Petruska - Fotó: Szabó Béla
PETRUSKA
Zene: Igor Stravinsky
Koreográfia: Dmitrij Simkin, James Sutherland
Díszlet, jelmez: Dmitrij Simkin
Asszisztens: Horváth Gizella
Szcenika: Vidos Tibor
Az én Petruskám. Nem akarom a történetet elmesélni és megmagyarázni. Legyen ez az aperitif.
A cím, a koncepció és a szereplők ugyanazok, mint az 1995-ös győri produkciónké, ám teljesen más előadásmódban, stílusban játsszuk a darabot. Az emberi érzések új kifejezésmódját keresem, modernebb változatban. Úgy érzem, ez a koreográfiai nyelvezet jobban passzol a kifejezésmódomhoz. Az is szempont volt, hogy már legalább húsz évre eltávolodtunk a kommunizmus összeomlásától, így a horizontunk is kitágult.
A történet és a zene is ugyanaz, csak más-más szinteken közelítek a témához.
Mennyire tud hatni az egyén a rendszerre? Mennyire tud hatni a rendszer az egyénre? Kapcsolódjon hozzá vagy kikerülje?
Nincs a világon olyan rezsim, amelyiknek ne lenne egyféle kirakat-arca. A kérdés az, mi van e mögött az arc mögött?
A totalitarista rendszerekben még csak cél sem kell, mert ott ugye, mindenki „egyenlő”. Elvárás, hogy mindenki legyen ugyanolyan boldog, erős, szép stb. A rendszer ki akarja zárni az egyéniséget, még az eredeti emberi ösztönöket is megkérdőjelezi. Az individuum egyik rendszerben sem tudott individuum lenni!
Petruska azonban átnéz ezen és kérdezi, hogy „miért van ez így?” Petruska, aki eredetileg is egy bábu – akár a darabban – nem akar ebbe belenyugodni. Nem „erős” ember. Egy a sok közül. Csak sokkal érzékenyebb és ezért kérdez.
Két dolog történhet az emberrel: elfogad és betagozódik, vagy fellázad és kiközösítik, amelybe bizony bele is halhat.
Az én Peruskám nem akar Bábu lenni! Csak normális Ember.
Dmitrij Simkin
Tavaszi áldozat - Fotó: Dusa Gábor
TAVASZI ÁLDOZAT
Zene: I. Stravinsky
Koreográfia: Kun Attila
Díszlet – jelmez: Molnár Zsuzsa
Asszisztens: Horváth Gizella
Fény: Kun Attila, Hécz Péter
Szcenika: Vidos Tibor
11 csodálatos művész küzd Stravinsky gigászi mesterművének érzelmeivel, felajánlva testük és lelkük minden rezdülését.Finomra hangolt hangszerként keresik a harmóniát önmaguk, a természet és a társaik muzsikájával.Hangjegyek, dallamok, inak és inszalagok cikáznak egyetlen esélyt hagyva, a mindenkori áldozat esélyét, amely megváltja az embert és ünneppé teszi az életet a halál örök kísértésével együtt.De az áldozat nem hiábavaló, mert új értelmet, új energiát, új gondolatot szül minden áldozat. Ez teszi ünneppé!
Kun Attila
Előadások a Joyce Theater-ben
Sztravinszkij-est: Petruska, Tavaszi áldozat
jan. 26. 19:30
jan. 27. 19:30
jan. 28. 20:00
jan. 29. 20:00
jan. 30. 14:00 és 20:00
jan. 31. 14:00 és 19:30
30 éves a Győri Balett - Bánkuti András fotókiállítása
Budapesten 2010. január 14-én 18:30- kor a Bethlen Galériában Kiss János a Győri Balett igazgatója nyitja meg Bánkuti András fotókiállítását.
(1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.)
BÁNKUTI András
1978-ban szerzett fényképész szakmunkás-bizonyítványt. 1983: Sajtófotó Nemzetközi Mestere; 1991: Interpress Fotó nagydíja; 1993: Balogh Rudolf-díj; Pulitzer-díj; 1982: a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja; 1986: a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja; 1992: a MUOSZ Fotóriporter Szakosztály titkára; 1997: a Magyar Fotóriporterek Társasága vezetőségi tagja; 1994-98: a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Szakkuratóriuma tagja. Az Új Tükör gyakornoka, a Magyar Szemle, a Magyar Hírlap fotóriportere. 1992-93: a Köztársaság; 1994-95: a Reform; 1995-től: a HVG fotóriportere, majd a fotórovat vezetője. 1997-től a Fotóriporter c. lap felelős szerkesztője. Megörökített szinte mindent, a színházi és táncfotótól a moszkvai puccsig, a bőrfejűektől a Mátyás téri prostituáltakig. Aktív szerepet játszik a fotográfiai közéletben. Számtalan tisztségben dolgozik a fotográfiáért: a Mai Manó Ház rekonstrukciójának egyik szervezője, a sajtófotó-kiállítások, évkönyvek egyik mozgatója, kuratóriumok, fotósszervezetek vezetőségének tagja.