Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere egy áprilisi Kisalföld.hu-n megjelent interjúban arról beszélt, hogy azt tapasztalja, "hogy a színház ormótlan épületét nem annyira szeretik a győriek" és a korszerűtlen, elöregedett épület elbontása után egy nagy zöld parkot lehetne kialakítani a belvárosban a színház helyére. Párhuzamosan egy új kulturális központ létrehozását tervezi a Mosoni-Duna partján, ahol egy hangverseny- és konferenciatermet, egy vadonatúj, modern színházat és egy rockkoncertekre is alkalmas ifjúsági és művészeti közösségi teret kiállítótermekkel, próbatermekkel, klubokkal valósítanának meg. A terv sokakban aggodalmat keltett, most Bombicz Barbarának, a Győri Balett alapító és örökös tagjának gondolatait közöljük a hírrel kapcsolatban.

A minap a győri fórumokon azt olvasom, lehet, hogy le fogják bontani a Győri Nemzeti Színház épületét, régi nevén a Kisfaludy Színházat.

„A múltat végképp eltörölni, semmik vagyunk…” lehet hinni, hogy ily módon „minden leszünk”, de rémesen hangzik a fülemnek, mert még a múlt század dereka táján születtem.

A színházunk lehet, hogy nem vitorlákat formáz, mint a Sidney-i Operaház, de nem hétköznapi forma, úgy mondjuk: sísánc.  Amikor 1978-ban átadták, Közép-Európa legnagyobb színházának számított. Nem tudom épült-e azóta hozzá fogható a térségben.

E SZÍNHÁZBAN – csupa nagybetűvel – kezdtem dolgozni a Győri Balett tagjaként, de az ország és a világ kisebb, nagyobb színházaiban is volt szerencsém fellépni. Budapesten többek között a Magyar Állami Operaházban, az Erkel Színházban, a Vígszínházban, az Operett Színházban, a Művészetek Palotájában; vidéken Soprontól, Pécsen át, Debrecenig.  Külföldön Baltimore-ban, Londonban, Lisszabonban, Párizsban, Berlinben, Bécsben, Pozsonyban, Moszkvában, Pekingben, Szöulban, Tokióban, de nem is sorolnám tovább.

Mutasson nekem valaki még egy színházat, amelyben mindez egyszerre megvan: olyat, amelynek 14 méter széles a színpadnyílása. Hátrafelé annyira mély, hogy innen is lehet a háttérfüggöny operafóliájára vetíteni. Jobbra és balra is van oldalszínpada, ahol kész, színpad méretű díszletek várakozhatnak, és mind e mellett marad hely a kulisszákban.

A színpadnak építettek forgót, egyes rekeszek előre, hátra tolhatók és süllyeszthetők. Létezik zenekari árok, ami ha szükséges befedhető.

A Győri Balettnak volt olyan darabja, amely díszlet és függönyök nélkül ment, így a nézők az egyész izgalmas teret láthatták, amely magában is megkapó látványt nyújtó.

A kiszolgáló helyek, az irodák az épületen belül vannak, csakúgy, mint a fodrásztár, vagy az éppen játszó jelmezek raktára, az öltözők, a próbaterem, vagy a balett-terem. A művészeknek ételért sem kell kilépjenek az épületből, a kantin gondoskodik róluk.

A hátsó szférát vasfüggöny választja el a nézőtértől.

A fotelnyi helyekről, nem csak úgy látható az egész színpad, ha az előttünk ülő feje félre billen. Görög példára, több ezer éves szokást megtartva, lépcsőzetesen emelkedőek a széksorok. Minden néző rálát a színpadra, az ott bemutatott térformákra.

Sőt, a szünetben a közönség, nem szűk folyosókon közlekedik, hanem a kiállítótérnek is használt tágas csarnokban tölti az idejét beszélgetve, a büfében vásárolt itallal oltva szomját.

Máshol létezik olyan színjátszó hely, ahová, csak kevesen tudnak beülni, így nem nagy nyereség ott játszani. Van olyan nagy hodály, amit a város érdeklődői és az oda utazók sem tudnak megtölteni. A mi győri színházunk közel 700 férőhellyel minden este megtelik. Olyan távolságra van a vasúti és autóbusz pályaudvartól, hogy akár még magassarkú cipőben is megközelíthető. Körzetében négy parkolóház épült az autóval érkezőknek.

Mindezen túl az épület még egy helyen tudja fogadni a közönséget: a festőtárat kisszínpaddá alakították át, és kamaradarabok játszhatók a harmadik emeleten, ahová lift visz fel. Ez a Kisfaludy terem.

A bejárat előtt pedig fesztivál rendezhető, mert van tér, atmoszféra.

De mindez a külső forma.

„A múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk, rajta állunk.”  (Mikó Imre)

Nem engedhetünk el egy ilyen épületet, nem lenne szabad lerombolni! Kultikus jelentőségű! Győr már egyszer lebontotta színházépületi gyökereit, ami mára műemléki érdekesség lenne.

Kérem, ne rombolva, hanem megőrizve, továbbadva, a lábunkat a múltunkon megvetve haladjunk!

Az élő tánc, úgy, mint a dráma, az opera, vagy a musical előadás nem marad ránk, mint egy becses épület, egy szobor, vagy festmény. A nézők emlékezetében, katarzis esetén a megemelkedett lélekben hagy benyomást. A teljesítményekhez és a helyszínhez emlékek fűződnek. Történelemmé válik. Művészettörténetté, színháztörténetté. A Győri Balettban mi úgy mondtuk, ez a hely a mi templomunk. Nem szentségteleníthetjük meg. Izzadtság, igyekezet, szeretet fűződik ezekhez a falakhoz. Kurázsi mama, Nap szerettei, Aida, Kripli, Anna Karenina… hány csodás művész játékát csodálhatta meg itt a közönség a még csak 41 éve álló épületben.

Ha mind ezek ellenére mégse itt folytatódna a színházi élet: biztos sokan fizetnének azért, ha a Győri Nemzeti Színház deszkáin barangolva a „Szamuráj”, Fülöp Viktor muzeális értékű székét láthatnák, illetve csak egy percre beleülhetnének; vagy hátul az erkélyes, színdarabok szerint berendezett helyiségek egyikében, mint mondjuk, Hamlet aludnának.  Biztos akadnának, akik kibérelnék az épület tereit; esetleg lennének, akik kilátóként hasznosítva a tetejéről tekintenének le, körbe gyönyörű városunkra.

Egyet biztosan gondolok. Lehet továbbra is játszani az épületben. Lehet felújítani, toldani, alá, mellé, közelébe építkezni. Lehet az építményt másra használni, átalakítani. Vagy lehet valahol távolabb egy szebb, jobb, modernebb játszó helyet létrehozni, ami mindezt, sőt többet tud;

de, a Győri Nemzeti Színház épületét a föld színével tenni egyenlővé, érdemtelen.

Szerző: Bombicz Barbara a Győri Balett alapító és örökös tagja