A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
 A Budapest Táncszínház 2021-ben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából nagyszabású születésnapi gálaműsort szervezünk. Az est rendezője Földi Béla, a Budapest Táncszínház alapító igazgatója. A két részből álló ünnepi est első felében öt meghívott koreográfus készít öt rövid koreográfiát a Budapest Táncszínház táncművészei számára. A meghívott koreográfusok névsora: Barta Dóra, Sághy Alexandra, Egerházi Attila, Fodor Zoltán, Zachár Lóránd. Ők mindannyian Földi Béla tanítványai és korábbi Budapest Táncszínház tagok.

A szerelemhez kötődő erős érzelmek ihlette Soul Chain izgalmas kortárs tánccá ötvözi a balettet és az electro műfajt: az együttes erős energiát sugároz egy rendkívüli kihívást jelentő koreográfiában, amely 2018-ban elnyerte a DER FAUST német színházi díjat.

Az idén 10 éves Feledi János vezette Feledi Project legújabb premierje az irodalomból és klasszikus balettből is ismert DON QUIJOTE története. A bátorságról szóló táncszínházi előadást 2021.szeptember 27-én a Budapest Táncfesztiválon a Nemzeti Táncszínházban láthatják.

Justin de Jager koreográfiájával született meg a végtelen mozdulatsorból álló, hipnotikus látványjáték Carried Alive címmel. Justin a breakdance stílusból ismert „threading” technika úttörője, amelynek során a táncosok folyamatos mozgással keresik a lehetőségeket, nyitásokat és megoldásokat. Justin nemrég nyerte el a Korzo színház Leo Spreksel díját.

Az ikonikus InTimE című előadás két alkalommal, szeptember 17-én és 18-án újra látható Budapesten, mégpedig egy különleges apropóból: Frenák Pál negyven éve van a pályán, harminc éve alkot koreográfusként és húsz éve alapította meg társulatát Magyarországon. Ez alkalomból két napos ünnepi gálával ünnepel az együttes a Trafóban.

Szeptember 17. és 21. között a Pécsi Nemzeti Színházban öt nap alatt összesen kilenc profi táncegyüttes mutatkozik be. A házigazda Pécsi Balett, a Kulcsár Noémi – Tellabor, a GG Tánc Eger, a Szegedi Kortárs Balett, a Budapest Táncszínház, a Bozsik Yvette Társulat, az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat és a Magyar Állami Népi Együttes a nagyszínpadon lesznek láthatók. A PB2Company formabontó előadása kedden 21.30-kor a kamaraszínpadon várja az érdeklődőket.

METAMORFÓZIS címmel, Philip Glass zenéjére készült Feledi János alkotása újra látható. Philip Glass azonos című zongorára íródott művére készített előadást Feledi János a Feledi Project művészeti vezetője. A társadalmunk, létünk átváltozásáról szóló produkciót 2021.szeptember 13-án láthatják a Nemzeti Táncszínházban.

Csoóri Sándor halálának ötödik évfordulóján idén egy különleges bemutatóval emlékezhetünk meg a neves íróról. Novák Péter rendezésében a Nomád Nemzedék Társulat viszi színpadra az 1959-ben megrendelt darabot. A művet nem kellett aktualizálnia a rendezőnek, hiszen a „Halálra táncoltatott lány” című darab mondanivalója ma, s mi több örök érvényűen aktuális.

Új produkciók, új helyszínek, továbbjátszások és fesztivál-megjelenések, illetve táncfilm-sorozat és cserebere-vásár a Duda Éva Társulat 2021/2022-es évadának kínálatában.

Ladányi Andrea táncművész Divided Time című szerzői estjén hat kiemelkedő férfi táncművésszel osztja meg a Nemzeti Táncszínház Nagytermének színpadát. Hat különböző generációból: a hetvenes, hatvanas, ötvenes, negyvenes, harmincas és a húszas korosztályból egyaránt olyan partnert választott határokon, tengereken, kontinenseken innen és túl, akik meghatározó szereplői a Kossuth-díjas művésznő eddigi pályafutásának.