A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Dubrovay László Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósult meg 2016-ban, hatalmas sikerrel. A Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció 2017. március 31-én a pécsi Kodály Központ hangversenytermében kel életre ismét a Pécsi Balett előadásában, egyetlen alkalommal.

Az előadás előtt köszöntőt mond: Dr. Hoppál Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. A Faust, az elkárhozott zenéje az elmúlt hetven év egyik legnagyobb szabású eredeti balettkompozíciója. Monumentalitását mutatja a mű több mint 460 oldalas partitúrája is. A darab Goethe remekművének 1. és 2. részét követi, szinte teljes mértékben megegyezve az eredetivel. Dubrovay László csodálatos, érzelemgazdag dallamai a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Zenekar közreműködésével szólalnak meg. A táncdráma nagyszabású, látványos színpadképpel, jól követhető cselekménnyel elevenedik meg a Pécsi Balett táncművészeinek szenvedélyes előadásában. A lenyűgöző produkció igazi csemege a zene és a tánc rajongói számára egyaránt.

„Öreg korában ki ne gondolna arra, milyen lenne az összegyűjtött tapasztalatok, ismeretek birtokában megfiatalodni, még egyszer élvezni a fiatalság minden vonzerejét, végigélni az új élet által kínált sokféle szépséget, gazdagságot? Goethe Faustja ezért a célért szövetségre lép az ördöggel, halála után testét a pokoli erők rendelkezésére bocsátja. De egy tisztességes, becsületes, példamutató élet után az elkárhozás megtörténhet? Győzhetnek a gonosz erők? Erre a kérdésre válaszol a táncdráma” - mondja Dubrovay László, a Nemzet Művésze.
A táncdráma koreográfusa a Harangozó-díjas és Imre Zoltán-díjas Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója. A társulat tizenhat táncművészének közreműködésével mutatják be az elképesztően színes, nagyszabású előadást a Kodály Központ színpadán. A Pécsi Balett repertoárjának visszatérő szereplői a nagy klasszikusok mellett a kortárs magyar zeneszerzők művei is. „Nagy megtiszteltetés és felelősség egy kortárs zeneszerző mesterművéhez elsőként koreográfiát készíteni. A saját elképzeléseimet úgy kellett összhangba hoznom a zeneszerzőjével, hogy végül a kettőnk víziója eggyé váljon. Örömmel léptem be Laci bácsi világába, mert hihetetlenül izgalmas, szenvedélyes és dinamikus. Személyisége legalább annyira inspirált, mint Faust bolyongása, szerelmei és pokoljárása” - mondja Vincze Balázs koreográfus.

pecs fauszt
Fotó: Hrotkó Bálint 

 

Pécsi Balett: Faust, az elkárhozott

Zeneszerző: Dubrovay László 
Díszlet- és jelmeztervező: Molnár Zsuzsa
Dramaturg: Molnár Zsuzsa, Uhrik Dóra 
A koreográfus asszisztense: Molnár Zsolt 
Koreográfus: Vincze Balázs 

Közreműködik:
a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Záborszky Kálmán

Táncolják a Pécsi Balett táncművészei:

Faust: Kerekes Soma Lőrinc
Mefisztó: Koncz Péter
Istenúrfi: Molnár Zsolt
Margit: Ujvári Katalin
Afrodité: Vincze Brigitta
Fehér angyalok: Kócsy Mónika, Tuboly Szilárd
Fekete angyalok: Hoffman Virág Zoé, Szabó Márton
Ikarosz: Matola Dávid
Plutus: Molnár Zsolt
Bálint, Margit testvére: Matola Dávid
Nimfák: Domány Réka, Kaiser Fruzsina, Szécsi Theodóra, Ujvári Katalin
Alvilági nép / Világi nép: Domány Réka, Kaiser Fruzsina, Szécsi Theodóra, Ujvári Katalin, Matola Dávid, Téglás Bánk, Varga Máté