Évről évre szóba kerül a magyarországi táncélet vízfejűsége, fővárosi koncentráltsága, és talán már a megoldás irányába mutat, hogy egyre több vidéki táncműhely alakul, vagy éppen alakul át, céloz meg ambiciózusabb működést. Az egészen új kecskeméti tánctagozat, a Miskolci Balett, a Veszprémi Táncműhely és a GG Tánc Eger vezetőit kérdeztük.


Fotó: Gál Gábor

Barta Dóra, a kecskeméti Katona József Színház leendő tánctagozatának vezetője

A tánctagozat megalakulása hogyan érintené a 2008-ban alakult Badora Társulatot? Integrálódna a színházba?
Júniusban dönt az önkormányzati közgyűlés a tagozat megalakulásáról. Amennyiben igennel szavaznak, a független együttes és a kőszínházi balettkar két külön egység lesz. Koprodukciós partnerként természetesen egy-egy bemutató erejéig együttműködik majd a két szervezeti forma. A Badora Társulat az elmúlt években megerősödött, önállóan is szerepet vállal a hazai táncéletben. A függetlenként létrehozott művek természetesen szabadabb alkotói folyamat eredményeként jönnek létre, míg a kőszínházi működésben sokszor inkább alkalmazott műfajként jelenik meg a tánc. Mindkét művészeti egységben ugyanazt a magas szakmai nívót szeretném létrehozni, a gondosan megtervezett évad során, profi tréningekkel pedig a balettkar jövendőbeli egyedi arculatát formálni.

Lesznek-e önálló táncszínházi bemutatói a tagozatnak?
Egy évad során legalább egy önálló megjelenést garantál a színház direktora, Cseke Péter. Továbbá van remény olyan előadások létrehozására is, amelyekben a próza és a tánc egyszerre lesz jelen.

Van-e igény Kecskeméten a táncra? Hogyan látnak neki a munkának egy olyan városban, ahol a műfajnak nincsenek hagyományai?
Személyesen tapasztaltam, hogy Kecskeméten szeretik a táncot. Több éven keresztül vendégszerepeltünk itt a Szegedi Kortárs Balettel, akkor táncművészként voltam jelen a produkciókban. A város közönsége nyitottan, érdeklődve fogadta az előadásokat.
Annak idején az egri Gárdonyi Géza Színházban, amelynek a tánctagoztatát vezettem, a működés hasonló felépítésére volt szükség. Ott úgy választottuk ki az elsőként bemutatott produkciókat, hogy nagyobb közönség érdeklődésére tartsanak számot, később kezdtük el a műfajban elmélyülni vágyó, szűkebb réteg megnyerését. Kecskeméten pezsgő a kulturális élet, más területeken erős hagyományokkal. Már a megalakulástól kezdve szoros együttműködést tervezünk a már létező lokális művészeti csoportokkal.

Melyek a tervezett bemutatók?
A balettkar bemutatkozó darabja a Négy évszak lesz.


Fotó: Dömölky Dániel

Alkotóként mennyiben más egy városnak koreografálni, mint saját produkciót létrehozni?
Sok türelemre és módszeres építkezésre van szükség. Csak érzéki módon érhetjük el, hogy meghallják a tánc egyedi hangját, és vágyjanak arra, hogy megismerjék a műfaj különleges kommunikációját. A Badora Társulat ebből a szempontból már kiforrottabb stílust, könnyebben körvonalazható irányt mutat.

Van-e átjárás, párbeszéd a vidéki tánctagozatok között, illetve a fővárosi befogadó színházakkal?
Egyelőre nem tapasztalom, de bizonyára lesz változás, mivel egyre több vidéki színház bővül tánctagozattal. Személy szerint szorgalmazni szeretném a kölcsönös meghívásokat, a fővárosi megjelenés pedig elengedhetetlen.

Prosperál-e a tánc műfaja? Éppen egy vidéki példa: akár rossz ómennek is tekinthetnénk, hogy idén elmarad A Tánc Fesztiválja Veszprémben.
Valóban, és sajnos nem ez az első jel arra, hogy a műfaj élettere egyre szűkül. De ebbe nem törődhetünk bele, néha úgy érzem magam, mint a víz, ami oda kénytelen folyni, ahol helye van.

Kozma Attila, a Miskolci Balett vezetője

Nem tánctagozat, mint korábban, hanem már a nevében is hangsúlyozva balett-társulat. Miért volt szükség a váltásra?
A megújulás minden csapat életében kötelező. A táncosok és a színház vezetése részéről is igény volt a továbblépésre. Az igazgatóváltás után magasabbak lettek az elvárások az egész színházzal szemben, és ennek mi is szeretnénk megfelelni. Több és különböző stílusú bemutatót tervezünk többféle helyszínen, és intenzívebben szeretnénk jelen lenni a hazai és a nemzetközi táncéletben. A tervünk az, hogy egy markáns, kizárólag a Miskolci Balettre jellemző arculatot alakítsunk ki. Megtartanánk az egyik eddigi jellemzőt, a társadalmat érintő problémák feldolgozását, emellett keresünk a közönséget érdeklő más témákat is, a mozgásrendszerünkbe pedig igyekszünk korábban nem vagy kevésbé használt stíluselemeket beépíteni. Pályázatok útján, valamint személyesen kutatjuk a lehetőséget hazai és külföldi együttesekkel való kooperálásra, az építkezés első fázisában tartunk.

Majdnem egy évtizeden keresztül Krámer Györggyel közösen vezette a tánctagozatot, miben látja ennek a korszaknak az erényeit és a hibáit?
Talán túlságosan sok kompromisszumot kötöttünk akkor, és a békesség kedvéért jóval többet engedtünk annál, mint amit cserébe kaptunk. Viták és érvek nélkül engedtük bizonyos produkciók és szellemi kapacitások abortálását. A másik tudatos döntés a bezárkózás volt. Az időszaknak mindenképpen erénye, hogy ismertté vált a miskolci tánctagozat, megjelentünk fesztiválokon. Olyan előadások is születtek, amelyek az akkori színházban egy saját útját kereső műhely jelenlétét képviselték. Most szeretném még szélesebbre tárni a balett-terem ajtaját. Az idei évadhoz hasonlóan a jövőben is minél több szakember jelenlétére van szükség, ez garantálja a fejlődést. Négy különböző kurzust tartottunk, valamint négy eltérő stílusú koreográfus is dolgozott a színházban. Új inspirációkra van szükség, szeretnénk tanulni, megismerni, befogadni.

Önálló produkciót létrehozása mellett részt vesznek a Miskolci Nemzeti Színház előadásaiban is?
Igen, a Miskolci Balett szerves része a színház repertoárjának. Musical, operett és opera előadásokban is dolgozunk, és gyakran veszünk részt utcai performanszokban, flash mobokban. Néhányan közülünk a színház ifjúsági SziTu programjában is tanítanak.

Milyen a miskolci közönség viszonya a tánchoz, mennyire nyitottak a kísérletezésre?
A miskolci közönség nyitott, érdeklődő, a színházat szerető emberek közössége, így van ez a tánc esetében is. A színház sok játszóhellyel rendelkezik, ezek tematikája is más, így mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő produkciókat. Eddig főként a Csarnok volt a táncelőadások helyszíne, a következő évadtól a Kamaraszínház lesz az irodalmi alapú művek színtere, a Csarnok marad a szociális kérdéseket boncolgató előadásoké, a Játékszín pedig nyitott terep lesz, ahol a balett-társulat tagjai bemutatkozhatnak alkotóként, illetve itt szeretnénk folytatni a független alkotók produkcióinak bemutatását is.

Milyen bemutatók állnak a Miskolci Balett mögött és előtt?
Az idei évadban két önálló bemutatónk volt, az első A „Forint”/Médeia , a második négyNEGYED címmel. A „Forint” Miskolc és lakóinak problémáit boncolgató dokumentarista előadás. A címben szereplő „Forint” maga a város szívében található kereszteződés, amely a 60-as évektől kezdve kultikus hely volt, de mára teljesen elveszítette az agora jellegét, amit az itt élők többségének jelentett. Ezen keresztül igyekeztünk azt az általános rosszkedvet és kilátástalanságot bemutatni, ami sajnos mind Miskolcra, mind az országra jellemző manapság. A Médeia pedig a szerelem elvesztésének őrült stációit mutatja meg, a csalódásnak azt a fájdalmát, amely a legdrágább kincs, a gyermek feláldozásához vezet. A darab egyébként erősen személyes indíttatásomból született. Az áprilisi négyNEGYED című, négy darabból álló bemutató érdekessége, hogy egy általunk kiírt pályázati felhívás eredményeként jött létre, négy tehetséges, fiatal koreográfust hívtunk meg. Ennek a kezdeményezésnek tervben van a folytatása is, így szeretnénk naprakész képet adni a nézőinknek a kortárs tánc jelenlegi helyzetéről, sokszínűségéről. A következő évadban tervezzük a Rómeó és Júlia bemutatását, és ismét egy társadalmi problémákat feldolgozó darab színrevitelét, illetve táncosaink friss elképzeléseinek megvalósítását.

Működik a kommunikáció a vidéki tánctársulatok között, illetve a fővárosi befogadó színházakkal, társulatokkal?
A GG Tánc Egerrel például határozottan jó a kapcsolatunk, nézzük egymás előadásait, kölcsönös meghívásoknak teszünk eleget. Több vidéki és budapesti csapat meghívását tervezzük a következő évadban, szóba került a Szegedi Kortárs Balett, a Közép-Európa Táncszínház, a Frenák Pál Társulat és a Hodworks. Tervünk, hogy közös tréningeket, workshopokat, szakmai konzultációkat tartsunk. Szeretném, ha Miskolc a táncos szakma vidéki fórumává válna, a célom, hogy minden oldalról meghívjam a jeles alkotókat, kritikusokat és a kultúrával foglalkozó politikusokat – minden oldalról. Hogy vitatkozzunk, érveljünk, megoldásokat keressünk a minket érintő problémákra. A táncszakmának konzultációra és markánsabb jelenlétre lenne szüksége a kulturális életben. A művészi elképzelések megvalósításán túl ez a legfontosabb feladatunk. Elég elkeserítőnek tartom azt az erőtlen összetartozást, ami eddig a szakmát jellemezte.

Virágzik ma a tánc Magyarországon? Az, hogy elkészült ez az interjú, arra utal, hogy igen, de állandóak az anyagi nehézségek, nemrég pedig elmaradt A Tánc Fesztiválja Veszprémben, hasonló okokból.
A kultúra katasztrofális állapotban van, színházak zártak be, társulatok szűntek meg. A függetlenek működésének ellehetetlenítése, a megvont vagy csak bizonyos csoportok számára fenntartott nyugdíj és számos olyan intézkedés sújtotta a területet, amelyeknek a feloszlatás lett az eredménye. Szégyen és megalázó, ahogy sok társulatnak a megélhetésért kell küzdenie, több helyről lehetett hallani, hogy tréningek, próbák maradtak el, mert nem volt pénz fűtésre, hogy azoknak az embereknek, akik nap mint nap komoly fizikai megterhelésen esnek át, sokszor a napi táplálkozás is komoly gondot okoz. Ennek ellenére születnek kiváló előadások. A táncosok kitartó emberek, erre neveli őket a szakmájuk, a mindennapi, sokszor nagy akaraterőt igénylő próbák, előadások.
Ami A Tánc Fesztiválját illeti, pontosan tudom, milyen komoly munka, szervezés, átcsoportosítás és kompromisszumkészség kellett ahhoz évek óta, hogy a rendezők le tudják bonyolítani ezt a mindannyiunk számára fontos és elismert fesztivált. Olyan kevés alkalom, lehetőség van, ahol össze tudnánk jönni, meg tudnánk mutatni, ki hol tart, megvitathatnánk az együttesek helyzetét. Ettől, egy évek óta jól működő fesztiváltól fosztottak meg most minket. Csak reménykedni tudok abban, hogy van bennük, annyi kitartás és akarat, hogy jövőre ismét találkozóra gyűlhessen a szakma Veszprémben.

Krámer György, a Veszprémi Táncműhely vezetője

Veszprémben régre visszanyúló története van a táncnak. A korábbi Veszprémi Táncműhelyből mit örökített át az újba?
Veszprémben a kilencvenes évektől szünet nélkül folytatott munkánk eredményeként mára kialakult egy stabil közönségréteg, amelyet érdekel a kortárs táncszínház, elfogadja, érti, igényli azt. Ez nem volt könnyű, szisztematikus és kitartó munkát igényelt. A történet a Vándorfi László által vezetett Petőfi Színházban kezdődött, ahol 1993-tól a vezetés támogatásával alakult a Veszprémi Táncműhely, méghozzá egy olyan városban, ahol a színházi tradíció nem ismerte, nem kínálta, és nem támogatta a műfajt. Hat önálló produkciót hoztunk létre, az áttörést pedig az jelentette, amikor Vándorfi László úgy döntött, hogy a Faust című táncjátékot beemeli a bérletes programba. Ennek sikerén felbuzdulva indult útjára 1998-ban A Tánc Fesztiválja. A fesztivál azonnali szakmai sikere, magas színvonala és sokszínűsége pezsgést, új színt hozott a város kulturális életébe, és véglegesen beágyazottá tette a kortárs táncszínházat Veszprémben. Miután a vezetőit eltávolították a Petőfi Színházból, a Veszprémi Táncműhely elveszítette bázisát, és kénytelen volt beszüntetni a működését.
Az idei szezonban a Pannon Várszínház tagozataként, ismét csak Vándorfi László kezdeményezésére újraalakult a Veszprémi Táncműhely. Az előképének a kilencvenes évekbeli működést tekintjük, mindig az adott produkció igényei szerinti művészek vesznek részt a munkában. Ha szükséges, koreográfust, zeneszerzőt vagy tervezőt szerződtetünk, és a legkülönbözőbb helyekről verbuválunk táncművészeket a darabokhoz. Az állandóságot a műhely szellemisége képviseli, amely amellett, hogy sokféle irányban nyitott, formanyelvi és tartalmi kísérletező kedve töretlen, nem feledkezik meg arról a közegről, amelyben működik.

Milyen működést határoz meg a „műhely” kifejezés?
Igényességet takar, ez a műhely nem „termel”. Csak akkor állunk a közönség elé, ha van valódi alkotói szándék és kiérlelt gondolat. Azon munkálkodunk, hogy megértsük a közeget, amelyben létezünk, és azon, hogy megértessük magunkat a közegünkkel. Nem hódolunk divatoknak, trendeknek, a színházat a közösségi létezés magas fokú megvalósulásának tekintjük, nem önmegvalósításnak.

Az elmúlt időszakban pezsegni kezdett a vidéki táncélet: tagozatok alakulnak, vagy alakulnak át, mi lehet ennek az oka?
A vidéki aktivizálódás egyik oka a budapesti túlkínálat. Sok az együttes, a projekt alapú finanszírozási rendszer folyamatosan bemutatógyártásra ösztönzi a résztvevőket, a közönség érdeklődése pedig beállt egy szintre, nem növekszik. Régi fájdalmam, hogy a vidéken élők nem jutnak kortárs előadó művészethez, még a városokban is ez a helyzet, miközben a fővárosiak „válogathatnak a kendermagban”. Az új szereplők, csapatok nem tudnak betörni a bejáratott fővárosi színterekre, rákényszerülnek, hogy vidéken keressenek maguknak helyet. De ez akár jó hozadéka is lehet a helyzetnek. A másik mozgató erő az előadó-művészeti törvény, mivel ez támogatja a több tagozatú, több műfajú színházakat, a színházigazgatók hirtelen felhagytak régi, távolságtartó magatartásukkal a táncművészet irányában. Jobb besorolást, kedvezőbb központi finanszírozást remélve ettől. Emellett jól jönnek az operettekhez, musicalekhez a kéznél lévő táncosok. Ebből kellő kitartással és diplomáciai érzékkel még jól is kijöhet a műfaj, ha tehetség és szakmai érték kerül a vidéki színházakhoz.

Van-e megfelelő kommunikáció a vidéki tánctársulatok között, illetve a budapesti befogadó színházakkal?
Alig-alig, ez még kialakulatlan. A Nemzeti Táncszínház ugyan fogadja a vidéki előadásokat Budapesten, de kicsit koncepciótlanul. Ráadásul ez az említett túlkínálatban nem is igen látszik. Fordított irányban szinte semmi mozgás nincs, a fővárosi együttesek nemigen jutnak vidéki fellépési lehetőséghez. A vidéki tagozatok között pedig tudomásom szerint nincs kommunikáció, cserejáték, netán koprodukció. De nagyon régi probléma már a belföldi forgalmazás kérdése. A Veszprémi Táncműhely első korszaka egyébként csupa kooperációból, koprodukcióból állt, emellett tizenöt éven keresztül generáltuk az egymásra figyelést, a párbeszédet az együttesek között A Tánc Fesztiválján. Most egy kicsit „ti jöttök”. Félretéve a keserűséget, folytatnunk kell az együttműködéseket előremozdító tárgyalásokat, de korai lenne még erről beszélni.

Milyen produkciók készültek eddig a Veszprémi Táncműhelyben?
Porcelán címmel készítettünk Ladányi Andreával közösen egy darabot, ez az első évad teljesítménye, egyfajta névjegy. Ladányi Andrea egyben szerepet vállalt a Veszprémi Táncműhely újraindításában is, részese annak a szellemi potenciálnak, amely meghatározza a tagozat jövőbeni működését.

Játszik-e szerepet a tagozat a Pannon Várszínház egyéb előadásaiban az önálló bemutatók mellett?
A műhely egyik fontos feladata a jövőben, hogy vegyes műfajú előadásokat hozzon létre. A színház társulatának összetétele, a repertoárra eddig is jellemző játékstílus szinte kiált a színházi kifejezőeszközök összegyúrása iránt.

Idén elmarad A Tánc Fesztiválja. Miért döntöttek így, előjele lehet-e ez valamilyen negatív folyamatnak?
Nem mi döntöttünk így, az utolsó lehetséges pillanatig kitartottunk a fesztivál megrendezése mellett. Száz százalékos készültséggel, nyomdakész műsorfüzettel, kinyomtatott plakáttal, megkezdett jegyárusítással a hátunk mögött kellett lemondanunk a fesztivált. Mert nem kaptunk rá pénzt. Egyedül Veszprém városa tartott ki mellettünk egy szerény összeggel, ami a költségvetésünk húsz százaléka, ebből nem lehetett a fesztivált finanszírozni.
A fejlemények hátterében nem baljós előjelet látok, hanem a rögvalóságot. Országos szinten gyengült az érdekérvényesítő erőnk, a táncszakma pozíciót veszített, a kortárs előadó-művészet egésze egyre inkább hátrébb szorult. Irányított ízléskorrekció, átrendeződés zajlik. Szomorú tapasztalat, hogy minden területről akad ehhez bőven önkéntes kuncsaft. Hogy lesz-e jövőre fesztivál, az a legkevésbé rajtunk múlik.

Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője

Korábban Barta Dóra vezette az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatát, az általa fémjelzett irányhoz képest mi változott? Blaskó Balázs megválasztása után azt nyilatkozta, nem egy vezető személyre, hanem közösségre épülő társulatot szeretne.
A GG Tánc Eger 2011 augusztusától működik vezetésemmel a jelenlegi felállásában. Táncművészeink döntő többsége a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Ezzel országosan is az egyik legjobb képzettségi mutatóval büszkélkedhetünk. Barta Dórának vitathatatlan érdemei vannak az egri tánctagozat létrejöttében. Azóta lecserélődött mind a társulati tagság, mind a vezetés. Jó közösség alakult ki a színházon belül, és már az első produkciónkban együtt dolgoztunk a prózai tagozattal, amivel kölcsönösen elégedettek voltunk.
 
A kinevezésekor azt nyilatkozta, az előző vezető leváltása körülötti botrány miatt hátránnyal indul. Sikerült-e 2011 óta elfogadtatnia a közönséggel és a szakmával az új tánctagozat munkáját?
Elsődleges célunk a lokális közönségbázis kialakítása, annak a bizonyítása, hogy egy kortárs, haladó szellemiségű táncszínházi alkotás is lehet közérthető és közkedvelt. Igyekszünk áthidalni a „magas” és a populáris művészet közötti szakadékot, ennek köszönhetően jelentősen emelkedett a nézőszámunk és a népszerűségünk is. A minőségi zene és tánc segítségével szeretnénk közel hozni a ma emberéhez a modern művészetet. Első bemutatónkkal, a Liszt Mészáros: Les Préludes – Bartók Balázs Topolánszky: A fábol faragott királyfi című esttel  Egerben 8000 nézőt értünk el, ami a város lélekszámának 15%-a, ez nagy eredmény. Fontosnak tartjuk a helyi fiatalság színházszeretetre való nevelését, és azt, hogy a társulat minél több helyen bemutatkozhasson. Szívesen részt veszünk minden olyan programban, amely a táncművészetet népszerűsíti, Heves megyében több előadást is tartottunk ebből a célból közép- és általános iskolásoknak. Igyekszünk nyitni a fiatal alkotók felé is, 2012-ben pályázatot írtunk ki, amelyből Táncfantáziák című produkciónk született, ezzel felléptünk a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF-programjában és a Tusványos Nyári Szabadegyetem keretében. Fontosnak tartom a táncművészek folyamatos szakmai továbbképzését, ennek jegyében magyar, román, katalán, finn, norvég és japán vendégtanárok segítették együttesünk munkáját az elmúlt két évadban.
 
A társulat táncosai közreműködnek a színház előadásaiban is?
Saját produkcióink mellett a teátrum előadásaiban is részt veszünk, a 2012-13-as évadban közel száz önálló és színházi előadást teljesítettünk.
 
Vannak-e kölcsönös meghívásaik más társulatokkal, tánctagozatokkal, illetve befogadó színházakkal?
Igyekszünk sokat utazni, sokféle helyszínen bemutatkozni. A Les Préludes – A fából faragott királyfi táncesttel például bemutatkoztunk a Szarvasi Vízi Színházban, ahonnan több díjat elhoztunk, a 2013. évi Európai Kulturális Főváros, Kassa főterén és Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban. A Miskolci Operafesztivált pedig szintén a GG Tánc Eger nyitja majd meg A fábol faragott királyfi című darabbal, amely a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közös produkció lesz. Célunk, hogy olyan fórumokat teremtsünk, ahol a hazai táncszakma egésze megmutatkozhat, ezért 2012-ben a tánc világnapján nagyszabású gálaműsornak adtunk otthont a színházban, amelyen több mint 150 művész lépett fel, köztük Magyarország vezető társulatai. A gálaműsoron a klasszikus balett, a néptánc és a kortárs tánc is képviseltette magát, professzionális és amatőr táncosok egyaránt színpadra léptek. 2012 őszén pedig az Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválnak adtunk otthont, amely nagy szakmai és közönségsiker volt.


 
Milyen előadásokat mutatott be eddig a társulat, és milyen premierre készülnek?
Az említetteken kívül a Hamupipőke és a Moulin Rouge című darabokat, a jövőben pedig Grecsó Zoltán Moliére színműve alapján készít improvizációs játékot A képzelt beteg címmel. Finn vendégkoreográfusunkkal, Jenna Jalonennel is készül új bemutató, valamint a prózai tagozattal közösen színpadra visszük Csongor és Tündét.
 
Milyen állapotban van a tánc és a táncélet Magyarországon? Van-e megfelelő mértékű párbeszéd, összetartás?
Bár a művészeti águnk mindig is perifériára szorult, én panaszkodás helyett előremutatóbbnak tartom a kreatív alkotói, közösségi munkát. Az összetartás terén van mit tanulnia a táncszakmának, ugyanakkor folyik az építő jellegű párbeszéd.


Az interjúkat készítette: Halász Glória


A székesfehérvári Vörösmarty Színház (Horváth Csaba) és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház (Vári Bertalan) tánctagozatainak vezetőivel a későbbiekben készítünk interjút.