A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Sziget látogatóinak egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit idén augusztus 10-15 között. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap.

A Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően idén két cirkusziskola növendékei is bemutatkozási lehetőséget kapnak a fesztiválon. A tavaly elmaradt guineai Amoukanama Circus FA című produkciója a külső színpadon lesz látható minden nap. Mivel tavaly beválogatták őket az America’s Got Talent programjába, ezért idén tesznek eleget a Sziget meghívásának. A másik cirkusziskola, a Baross Imre Artistaképző János vitéz adaptációja pedig a sátor programját nyitja minden nap.

Az ukrajnai háború elől a helyi cirkusziskolák hallgatói részben Budapestre, illetve részben Prágába menekültek. A prágai Cirk La Putyka társulat vállalta a hozzájuk menekült fiatal akrobaták és növendékek művészeti képzését. A Boom Vol. 2. című előadásban cseh és ukrán fiatalok közösen lépnek színpadra, szakmai tudásuk bemutatása mellett pedig személyes történeteiket, tapasztalataikat is megosztják a nézőkkel.

cirkusz

A kanadai Cirque Alfonse társulatát nem kell bemutatni a Sziget közönségének, hiszen harmadszor térnek vissza a fesztivál színpadára. A családi formációban három generáció tagjai lépnek fel együtt, a nagypapától az unokákig, és legújabb, Animal című darabjukban is a rájuk jellemző humorral és természetességgel bűvölnek el mindenkit.

A sátor programját minden éjszaka a világhírű ausztrál társulat, a Circa zárja a Humans 2.0 előadásával. A társulat vezetője, Yaron Lifschitz az emberi test vélt korlátait megcáfolva hozza ki a maximumot az akrobatákból. Könnyed és mégis lírai előadásmódjukat látva senkiben sem maradnak kételyek, hogy miért ők a világ egyik legfelkapottabb kortárs cirkusztársulata.

A sátorban futó előadások közötti idősávokban a külső színpadé a főszerep. Idén többek között fellép a francia Das Arnak társulat három női akrobatája, akik az ősi kínai technika, a hajon függés műfaját mutatják be. Ugyanitt lesz látható az argentin manoAmano társulat kínai rudas előadása is. Talán az egyik leglátványosabb előadás idén a marokkói Cirque Colokolo Chouf Le Ciel című produkciója lesz, amelyben az akrobatika mellett a zsonglőrködés és a hip-hop tánc is fontos szerepet kap tradicionális és elektronikus zenei kísérettel. A külső színpad programját minden éjszaka az elmaradhatatlan tűzshow zárja a legjobb magyar tűzzsonglőrök, kifejezetten a Szigetre készülő előadásával.

Forrás: Sziget Sajtó