A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2008. augusztus 27 - 30. között tartják Európa legjelentősebb szakmai seregszemléjét, a düsseldorfi Nemzetközi Táncvásárt. A Nemzeti Táncszínház - csakúgy mint 2004-ben és 2006-ban - idén is szeretné kihasználni az alkalmat, hogy a magyar táncművészetet nemzetközi szakmai téren is népszerűsítse.

A táncvásár, amellett, hogy vásárterén kitűnő lehetőséget biztosít a személyes kapcsolatteremtésre, gazdag "showcase" kínálatával hozzájárul, hogy szakmailag is megfelelőképpen értékelni tudjuk a hazai együttesek produkcióit, illetve remek figyelemfelkeltő lehetőség. A szervezők fontosnak tartják továbbá, hogy a tánc ne csak mint árucikk, hanem mint művészet illetve mint lehetséges életpálya, munkahely is megjelenjen a vásáron. A táncos filmek vetítése mellett szakmai beszélgetések egészítik ki a programot.

Az idén a Nemzeti Táncszínházon kívül jelen lesz a vásáron az Orkesztika Alapítvány – Magyar Mozdulatművészeti Társulat, a Közép Európa Táncszínház és számos magyar táncszakember is.

Magyarországról is lesz egy fellépő: Gergye Krisztián EGONEGONEGON c. munkáját mutatja be augusztus 28-án a Tanzhaus NRW 6. stúdiójában.

A vásár hivatalos honlapja: www.tanzmesse-nrw.com