Nyereményjáték Frissek belépőkért
- Részletek
Nyerj páros belépőt a Frissek POP UP Minifesztiválra, március 2-ra, szombatra a Corvin Áruház III. emeletén működő Művelődési Szint kulturális befogadóterébe! Az összművészeti esten különböző műfajú, többek között kortárs tánc, ének és zajzene performanszokat és dj-szetteket láthat-hallhat a közönség Lengyel Katalin válogatásában. A játékban az alábbi kérdésre helyesen válaszolók vehetnek részt.
V. FRISSEK POP-UP Minifesztivál
- Részletek
Különböző művészeti ágakból érkeznek fellépők, hogy a közönség egyszerre többfajta előadóművészettel és annak fiatal képviselőjével ismerkedhessen meg. Minden meghívott előadónak maximum 10 perc áll rendelkezésére, amiben előadhatja legújabb ötletét, munkáját. Az egyéni előadások után szünetek következnek, amikor is dj játszik majd zenét és a MÜSZI otthonos kis büféjében lehet enni, inni és az alkotókkal beszélgetni, ismerkedni. Az estét Lengyel Katalin kortárs táncművész, a Minifesztivál művészeti vezetője, igazgatja és hozta létre.
Sz. Deme László: Küzdelmek az ugaron
- Részletek
Mióta a budapesti kortárstánc megszállottjainak Bethlen téri zarándokhelye profilt váltott és -bővített, a tánc azóta is köszöni és remekül érzi magát a KET után (ismét) Bethlen Téri Színház repertoárján. Lehet, hogy a gyerekfoglalkozások és a közönségcsalogató könnyedségek, vagy a hajdan helyi kabaré megújítására tett erőfeszítések nagyobb látogatottságnak örvendeznek, de ennek ellenére kár lett volna, ha a racionalizálásban bármilyen elkapkodott fenntartói tollvonással eltűnt volna egy kísérletező műhely.
Henrik Ibsen: Peer Gynt
- Részletek
Önálló képzőművészeti akciónak is beillő vetített képek, zene, tánc és szöveg – csodákkal teli, az emberi psziché tudatalatti rétegéig érő – egységével a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Forte Társulat közös Peer Gyntje.
BartóKodály
- Részletek
A 2012 decemberében bemutatott Barta Dóra és Kun Attila koreográfiája, a BartóKodály című előadás újra látható a Bethlen Téri Színházban.A táncelőadásban egy huszonegyedik századi utazót látunk, aki hol szapora, hol bizonytalan lépéseivel egyre közelebb kerül a világhoz és önmagához. Aztán világossá válik, hogy két utazó (koreográfus) Kun Attila és Barta Dóra személyes aspektusából láthatjuk a hasonlót. A darab mindvégig izgalmas módon kapcsolódik a jelenhez, a mai Magyarországához. És a 21. század egyik alapkérdéséhez: az identitáshoz, az identitáskereséshez.
Téli tánc - Folklór-kalendárium II.
- Részletek
Folklór-kalendárium című sorozat nem titkolt célja, hogy elmúló, letűnőben lévő hagyományainkról, jeles napi szokásainkról teljesebb, élőbb képet kapjanak a nézők. A sorozat első részében, a „Táncoló tavasz” című produkciónkban nem csupán a magyar népszokásokkal ismertettük meg a közönséget, hanem bemutattuk hazánk soknemzetiségű népének hagyományos táncait, dalait, öltözetét, nyelvét és nemzeti szokásait a tavaszi ünnepkörben.
Monocrossing
- Részletek
A KET egy közös produkció ötletével kereste meg a bolgár kortárstánc élet kiemelkedő csapatát, a szófiai Derida Dance-t. A bemutató a 2012 legjobb táncosa díjat elnyert Hargitai Mariann és az évek óta Európában táncoló dél-koreai Jungin Lee részvételével, és Jivko Jeliazkov számos nemzetközi munkában tapasztalatot szerzett bolgár alkotó irányításával készül. Az előadás próbái Szófiában és Budapesten zajlanak, és mindkét városban tartunk bemutatót, előbb az előadás duett, majd később szóló verziójából.
Erdélyben vendégszerepel a Közép-Európa Táncszínház
- Részletek
A Közép-Európa Táncszínház meghívást kapott Erdélybe, a határon túli színházakkal való együttműködés eredményeként létrejött Vendégváró Fesztivál folytatásaként. Február 6-án, szerdán Temesváron, majd február 8-án, pénteken Gyergyószentmiklóson láthatja a közönség a Katona Gábor Pyramidon című előadását. Február 9-én, szombaton Vlad’ka Malá koreográfiájával, a Levitációval mutatkozik be a csapat a gyergyószentmiklósi közönségnek.
Brothers - Fehér Ferenc előadása a Trafóban
- Részletek
A friss Hevesi Sándor-díjas, 2011-ben Lábán-díjat nyert koreográfus, Fehér Ferenc New York-i vendégszereplése előtt Budapesten, a Trafóban mutatja be legújabb előadását. Fehér Ferenc a hazai kortárs táncszcéna egyik legkelendőbb export-cikke, egyben egyik legizgalmasabb karaktere is – hiszen pályája során nem vett részt hagyományos táncművészeti képzésben; egyéni inspirációból és tapasztalatiból merít, összetéveszthetetlen stílusban dolgozik.
Méltatlan helyzetben a magyar táncművészet
- Részletek
A Magyar Táncművészek Szövetsége, 2013. február 4-én a Nemzeti Táncszínházban rendezte meg a„Szolidaritás – gálaest a táncművészetért” című estjét. Nyolc állami és önkormányzati fenntartású intézmény, táncegyüttes – a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, a Honvéd Együttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Miskolci Nemzeti Színház Tánctagozata, a Pécsi Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói – a gálaműsor keretében vállaltak fellépést annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a hazai táncművészet problémáira, égető finanszírozási kérdéseire.








