A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Góbi Rita szeret magának akadálypályát építeni, amelyen aztán végigmehet. Imádja, ha nincs meghatározva az ábécé, és már a klasszikus balett képzésen tudta, hogy nem akar hattyú lenni. Tíz éve vezeti saját, a táncot társművészetekkel házasító társulatát. Új előadása Budapestről szól, amelyben gyakran saját világába burkolózva sétál végig, mégis vágyik arra, hogy másokhoz kapcsolódjon.

Szakály György 2015 decemberében ünnepelte 60. születésnapját. A Táncművészeti Főiskola rektora tragédiák árnyékában, a sors különös játéka folytán lett az intézet vezetője, mégis európai színvonalon és „ezerrel” vezeti azt, ahogy táncos szerepeit is alakította. A Kossuth-díjas táncművésszel a Korona Pódiumtól a New York-i Metropolitanig vezető útról beszélgettünk, illetve többek között arról, miért érzi rosszul magát ma az Operaház nézőterén, mit tart a legnagyobb bukásának, és hogyan került gesztenyepüré a szélvédőjére.

A Müpában találkozunk, ott tárgyal éppen. (Szerződések körüli adminisztráció-dömping, - mondja, - de most már rám koncentrál.) A legnagyobb, kizárólag táncot befogadó és terjesztő hazai szervezet igazgatója. Ezzel fogjuk kezdeni a beszélgetést, és nem azzal, hogy honnan is jött, tehát nem a Veszprém megyei kis falunál és nem a néptáncnál. De arról is lesz…

A jeles külföldi társulatoknál megfordult, évekig bőröndből élő Kun Attila többször nekifutott Magyarországnak, végül a Közép-Európa Táncszínházzal találta meg a közös hangot és utat, és lett a társulat művészeti vezetője. A fejekben lévő falakról, nemzetközi és hazai táncpiacról, GDP-ről, az angol gyepről és a mozogni képes ízületeinkre való rácsodálkozásról is beszélgettünk.

Velekei László a Győri Balett minden porcikáját, erényeit, hibáit ismeri, táncos pályafutását követően a társulat koreográfusa, majd művészeti vezetője és az igazgatói pozíció várományosa lett. Úgy gondolja, az együttes múltjából egyszerre érdemes mindent megőrizni, és mindent újragondolni. A társadalmi problémák iránt érzékeny alkotó, akinek az életét áthatja a változás, éppen az elengedésről, az önmagunkra találásról készíti új darabját.

Nagy Csilla táncos-koreorgáfus munkáiban egyaránt használja a kortárs táncok, a jóga, a tai chi, a break, a diszkó, a színház és az argentin tangó elemeit, olykor pedig Beyoncé vagy Marquese Scott amerikai utcai táncos mozgásanyagából is merít – ha épp az fejezi ki legjobban az alkotói szándékot. A folytonos változás és a különbözőségek összehangolásának célja jellemzi Vavra Júliával készített Öböl című duóját is, melyet az L1danceFest 2015 keretében, szeptember 15-én a MU Színházban láthatunk.

Vincze Balázs komoly munkával építette újjá, és egy évtizede vezeti a magyar modern balett bölcsőjének számító Pécsi Balettet. A jövőre 55. évfordulóját ünneplő együttes életében is változást hozhat, hogy az igazgató váltja Márta Istvánt a Zsolnay Örökségkezelő élén. Az egyik legszerteágazóbb munkát végző, olykor mégis hányatott sorsú balettegyüttes életében ennek és a nemrég megkapott nemzeti státusznak köszönhetően új periódus következhet.

Irodalmi gyökerű, de nem a szöveg, hanem a tánc nyelvén megszólaló előadásaiban emberi játszmákról, hatalomvágyról mesél, de jövőre talán már valami egészen mást fog csinálni. Kulcsár Noémi bátran kísérletezik, filmes szerkesztésű előadásaiban egyszer interaktív videotechnikát, máskor bábot alkalmaz. A beszélgetés során önmagunk felzabálása, a zombik és a vámpírok is szóba kerülnek.

Grecsó Zoltán a legutóbbi Lábán-díj kapcsán emelte fel a szavát, hogy felhívja a figyelmet a „pad alatti” táncművészek helyzetére. A pozitív szemlélet azonban sokkal jobban jellemzi őt, ez vezeti a több mint fél évtizede működő Willany Leó improvizációs táncszínház életben tartásában és a tanításban is.

Az ötvenhét éves Duna Művészegyüttes művészeti vezetője szerint egy színházi szemléletű néptánc előadás a mai napig ellenérzést válthat ki. Az együttes korszerű darabjaival sikeresen szólítja meg a közönséget, évente közel száz alkalommal. A táncosok pedig rendkívüli elhivatottsággal, csekély anyagi elismerés mellett teszik ezt. Hogyan maradhat jelen idejű egy múltbéli, perifériára szorult műfaj, erről is beszélgettünk Juhász Zsolttal.