: a táncosok leginkább a táncukkal tudnak segíteni, tehát jótékonysági előadást tartanak.
Flamand koreográfus a SÍN Kulturális Központban
- Részletek
Ünnepi Bankett
- Részletek
Sz. Deme László: Látni való Kanadából
- Részletek
Kések háza
- Részletek