A kezdeményezés célja, hogy segítse az új táncos-koreográfusnemzedék fejlődését a kortárs, klasszikus vagy akár más táncművészeti ág területén. Ennek érdekében a GG Tánc Eger (az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata) lehetőséget biztosít fiatal koreográfusok számára, hogy megmutatkozhassanak, illetve kipróbálhassák magukat társulatunkkal dolgozva, professzionális körülmények között.
Elképzelésünket nem kötnénk semmilyen stílushoz! Elsősorban a jelentkezők saját mozgásvilágára vagyunk kíváncsiak, egyúttal lehetőséget nyújtva arra, hogy a közönség is megismerhesse azt. Szakmai zsűri válogatja ki a pályaművek közül azokat a maximum 15 perc terjedelmű koreográfiákat, amelyeket bemutatunk az egri Gárdonyi Géza Színház Stúdiószínházában.
Amit kérünk:
- szakmai önéletrajz
- szinopszis a létrehozandó darabról
Amit biztosítunk:
- legfeljebb nyolc táncművész (4 fiú, 4 lány)
- próbaterem
- szállás
- jelmeztár
- színpadtechnika
A jelentkezéseket e-mailben kérjük beküldeni legkésőbb 2012. január 31-ig! A koreográfiák elkészítésére meghívás alapján biztosítunk lehetőséget a pályázók részére a 2012. március 25-től május 5-ig tartó időszakban.
Elérhetőségek:
Elektronikus levélcímünk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reiter Zoltán, ügyvezető 0036 30 388 45 70.
Eger, 2012. január 6.
Topolánszky Tamás
tagozatvezető
GG Tánc Eger
Pályázati felhívás fiatal koreográfusok számára
- Részletek