A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program nemzetközi előadói. Minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal találkozhatunk, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet.

Velekei László 2013-ban dolgozott először Kodály Zoltán műveire, így született meg a nagysikerű KODÁLY című darabunk. Ezt újragondolva alkotta meg a világhírű zeneszerző munkásságának minden szegletéből hasító Romance című koreográfiáját, tisztelegve ezzel a magyar zenetudós, zeneoktató és népzenekutató előtt.

A tavaly megújult színházi helyszín két szabadtéri színpaddal és sok-sok egyéb, a színházi réten megvalósuló programmal várja a kortárstánc és színház iránt érdeklődő fesztiválozókat. 12 különböző országból érkeznek produkciók – többek között kubai, mozambiki, svájci, magyar, francia és olasz előadók lépnek fel minden nap déltől egészen a késő esti órákig.

Júliusban még javában tart majd az évad a Nemzeti Táncszínházban. Idén is könnyed nyári élményt ígér a magyar táncművészet otthona, azonban most rendhagyó módon a nyári előadásokat nem szabadtéren tűzik műsorra. Meglepetéssel is készülnek, a produkciók előtt, 19:00-től a Nemzeti Táncszínház teraszán az aznapi fellépő együttesek köszöntik a Millenáris látogatóit és az érdeklődőket, akiknek egy rövid, ingyenes performance keretében ízelítőt adnak az esti előadásukból.

A BEMUT egy táncelőadás, amely bemutatja a MUTDANCE társulat legikonikusabb koreográfiáit. A műsor a társulat egyedi koreográfiai módszere alapján közelmúltbeli és múltbeli munkákat mutat be és június 17-18-án lép fel a Nemzeti Táncszínház Nagytermében. Az előadás a 10. Színházi Olimpia keretén belül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes meghívására érkezik Magyarországra.

Tovább folytatódik a 10. Színházi Olimpia a Bethlen Téri Színházban. Most a teátrum rezidenstársulata, a Közép-Európa Táncszínház szervezésében érkezik két kortárstánc előadás a VII. kerületbe. Június 8-án, 19:00-kor a nagysikerű Light Room-ot láthatják az érdeklődők, amit a lengyel koreográfus, Magda Niedzielska jegyez a Közép-Európa Táncszínház művészeinek közreműködésével. Június 10-én, 19:00-kor az Olimpia egyik legizgalmasabb, mindössze egyszer látható előadása következik. Az Európa-szerte ismert lengyel koreográfus, Eryk Makohon: Takarazuka Camp című produkcióját tekinthetik meg a Kraków Dance Theatre táncművészeinek előadásában. Az előadást a japán színház, kizárólag nőkből álló revüje ihlette.

A táncdráma ugyan a trianoni békediktátum századik évfordulójára készült, de nem törekszik az igazságtalan döntéshez vezető, vagy az azt követő politikatörténeti események bemutatására. Az alkotók egy nagy történelmi pannó megrajzolása helyett hétköznapi emberek sorsain, küzdelmein és tragédiáin keresztül mutatják be, miként hathat a politika, a háború, valamint egy csodálatos ország felszabdalása, és az egyén önazonosságára érzéketlen nagyhatalmi logika a szétsza- kított családok életére.

A XVIII. Magyar Táncfesztivál idén izgalmas belföldi és külföldi produkciókat mutat be. A táncfesztivál két különleges előadással (mindegyik több kisebb darabok válogatása) a Szlovák Nemzeti Balett és a koreai Mutdance estjével csatlakozik a 10. Színházi Olimpiához.

Az Európa Kulturális Fővárosa évadban 25. alkalommal ad otthont Veszprém városa a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztiválnak. Az eseményen egyértelműen a táncé a főszerep, de képviseltetik magukat a táncművészethez kapcsolódó bábszínház- és zeneművészet alkotói is. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros cím eredményeképp a fesztivál erős hazai és nemzetközi programmal várja az érdeklődőket.

Fren_Ák koncepciója a klasszikus tragédia kortárs módon történő rekontextualizálása és újraértelmezése. A produkció megőrzi a tragédia atmoszférájának lényegét, de Fren_Ák sajátos szcenikai és koreográfiai nyelvén keresztül sikerül a társadalmi-eredeti drámát a belső-érzelmi tragédiára fókuszálni.