A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
„Kábé 10” éves a Tünet Együttes, és ezt ezzel a címmel ellátott fesztiváljával jelzi december 6., 7. és 8-án a Trafóban. Szabó Réka, a társulat alapítója ugyanis nem ünnepel, hanem jelez, és azért nem saját retrospektívját mutatja fel, mert most inkább együttműködésre invitálna.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház új igazgatója hat éven át dolgozott igazgatóhelyettesként a két egész és egy rendhagyó, egy éves ciklus után leköszönő vezető, Török Jolán mellett, akinek január első napján veszi át a helyét. Mivel a munka, az eredmények és még a zsákutcák is közösek voltak, érthető, hogy a megújítás mellett az értékek megőrzésére is törekszik. A jövő Nemzeti Táncszínházát olyan közösségi térként képzeli el, amelynek fő jellemzője a minél nagyobb és minden területen érvényesülő nyitottság.

Tizenkét éves fonalat vesz fel Krámer György, aki a Miskolci Nemzeti Színházban eltöltött majdnem egy évtized után ezúttal egy független színház tánctagozatának vezetésére szerződött pályafutásának egyik korábbi helyszínére, Veszprémbe. A koreográfus szerint alapvető, hogy egy társulat nemcsak a városban, hanem a városnak is alkosson.

Szokatlan – ám annál is érdemesebb – helyre került egy állami elismerés idén március 15-én: a Magyar Ezüst Érdemkeresztet olyan valaki kapta, aki maga sosem táncolt, de két évtizede töretlenül dolgozik a táncművészetet kiszolgáló lényeges háttér-funkciókban, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. A díjat Halász Tamás a Táncarchívumban végzett munkájáért és a Parallel című folyóirat főszerkesztőjeként kapta. Régen éreztem egy kitüntetést ennyire fontosnak.

A mára kultikussá vált Don Quijote mauzóleum alkotója számára nem ismeretlen a szélmalomharc, a hosszú karú óriásokkal való szembemenetel. A kényelmesen elérhető színházi élettől negyed órára fekvő gyárukban társulata a legkevésbé sem termelésszerű módon készíti előadásait, és igyekszik szerepet vállalni a függetlenek érdekében a kultúrpolitikával való párbeszédben is.

Ha nem lenne túlságosan bulvár-ízű, valami olyan címet adtam volna ennek az írásnak, hogy „beszélgetés az erzsébetvárosi Gyagilevvel”, hisz a szakmában ismert és elismert tény, hogyan menedzseli a fiatal tehetségeket a Közép-Európa Táncszínház környékén immár hosszú évek óta… Ami miatt viszont ez a beszélgetés oly aktuálissá vált, az egy változás. Az elmúlt évtized egyik legjelentékenyebb táncszakmai közéleti alakja pár hónapja ismét szinte kizárólag a „Bethlen-re” koncentrál. 

A kortárs kifejezést nem csak időbeli kategóriaként értelmező alkotó darabjai bevallása szerint mindig filozofikusabbra sikerednek a könnyen befogadhatónál. Ennek ellenére nem köt kompromisszumot, nem hazudik, vállalja darabjai többrétegűségét, hiszen maga a világ is összetett. A „táncpolitikában” egyre több szerepet betöltő Kovács Gerzson Péterrel a színház nevelő funkciójáról, a befogadó helyek műsorpolitikájáról és a Trafó igazgatóváltásáról is beszélgettünk.

2011 decemberében tíz éves a Nemzeti Táncszínház, egyúttal az intézményt a kezdetektől vezető Török Jolán igazgatói regnálása. Az igazgatónő ugyan egy évtizede nem gondolkodhat nyolc órás munkaidőben és hétvégében, de a mindezért jutalmul kapott bizalom erőt adott a feszes tempóhoz. Amelyből egy év múlva kiszáll, és az új generációknak, különösképpen a legifjabb korosztály egyik képviselőjének, unokájának szenteli majd az idejét.

Pártay Lilla októberben 70. születésnapját ünnepelte, leghíresebb munkáját, az Anna Kareninát 1991-ben mutatták be a Magyar Állami Operaházban, ahol 50 éve dolgozik táncosként, koreográfusként. A kerek jubileumok alkalmából a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas mesternőt pályatársai, barátai is felköszöntették. Templomában, az Operaházban sétálgatva külföldi lehetőségeiről, családjáról, karrierjének rögös útjáról, a fiatal táncművészek nehéz helyzetéről és kutyájáról is anekdotázunk.

Pataky Klári pályája a szakmai elismertség és a közönségsiker szempontjából annak első hét évében egyensúlyban állt. Mikor ez megbillent, fel kellett tennie magának a kérdést, előbbinek vagy utóbbinak címezi darabjait. A pozitív visszajelzések az elmúlt két évben leginkább a civil nézőktől érkeznek, akik a szívüket, nem a fejüket használják a színházban. Ám nemigen van ideje mindezt mérlegre tenni, mert a Lábán Rudolf-díjas koreográfus bemutatója után nem újabb premierre készül, hanem a kultúratámogatás szeszélyessége miatt felvett kölcsönök visszafizetésére.