A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2017. szeptember 21. és 27. között 16. alkalommal rendezik meg Budapesten az L1danceFest névre hallgató nemzetközi szemlét, melynek fókuszában a kortárs előadóművészetek (tánc- és társművészetei, illetve a performatív művészet) állnak. A tavalyi, 15. jubileumi évforduló alkalmával a fesztivál történetére visszatekintve a szervezők körében felmerült a „hogyan folytassuk és folytassuk-e egyáltalán" gondolat, de örömmel nyugtázhatjuk, hogy egyértelműen a folytatás mellett döntöttek. A hosszú távú terveket és a folytatást kihangsúlyozva idén új logóval debütál az L1danceFest.

elegy2017

Számokban:
17 előadás – 5 workshop – 2 kiállítás és megnyitó akció – 10 önkéntes segítő – 15 országból érkezik hozzánk – 25 nemzetközi vendég

Az események pedig két fő csoportba oszthatóak: szimpózium és rövid darabok seregszemélje.
Minden eseményre várják a nem szakmai és a szakmai közönséget egyaránt!

PROGRAM:

szeptember 21-23. COLLECTIVITY & IN(TER)DEPENDENCE címen SZIMPÓZIUM meghívott, nemzetközi vendégekkel, panel-vezetőkkel (együttműködésben a CEU-val és a CEU CAC részleggel)
szeptember 24. Performing V4 Biennial KONFERENCIA
szeptember 25-27. SHOWCASE PROGRAM, RÖVID DARABOK (max 20 perces) seregszemléje

elegyofir
Ofir Yudilevitch: Gravitas, fotó: Vojtech Brnticky


Részletes PROGRAM:

COLLECTIVITY & IN(TER)DEPENDENCE Szimpózium az Előadóművészetről – CEU
(a szimpózium, workshop-ok és előadások ingyenesek, de előzetes online regisztrációt kérünk)
Szept 21
12.00–18.30 IN(TER)DEPENDENCE (kiselőadások, workshop, beszélgetések) 19:00 Táncelőadás Ofir YUDILEVITCH (IL) Gravitas

Szept 22
12.00–18.30 COLLABORATIVE COMMUNITY (kiselőadások, workshop, beszélgetések)
19:00 Előadás Vlad BASALICI (RO) It is what it is

Szept 23
12.00–18.30 PARTICIPATORY ACTIVISM (kiselőadások, workshop, beszélgetések)
19:00 Táncelőadás L1 Egyesület: Márta LADJÁNSZKI (H) BY the way OFF


PERFORMING V4 BIENNÁLÉ – RS9+ Vallai Kert
(a konferencia és a koncert ingyenes, előzetes regisztrációt kérünk)
Szept 24
12.00–17.00 Konferencia
19.00 Koncert U. Aldridge HANSBERRY (USA/FR), JÁVORKA Ádám (H) és VARGA Zsolt (H)

SHOWCASE PROGRAM – MU Színház (1 jeggyel 4 előadás)
Szept 25
19.00 tanzmobil prezentáció – Sarah BLUMENFELD (FR) és Mira Lina SIMON (D)
19.30
SZABÓ Veronika (H – L1-rezidens 2017) A kisbaba
Paweł SAKOWICZ (PL) TOTAL
KOVÁCS Emese (H – L1-tag) Törékeny

Szept 26 (1 jeggyel 4 előadás)
19.00 Billy COWIE (SCO) The Revery Alone
19.30
LADJÁNSZKI Márta (H – L1-tag) helyzetjelentésM 2017–18
KOVÁCS István (H) Ismerkedés a halállal
Lior LAZAROF (IL – L1-rezidens 2017) Sometimes I Pour

Szept 27 (1 jeggyel 4 előadás)
19.00 BLASKÓ Borbála (H – L1-rezidens 2017) B.A.H.
19.30
Roxana KÜWEN (D) twenty toes
Nobuyoshi ASAI (J) Nomads
Nastasja ŠTEFANIć (HR) Etude for viola and midi controller


L1danceFest 2017 KÍSÉRŐ ESEMÉNYEK:

Szept 19
19.00 KIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓ Roland SZABO (SK/H/CZ): L1-portaits and L1anceFest – my point of view – Bakelit MAC
(A kiállítás Szept 20-26 10.00-18.00 között látogatható.)

Szept 25
17.00 KIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓ TEST-VONAL2 – MAMŰ Galéria
Kiállított munkák:
Harsányi Réka DLA (H) & Szűcs Dóra Ida (H) & Bolcsó Bálint DLA (H) Összekapcsolt érzelmek
Szűcs Réka (H) Naked Eye
Horváth Helén Sára (H) Transzcendens
Koroknai Zsolt DLA & Ladjánszki Márta (H) Felület-sértések
Lakat Andrea (H) Az erő természete
(A kiállítás Szept 25–29 14.00–18.00 között látogatható.)

Szept 25
9.00 Táncóra Arcadie RUSU (RO) – ZéróPlusz Táncstúdió

Szept 26
10.30 Táncóra Ismaera Takeo ISHII (J) – ZéróPlusz Táncstúdió

elegynobu
Nobuyoshi Asai: Nomads, fotó: MASH2k


Főszervező: L1 Egyesület Művészeti vezető és programkurátor: Ladjánszki Márta (L1-tag) Házigazda: Varga Zsolt (L1-tag) Talking through V4+ beszélgetések vezetője: Bak Anita Fordítás: Kovács Noémi Anna, Varga Zsolt (L1-tagok), Kovács Tímea Fő dokumentáció: Lajti Balázs, Roland Szabo (L1-tag) Grafika: Korolovszky Anna

Fő támogatók: L1 Egyesület, EMMI, NKA, CEU (Central European University)

Befogadó helyszíneink: Bakelit MAC, CEU, MAMŰ Galéria, MU Színház, ZéróPlusz Táncstúdió, Műhely Alapítvány, RS9+ Vallai Kert

Együttműködő és támogató szervezetek: CEU CAC, Izrael Állam Nagykövetsége, Lengyel Intézet Budapest, Szlovák Intézet Budapest, Budapesti Román Kulturális Intézet, Lucky Trimmer e.V.

Média partner: Pesti Est, Táncélet.hu, Táncművészet, Tánckritika.hu

A szimpózium programjára előzetesen online regisztráció szükséges, a program ingyenes. Részletek a web-oldalon. A workshopokra előzetes bejelentkezés szükséges.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Jegyek az előadások helyszínein, illetve az ismert jegyirodákban és online is kaphatók.
Bakelit MAC, 1095 Budapest, Soroksári út 164. CEU (Central European University), 1051 Budapest, Nádor u. 15. MAMŰ Galéria, 1071 Budapest, Damjanich u. 39. MU Színház, 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17. RS9+ Vallai Kert, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 10. ZéróPlusz Táncstúdió, 1027 Budapest, Jurányi u. 1. első emelet

További információ:
L1danceFest web-olal
L1danceFest blog-oldal
L1 Egyesület FB oldal