A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Egerházi Attila, aki hazai és nemzetközi színtéren is számos tapasztalatot szerzett már táncegyüttesek vezetésében, két és fél éve vágott bele a Székesfehérvári Balett Színház létrehozásába, egy olyan korszakban, amikor nem születnek, sokkal inkább megszűnnek kulturális intézmények. Elképzelései szerencsésen találkoztak a város szándékaival, és azóta töretlenül, de forgalommal szemben haladnak előre. Bár Székesfehérváron nem egy magból, hanem egy fácskából növekszik majd erős fa, a társulatépítés és az infrastruktúra megteremtése sok küzdelemmel jár, amibe ez a beszélgetés egyedülálló bepillantást ad, hiszen Magyarországon 45 éve nem volt példa arra, hogy egy város kulturális intézményeként balettszínházat alapítson.

A Közép-Európa Táncszínháznak a 2018-19-es évadtól új művészeti vezetője lesz Feledi János személyében. Vele és Szögi Csaba igazgatóval beszélgettünk arról, hogy a harminc éves jubileumát ünneplő együttes múltjának milyen értékeit érdemes továbbvinni, és miben van szükség megújulásra, milyen változások várhatóak a társulat életében, mi kell ahhoz, hogy ismét felkerüljenek a nemzetközi tánctérképre, és hogy a társulati tagok úgy érezzék, a falat is át tudnák törni.

Nemrég mutatták be a Trafóban a Timothy and the Things Vadászat című darabját. Fülöp László saját és társai férfi létének vívódásaiból készítette az előadást. A koreográfus az interjúban mesélt arról, hogy a művész Fülöp László azonos-e a magánemberrel, az elmúlt nyolc év sikerei mennyire biztosították a Timothy and the Things helyzetét, miért tűnik fel ismét egy hangszer az előadásban, és mi köti össze az általa létrehozott brand alá tartozó darabokat.

Oláh Zoltán 17 éve a Magyar Nemzeti Balett tagja, első magántáncosa, 2018. március 15-e óta pedig Kossuth-díjas művésze. Az érzékenységet, az alázatot és a hitet tartja a legfontosabb pilléreknek ahhoz, hogy valakiből nagy balett művész válhasson, ő maga folyamatosan fejleszti magát, ezért sem gondol életműdíjként a 36 évesen megkapott elismerésre. Oláh Zoltánnal a mai fiatal táncosok helyzetéről, a tanításról, a klasszikus balett megújulásának és a közönségnevelésnek a lehetőségeiről és arról is beszélgettünk, miért hű 17 éve a színházához és mennyire kiszolgáltatott egy balett művész.

A Barta Dóra által igazgatott Kecskemét City Balett, egyben a Katona József Színház integrált tánctagozata idén ünnepli ötödik születésnapját. A társulatvezetővel készült interjúból többek között kiderül, hogy egy zenés színházi produkció hogyan pozícionálhatja a táncot, a tánc jelenléte egy színházban milyen hatással lehet a prózai színészek munkájára, mivel lehet elérni, hogy a közönség ne tolja el magától a táncot, milyen a vidéki táncműhelyek helyzete és a tavalyi fellépése után visszavágyik-e még a színpadra.

Cserepes Gyula óbecsei táncos, előadóművész és koreográfus. A Budapest Kortárstánc Főiskolán tanult, majd professzionális karrierjét a Közép-Európa Táncszínháznál kezdte. Alkotói munkássága a “Revive the Castle” című, térspecifikus előadással kezdődött 2012-ben, míg a “New Age Gypsies” c. duett volt a táncszínházi bemutatkozása. Első független darabja a “The Bridge”, a brüsszeli Volksroomban került bemutatásra.

Február 9-én debütál a III. kerületi Esernyős kulturális térben a Nemzeti Táncszínház Táncoló Filmkockák című multimédiás sorozatának első része. A „Csoda születik” produkciójában a közönség megismerkedhet a mozi elődjeivel és az első filmen rögzített tánclépésekkel. Bemutatkozik pár hihetetlen táncstílus, mint az „apacs tánc” vagy a „lindy hop”, valamint újra megelevenedik a zseniális Charlie Chaplin táncos tehetsége és az MGM musical gépezet korszakalkotó művészei fotóritkaságok és felejthetetlen filmrészletek segítségével.

Vass Imre koreográfus, performer szerint a téma mindig ugyanaz, csak a köntös változik, előbbi pedig leginkább önmaga, kicsit tágabban, az ember működésének megfigyelése. A kortárs táncélet meghatározó szereplőjével szó esett arról, miért vágyott az Ultima Vezhez, majd miért hagyta ott mégis a társulatot, nézőként mit keres egy táncelőadásban, mit ad neki a meditáció, milyen élmény volt számára legutóbbi, első sokszereplős darabjának koreografálása, és mit íratna a névjegyére.

A művészpáros 26 éve küzd előadóként, alkotóként, tanárként és egy időben a szakmapolitika aktív tagjaként az 1950-ben elnémított mozdulatművészet múltjának feltárásáért és megőrzéséért, a műfaj életben tartásáért és jövőjéért. Fenyves Márkkal és Pálosi Istvánnal beszélgettünk arról, miben különbözik a táncban a „kell” és a „lehet”, miért nem történt meg a mai napig a műfaj rehabilitációja, miben más a múlt által inspirált rekonstrukció és a múltba révedés, hogyan lehet a színház túléléséért színházon túli területeken dolgozni, és mi köze a mozdulatművészetnek az 50-es évek híres olimpiai bajnok tornász válogatottjához. 

Autonómia és kreativitás – nemzetközi színtéren ezeket emelik ki azokkal kapcsolatban, akik a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztek. Az intézmény története közel 40 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Kezdetben kínos volt velük barátkozni, jelenleg a kifárasztás korát élik, hiszen a két évtizeden keresztül működő szakközépiskolai képzést anyagi okok miatt szüneteltetniük kell. Angelus Iván igazgatóval arról beszélgettünk, miért választja annyi külföldi diák ezt az iskolát, mit jelent az, hogy a felvételin ők és a diákok is választanak, tanítható-e a jövő táncművészete, miben rejlik a tőlük kikerülő művészek nemzetközi sikereinek titka és mire van igénye a jelen nézőjének.