A japán Sankai Juku társulat 1998 szeptemberében lépett fel a Thália Színházban. Korábban ez a csoport szinte ismeretlen volt Magyarországon, de az előadást követően sokan az évad legjelentősebb színházi eseményének tekintették a vendégszereplést, az előadás élménye 14 év után is elevenen él az egykori nézőkben. 2008-as előadásuk az Utsushi (Másolat) afféle best of, a repertoáron lévő darabok legizgalmasabb, legérdekesebb részleteinek újrafeldolgozása, több, mint puszta kompiláció.
Többek között a Magyar Fesztivál Balett támogatására is pénzt csoportosít át a kormány az idei költségvetésben. A döntések a Magyar Közlönyben jelentek meg csütörtökön. A Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett működésének támogatására százharmincmillió forintot utal ki a kormány, melyet információink szerint semmilyen pályáztatás és szakmai egyeztetés nem előzött meg és az együttes idén már kapott egyszer 25 milliót.
Alija Tanikpajeva prímabalerina, a 2003-as Luxemburgi Nemzetközi Balettverseny nagydíjasa, a Kazahsztáni Klasszikus Balett Intézetben végzett. Pályáját az almati-i Állami Balettegyüttesnél azonnal első magántáncosi pozícióban kezdte, két év múlva pedig a leghíresebb orosz balettiskolákban végzett táncosokat foglalkoztató Imperial Russian Ballet együttesének szólistája lett.
Az összművészetiség jegyében bővít az idei évadban a veszprémi székhelyű Pannon Várszínház. A teátrum 2012/13-as, azaz teizenkettedik évadát hétfőn nyitották meg a teátrum vezetői. Vándorfi László igazgató bejelentette, jogilag is tagozódott a Pannon Várszínház. Az idei évadban debütál a Veszprémi Táncműhely, azaz a Pannon Várszínház tánctagozata, melyet Ladányi Andrea Érdemes művész és Krámer György harangozó-díjas koreográfus vezet. A színház parányi, ám kiváló képességű társulata az idei évadban egy egy felvonásos Mozart operát is bemutat.
Az előadás műfaját és témáját tekintve is sci-fi, azon belül is inkább a soft science-hez közelít, azaz nem a tudományos részletesség és korrektség az alapja. Ezúttal a tudományos-fantasztikus fikciót használom ürügyként, hogy folytathassam vizsgálódásom a kvantum terekben. Ahol a tudomány jelen állása szerint semmi sem fix és csak valószínűségekről beszélhetünk. Minden attól függ, hogyan tekintünk rá, a megfigyelő hatással van a megfigyelés tárgyára. G A P, egy nem túl távoli bolygó neve, a cselekmény a közeljövőben játszódik.
Az idei évadot a HODWORKS a Trafóban kezdi, hiszen mind a két nagy sikerű darabja – Ahogy azt az apám elképzelte, Basse danse – látható lesz a szeptember 18-án induló KortársTáncGenerációk Szemlén.
A 2men2mahler sikere alapjánPalle Granhøj koreográfus most kitágítja az időt, és egy új produkciót mutat be: ez a Men&Mahler, amelyben tovább vizsgálja a férfiasság univerzumát. A zene ismét Gustav Mahler inspiráló szerzeménye, ám ezúttal az elődadók csapatát nyolc férfi és egy nő alkotja.
Táncváltozások címen a Duna Művészegyüttes az elmúlt évek két kiemelkedő produkcióját mutatja be egy este. A Barocco Rustico és az Aranyág-mítosz alapját a mába átemelt népzene és néptánc alkotja, mindkét előadásban szerves egységet alkot az autentikus népi kultúra és a korszerű színpadi értelmezés. A „kettős” produkció alkotói és előadói nem a „holt” hagyományőrzésre, hanem az élő és megújulni képes tradíció továbbvitelére, átadására törekednek.
Jack Gallagher a Bodies Anonymous társulat művészeti vezetője, az elmúlt húsz évben több mint 40 koreográfiai munkát készített, a JG/BA 20 hollandiai és 11 külföldi városban turnézott. Jack tavaly Torrent címmel készített koreográfiát társulatunk számára, mely akkor nagyszerű munkafolyamattal járt, és melynek sikerén felbuzdulva új produkció készítésére kértük fel.