Nyilatkozat Trafó ügyben a Magyar Táncművészek Szövetségétől
- Részletek
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Magyar Táncművészek Szövetsége levelét, amelyet az LMP 2 tagjának, Karácsony Gergelynek és Somfai Ágnesnek (LMP) küldött, az LMP, Bozsik Yvette lemondásával kapcsolatos nyilatkozatára.
Bolvári Takács Gábor lesz a Honvéd Együttes új igazgatója
- Részletek
Múzeumszínház a Műcsarnokban
- Részletek
Lisztmánia – Eck és Zachár egy este
- Részletek
Hymen címen mutatja be új darabját a Frenák Pál Társulat
- Részletek
Elhunyt Györgyfalvai Katalin
- Részletek
Elhunyt Györgyfalvai Katalin, Erkel Ferenc-díjas, érdemes művész, a Magyar Művészetért Díjjal kitüntetett táncművész-koreográfus. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2012. március 19-én, életének 75. évében távozott közülünk a magyar néptáncművészet nagy nemzedékének egyik meghatározó személyisége.
Átadták az idei Lábán Rudolf-díjat
- Részletek
Bozsik Yvette visszadja a Trafót
- Részletek
Kemény fából faragott királyfi
- Részletek
Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett művésze az egyik legrangosabb hazai elismerésnek számító Harangozó-díjat vehette át Budapesten a Szépművészeti Múzeumban. A táncművész ezzel majd egy tucat elismerést tudhat magáénak, köztük a szakma legfontosabb jutalmaként az évad legjobb férfitáncosa díját is.
Tripla bemutató a Budapest Tavaszi Fesztivál keretében
- Részletek
Három ország kultúrája, mindennapjai, gondolkodása jelenik meg az Útvesztőben címet viselő, három részből álló előadás koreográfiáiban. Leo Mujic sajátos mozdulatvilágával, Mészáros Máté a Magyarországon ritkán látható fizikai táncszínház újabb etűdjével, még Nemes Zsófia a kortárs táncban rejlő kifinomultsággal teszi egyedivé az új, tripla bemutatót.









